Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Vörös Antal: A magyarországi bányaigazgatás szervezete, 1867–1945 / 141–225. o.

A magyarországi bányaigazgatás szervezete 155 művelésre jogosult-e. A bányahatóságnak az engedély kiadását a kutatási könyvbe kellett feljegyezni, s a területet, melyre az engedély kiadatott, térképen feltüntetni, továbbá azon legalsóbb politikai hatóságnak (főszolgabíró, városi tanács), melynek hivatali kerületében a terület feküdt, az engedélyt másolatban megküldeni. A bányabiztosságoknak minden hónap elteltével a kutatási könyvek számára előírt formában a kiállított kutatási engedélyekről kimerítő jegyzéket kellett a bányakapitányságokhoz küldeni. Hasonló eljárást végeztek a bányakapitányságok és biztosságok a kutatási engedély átírása vagy törlése esetén. (V. sz. 11—12. § és 31—32. §) A kutatási engedélyek csak egy esztendőre szóltak. Meghosszabbításukat az engedélyt kiállító bányahatóság az eredetinek a záradékolásával engedélyezhette, ha meggyőződött arról, hogy a kutatási munkák ténylegesen megkezdődtek. (Á. b.t. 16. §) Kutatási kérelmet szóban is elő lehetett adni a bányahatóságnál, ilyen esetben azonban részletes jegyzőkönyvet kellett felvenni. A kutatási munkálatok során nyert ásványok fölött a kutató csak a bányahatóság engedélyével rendelkezhetett. Ilyen engedélyek kiadására csak a bányakapitánynak volt joga, ha részletes üzemi jelentés vagy vizsgálat alapján tájékozódott a kivájt ásvány mennyiségéről. (Á. b. t. 20. § és V. sz. 18. §). Az 1885. évi vízjogi törvény az ásvány- és gyógyforrásokra védterületek kijelölését biztosította. A védterület kijelölésére beadott kérelmeket a bányakapitányság először abból a szempontból vizsgálta meg, hogy az előírt szakértői véleményekkel és térképvázlatokkal fel vannak-e szerelve. Ezután az iratokat saját hivatalában és az illetékes községházánál 30 napos közszemlére tette ki, s ezzel egyidejűleg a kitűzött tárgyalás napjáról hirdetményt függesztett ki a szóban forgó községben. A hirdetmény másolatát az érdekelt magánosoknak és az illetékes politikai hatóságoknak is meg kellett küldeni. A tárgyalás megtartása után a bányakapitányság részletes jelentést tett e Földművelésügyi Minisztériumnak, ahol a védterület kérdésében véglegesen döntöttek. A védett területeken belül ásásra és fúrásra a bányakapitányság adott engedélyt. A puszta kutatási engedélyek a megjelölt területre még nem jelentettek kizárólagos jogot. Egy területre a bányatörvény értelmében több kutatási engedélyt is ki lehetett adni. Egy bizonyos térségre kizárólagos jogot a kutató csak akkor nyert, ha a bányahatóságnak azon pontot, ahol a kutatóvájást megkezdeni és a kutatási jegyet fölállítani szándékozott, bejelentette. Attól az időponttól kezdve, midőn a bejelentés a bányahatósághoz beérkezett, a kutató a megjelölt pontra nézve kizárólagos kutatási jogot, azaz szabadkutatást nyert. (Á.b.t. 21—22. §) A zártkutatmány elnyerése iránti bejelentést a beérkezés után a bányahatóságnak a kutatási könyvben a megfelelő engedélynél azonnal be kellett jegyezni, fekvését pedig a kerületi térképen legalább körülbelül berajzolni. Ha a bejelentés elfogadásának törvényes akadályai nem voltak, a zártkutatmányi bejelentésről szóló bizonyítványt a lehető legrövidebb időn belül ki kellett adni. A bejelentési bizonyítványt a bányahatóság külön erre a célra szolgáló zártkutatmányi könyvben is feljegyezte, s e bejegyzés után kellett majd az erre vonatkozó esetleges későbbi adatokat (munkateljesítés, büntetések, átruházás stb.) feltüntetni. (V. sz. 19—20. §) Régi és újabb zártkutatmányosok között előfordult területi összetűzések és viták esetében a békés egyeztetés vagy a szükséges műszaki vizsgálat szintén a bányakapitányság vagy a bányabiztosság hatáskörébe tartozott, döntést azonban csak a bányakapitányság hozott. (V. sz. 25. §)