Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 1. - Hajdu Lajos: A büntetőjogtörténet kutatásának kihasználatlan lehetőségeiről : a rabtabellák és büntető-perkivonatok történeti forrásértéke / 3–30. o.

24 Hajdú Lajos regnél is - előéletükről, arról, hogy milyen gaztettért milyen büntetést kaptak már stb.

s l g) Ugyancsak hasznos tanulságokat nyújt egy-egy megye, uradalom vagy szabad királyi város igazságszolgáltatásának megítéléséhez annak vizsgálata is, hogy milyen büntetéseket szabtak ki a bíróságok a különféle bűntettek elkövetőire. Gyakran ítéltek-e halálra vádlottakat? Ha igen — mivel indokolták ezt: az elkövető személyi körülményeivel vagy a megye „sajnálatosan" rossz közbiztonságával és az elrettentő példa „égető" szükségességével? Általában nagyobb volt-e az idegenek aránya a halálraítéltek között a befogottakénál? (Az országos adatok azt tanúsítják, hogy a külföldiek vagy más megyeiek ellen könnyebben mondták ki a bíróságok a kötélre, pallosra vagy kerékbetörésre szóló marasztalást — főleg a volt Bánát megyéiben). Éltek-e és ha igen, meddig a vizsgált bíróság gyakorlatában az antihumánus, középkori halálbüntetésfajták (elevenen karóbahúzás, kerékbetörés „lábtól kezdve", a végrehajtás előtti testcsonkítás — kézlevágás, nyelvkitépés stb.)? Az országos adatok szerint: igen — de nem mindenütt, mert ég és föld különbség volt az egyes megyék törvényszékeinek felfogásában, közülük egyesek a vérszomjas istenség szerepét játszották, akinek évente 8—10 emberáldozatot kell bemutatni; de olyanok is akadtak, amelyek évtizedeken át nem mondtak ki halálra szóló marasztalást, pedig a jogszabályok ezt lehetővé tették volna. E nagy különbségeknek mi volt az oka? A többi büntetésnemnél: hogyan alakult a szabadságvesztés és a testi büntetés aránya?. Gyakoribb volt-e a szabadságvesztésre (közmunkára) való elítélés olyan időszakokban, amikor a bíróság körzetében nagyszabású közmunkákat kellett végezni (pl. amikor Fejérben megépítették a Sárvíz-csatornát)? Milyen gyakran mondottak ki a bíróságok testi büntetésre szóló marasztalást? A vizsgálódás országos adatai szerint egyes megyékben — ahol nem végeztek nagyszabású közmunkákat — szívósan élt a régi gyakorlat és jóformán mindenkit testi fenyítékre ítéltek, legfeljebb abban van különbség, hogy ennek mértéke milyen volt: Szabolcs megyében még 1785. II. félévében is mindössze 1-et ítéltek az 51 rab közül szabadságvesztésre, 34-et testi fenyítékre (ennek legnagyobb összege a heti vagy félhónapi különbséggel „kiszolgáltatott" 100, illetve 120 bot volt), ugyanakkor Vas sedriája 70 személy közül 2-t marasztalt szabadságvesztésre, míg 47-et bottal vagy ostorral csapatott meg.

5 2 A látszatra megegyező gyakorlat mögött azonban nagyon eltérő különbségek húzódhatnak meg: 1 776. L félévében Vas törvényszéke 2x15 ostorcsapásra ítélt egy Kemenesmagasiba való 27 esztendős fiatalasszonyt, mint „megrögzött házasságtörőt" (inhabituata adultera) — de szinte ugyanaznap Bereg sedriája egy másik házasságtörő nő büntetését 80 ostorcsapásban szabta meg, amelyet egy „összegben" kellett elszenvednie.

5 3 A magyarázat az ilyen eltérő gyakorlatra világos: egyik megye „kemény", szórja a szigorú büntetéseket, a másik „megértőbb", ezt egyebek között az is igazolja, hogy ebben a szemeszterben Vas megye egy alkalommal mindössze 20 bot- vagy ostorcsapást engedett a testi büntetésre ítélt delinkvensekre ráveretni, de ha a marasztalás 24 csapásra szólt, ezt már két 5

'OL, C-43: 1782/Sauska, No.3. pos.224. 52

OL, C-53: 1785/86 = No. 143, pos. 43, illetve OL,C-53:1786/No. 144, pos. 35. S3

C-28: 1766/Lad.C, fasc.2, No.23, pos.115-1 (Bereg) és pos.81.