Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - IRODALOM - Kállay István: Magyarország levéltárai. Szerk.: Balázs Péter. Bp., 1983 / 227–228. o.

IRODALOM MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI Szerkesztette: BALÁZS PÉTER Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1983. 391 1. Hét év telt el azóta, hogy a kötet angol nyelvű változata megjelent. Az angol kiadáshoz képest változás a bó'vebb bevezetés és a gazdagabb képanyag. Elhagyta a szerkesztő' a levéltárigazgatók nevét, mivel azok nem állandók. Mindez a változás előnyösen hatott a kötetre. Közgyűjteményeink közül a nagyközönség legkevésbé a levéltárakat ismeri. Legfeljebb akkor hall róluk, ha kiállításokat rendeznek vagy raktározási gondjaik vannak. Pedig a magyar levéltárak méltán érdemlik meg a hazai és a nemzetközi érdeklődést. Ezt elégíti ki, segíti elő a Balázs Péter szerkesztésében megjelent kiadvány. A magyar levéltárügy a felszabadulás előtt magas szinten állt, erkölcsi és anyagi megbecsülést élvezett. A Magyar Országos Levéltár és a törvényhatóságok levéltárnokai a tudományos közvélemény magasan kvalifikált és megbecsült tagjai voltak. Elég e helyütt Szekfű Gyula nevét említenünk vagy utalnunk arra, hogy a vármegye negyedik embere a modern közigazgatáshoz és a régi iratok olvasásához egyaránt értő főlevéltárnok volt. Az előttünk járó nagy generációt csak példaképünknek tekinthetjük, ha arról viszonylag keveset is beszélünk. Ugyanúgy jelentősek a levéltári munka hazai hagyományai, amelyeket figyelmen kívül hagyni azt eredményezheti, hogy a levéltárak tevékenysége eltorzul. Erről a magas szintről indult, illetve sokáig ebből profitált a magyar levéltárügy a felszabadulás után. Feladatuk nem volt kevés: át kellett venniük a volt megyei, városi, községi, hiteleshelyi iratokat, az államosított hitbizományok iratait, továbbá a területi illetékességükhöz tartozó közhatóságok, közhivatalok, köztestületek, közintézetek, közintézmények és közületi vállalatok ügyintézésében már nem használt, valamint a megszűnt nemzeti bizottságok iratait. Ennek a hatalmas mennyiségű iratnak az átvétele csaknem megoldhatatlan feladat elé állította a levéltári hálózatot. Ezért az országos jelentőségű ipari és közlekedési vállalatok, valamint a fontosabb pénzügyi szervek iratainak az átvételére és gondozására 1953-ban megalakult Központi Gazdasági Levéltár, amely e feladatot 1962-ben történt megszüntetéséig jól látta el. A felszabadulás utáni levéltártörténet legnagyobb változását 1968. január 1. hozta, amikor az állami levéltárak a fővárosi tanács, illetve a megyei tanácsok végrehajtóbizottságainak az irányítása alá kerültek. Ez eredményezte a levéltárak bekapcsolódását a helyi kulturális és tudományos életbe. A következő évben jelent meg a levéltári anyag védelméről és a levéltárakról szóló 27. sz. törvényerejű rendelet, amely a magyar levéltárügy több aktuális kérdését igyekezett rendezni, illetve újabb jogszabályok kialakításához adott alapot. Mindenekelőtt megteremtette a korszerű, az ügyviteli és levéltári érdekeket egyaránt figyelembe vevő irattárügy alapjait. Tudományos intézményekké nyilvánította a levéltárakat, meghatározta a különböző levéltártípusok illetékességét és feladatait. Az országos jelentőségű állami szervek 1945 utáni iratainak átvételére létrehozta az Új Magyar Központi Levéltárat. A levéltári tudományos dolgozó fogalmának kimondása és a státus szintjének védelme, továbbá a képzésükre és a képesítésükre vonatkozó pontok megadták a lehetőséget arra, hogy ez a régóta vajúdó kérdés megoldódjék. A kötetből képet kap az olvasó a levéltári munkának a közvélemény által kevésbé ismert területeiről: az iratrendezésről, a selejtezésről, a segédletek készítéséről, a publikációkról, a tudományos feldolgozásról, a közművelődésről stb.