Levéltári Közlemények, 55. (1984)
Levéltári Közlemények, 55. (1984) 1. - Tóth István György: Írásbeliség a körmendi uradalom falvainak paraszti jogügyleteiben a XVII–XIX. században / 31–50. o.
40 Tóth István György 1646-ban a négy faluban még csak egy jobbágynál volt hétnél több levél, 1762-ben a két Berkifaluban és a két Hollóson összesen szintén csak háromnál. Ugyancsak 1762-ben Horvátnádalján azonban már tízen, 1812-ben Hidashollóson tizenegyen és Molnaszecsődön kilencen mutattak be hétnél több levelet. 1762-ben két hidashollósi és egy horvátnádaljai jobbágy tizenegy-tizenegy levelet mutatott be, ennél több senkinek sem volt; 1812-ben viszont, jelezve az előző évek fejlődését, mind Hidashollóson, mind Molnaszecsődön akadt egy-egy gazda, aki 17 levelet őrzött a portáján. Ez az írásbeliség koncentrálódását mutatja. Ha a jobbágyokat a birtokukban levő levelek száma szerinti sorrendbe rakjuk, akkor a felső egyötöd kezén volt 1762-ben Horvátnádalján a levelek 40%-a (10 fő-85 levél); 1812-ben Hidashollóson a levelek 44%-a (9 fő -118 levél); 1812-ben Molnaszecsődön a levelek 47,8%-a (9 fő - 104 levél). A jogbiztosító iratok koncentrálódása azonban nem kötődött a legmódosabb gazdákhoz: itt sem az anyagi helyzet, hanem az egyéni fölfogás volt a döntő. Az írástudás és az írás használatának elterjedését egybevetve, kiderül, hogy bár az írásbeliség alakulásában az adott faluban lakó írnitudók száma is fontos tényezőt jelentett, a döntő nem ez, hanem a földforgalom igénye volt. A máshová való eladótól írást kért az írni nem tudó jobbágy is, míg ha a parcella később a falun belül cserélt gazdát, ezt csak a szájhagyomány tartotta számon. így történhetett, hogy bár Berkifaluban 1762-ben két jobbágy régi iratokat mutatott be, azt, hogy hogyanjutott hozzájuk a föld a 76, illetve 55 évvel korábbi vevőtől, már nem tudták megmondani. 26 Az írásbeliség több évtizeddel az írnitudás általánossá válása előtt bontakozott ki a falvakban, vagyis már sok iratot őriztek a ládájukban a parasztok, amikor közülük még csak kevesen tudták leírni a nevüket. Az olvasás nem hagy nyomot, mint a betűvetés és így igen nehezen mérhető. Mégis feltételezhetjük, hogy akik a nevüket se tudták leírni, ha tán szótagolva valamelyest olvastak is, a jogi iratokkal nem boldogultak. 27 Hidashollóson 1762-ben az egyik jobbágy azért nem tudta iratait előadni, mert azokat néhai anyja „pro interpretatione" egy szomszéd falubeli nemeshez vitte, akinél ott maradtak. 28 A záloglevelek ekkor már szinte mindig magyarul készültek, nem fordítani kellett őket, hanem elolvasni. A parasztok az írástudatlan ember papirostiszteletével őrizték a szakadt, olvashatatlan, vagy másra vonatkozó iratokat is: tudták, földjükhöz való jogukat jelentheti egy-egy számukra érthetetlen papírdarab. 26 Uo. No.27. Felsőberkifalu 34. és Alsóberkifalu 5. sz. Benda Kálmán: Felvilágosodás és a paraszti műveltség a XVIII. századi Magyarországon. In: Emberbarát vagy hazafi? Bp. 1978, 287-308.; Benda Kálmán: Az iskolázás és az írástudás a dunántúli parasztság körében az 1770-es években. In: Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv. 8.k. 1977. 123-133.; Miskolczy Ambrus: Az írni tudás és a társadalmi rétegződés Erdélyben az 1820-30-as években. In: Ráday gyűjtemény évkönyve. II. 1981. Bp. 1982. 121-134. 27 Az iskolákra: Mészáros István: Az iskolaügy története Magyarországon 996—1777 között. Bp. 1981. 272-288. 416-442.; Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp. 1980. 95-100. 450-470.; Tóth István György: Schulen und Schulmeister in der Könnender Gegend im 15-19. Jahrhundert. In: Savaria. A Vas megyei múzeumok értesítője. 1984. (Kézirat). 2B MOL P 1322. B.cs. összeírások, Körmend 1762. No.13. 26. sz.
