Levéltári Közlemények, 55. (1984)
Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Vörös Antal: A magyarországi bányaigazgatás szervezete, 1867–1945 / 141–225. o.
A magyarországi bányaigazgatás szervezete 22i zási esetek valódiságáról, továbbá a kölcsönt kérő tagok hitelképességéről. Ezenkívül elvégezte az igazgatótanácstól esetenként kapott feladatokat. Az igazgatótanács olyan ügyekben, melyekben a döntést a kiadott utasítás a felettes hatóságok részére tartotta fenn, felterjesztést tett a bányaigazgatósághoz, vagy főbányahivatalhoz és annak határozata szerint intézkedett. A bányaigazgatóság döntése számára volt fenntartva az ingatlanok vagy értékpapírok vásárlása, a kamatlábak meghatározása és kamat mellett idegenek részére kölcsönök engedélyezése, a felvételi díj megszabott lefizetési idejének meghosszabbítása, a betegek idegen kórházban történő ápoltatásának engedélyezése, a három hónapon túli kórpénzek engedélyezése, félbeszakítási idő elnézése és végül a kivételes nyugbéreknek, végkielégítéseknek stb. az engedélyezése. Minden társpenztárnak volt úgynevezett kezelő hivatala, melynek tisztviselőit a bányaigazgatóság, illetve főbányahivatal vagy a pénzügyminisztérium nevezte ki. Az említett feladatokon kívül még a bányaigazgatóság kötelessége volt a társpénztárak számadásainak az igazgatóság tisztviselőivel történő megvizsgáltatása. Ugyancsak saját közegeivel időnként megrovancsoltatta a társpénztárakat és ennek eredményeiről értesítette az igazgatótanácsokat, szükség esetén pedig a fegyelmi vizsgálatot rendelte el. Általános feladata volt a minisztérium által a társpénztárakat illetően kiadott utasítások végrehajtásáról való gondoskodás. Legfelső fokon a Pénzügyminisztérium ügyelt fel a társpénztári alapszabályok betartására. Ennek megvalósítása érdekében a közvetlenül alája rendelt hivatalokon keresztül utasításokat adott a társpénztárak igazgatótanácsainak. Döntéseket hozott olyan esetekben, mikor az igazgatótanácsok határozatainak végrehajtását felfüggesztették. Ugyancsak a minisztérium részére volt fenntartva az alapszabályok bármiféle módosításának jóváhagyása. A kincstári bányák társpénztárainak, a magánosok kezében lévő bányavállalatok társpénztáraival szemben megemlítendő vonása volt még a viszonosság. Ha a társpénztári tag egyik kincstári bányaműtől másikhoz lépett át, és annak pénztárába a befizetéseket folytatta, az előző pénztárnál szerzett jogai továbbra is fennmaradtak. Ezt a helyzetet azonban csak úgy lehetett megteremteni, hogy előbb az összes kincstári társpénztáraknak azonos alapszabályok szerint történő működését kellett biztosítani. A kincstári társpénztáraknak ezt az egységes szervezetét 1882-ben teremtették meg. Az ekkor kidolgozott alapszabályok értelmében a teljes jogú tagok keresetük 6%-át fizették a társpénztárba, az állam pedig mint bányavállalkozó, a műveinél létező társpénztárakhoz a tagúk járulékainak megfelelő összeggel és az orvosok fizetésével járult hozzá. Ezenkívül a kincstár fedezte a mutatkozó hiány felét véglegesen, a másik felét pedig kamatmentes kölcsön formájában. A kincstári vasgyárak, kivéve az államvasutak budapesti gépgyárát, szintén beletartoztak ebbe a szervezetbe. A társpénztárak a kincstári bánya- vagy kohómű szerves tartozékai voltak. Ha a mű, melynek munkásai érdekében a pénztár fennállt, megszűnt, a társpénztár vagyonát továbbra is külön kellett kezelni, mindaddig, míg az összes volt tagok, illetve azok özvegyeinek és árváinak az igényeit ki nem elégítették. Csak ennek megtörténte után lehetett a megmaradt tiszta vagyont a Pénzügyminisztériumnak, az illetékes bányakapitányság véleményének meghallgatása után más kincstári mű társpénztárához csatolni. Az 1907. évi, az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleset esetére való biztosításáról szóló XIX. te. kimondotta, hogy azoknak a bányatörvény alá tartozó 8*
