Levéltári Közlemények, 55. (1984)
Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori apátság hamis oklevelei / 111–139. o.
A kolozsmonostori apátság ham is oklevelei 137 néhány hónap múlva erélyes intézkedések következtek. Ottó apát nyomtalanul eltűnt a színről, akár mert meghalt az izgalmakban, akár mert leváltották; a konvent hiteleshelyi tevékenységét felfüggesztették; autentikus pecsétjét, a további visszaélések meggátolása érdekében összetörették. Ez a magyarázata annak, hogy 1383. szeptember 10. és 1384. július 18. közötti időből egyetlen konventi oklevelet sem sikerült találnunk. Az Ottó helyébe kinevezett új apátról: Lászlóról 1384. február 14-től kezdve ismeretesek adatok, Mária királynő pedig 1384. május 20-án adományozott új autentikus pecsétet és engedélyezte ismét a hiteleshelyi tevékenységet. 87 Erről az oklevélről, sajnos, csak a konventi levéltár 1427. évi jegyzékéből tudunk, de szövege eddig nem került elő. Pedig ebből, a régi pecsétnyomó megsemmisítésének indoklása kapcsán, részleteket remélhetnénk a hamisítások leleplezése felől. így azonban csak találgathatjuk, hogy az ügy minden ódiuma miként szakadt egyedül Szengyeli István deák nyakába. Annak semmi jele, hogy Istvánnak a saját hasznára fabrikált hamisítványait szintén leleplezték volna. Az a valószínűbb, hogy Ottó halála vagy félreállítása után neki kellett egyedül hordoznia a teljes felelősséget. Losonczi László vaida, az akkori szigorú törvények értelmében, oklevelek és pecsétek hamisítójaként halálra ítélte a nótáriust és 1383 végén vagy a következő esztendő elején kivégeztette, a kezéből kikerült okleveleket pedig hamisítványoknak nyilvánította. 8 8 István deák szomorú vége óvatosságra intette a kolozsmonostoriakat. Egy időre be is szüntették a le nem leplezett hamisítványokkal való manipulálást. Néhány évtized elteltével azonban ismét elérkezettnek látták az időt Ottó apát akciójának befejezésére. Ujabb hamisítványokkal most már nagyobb kockázat nélkül kísérletezhettek, mert leleplezés esetén mindent a hamisításért elítélt István deákra kenhettek. Bizonyosak lehetünk afelől, hogy a XV. század eleji apátok nem véletlenül, hanem nagyon is tudatosan igyekeztek formailag hiteles átiratokat szerezni István deák hamisítványairól. Az elkendőzést, az apátság jogi fegyvertárába való tudatos, végleges besorolást célozta a kolostor levéltárának 1427. évi jegyzéke is, melyben már összemostak minden különbséget a hiteles és a hamisított jogbiztosítékok között. Ezzel a levéltár-leltárral zárult le az eszközökben nem válogatós, céltudatos akció, amelyet Ottó apát fél évszázaddal korábban indított az apátság jogvédelmi arzenáljának megteremtésére. A jogbiztosítékok hamisítása a feudalizmus idején nem ritka dolog. Az ügyvédi csalafintaságoknak ebben a virágkorában nem erkölcsi, hanem nagyon is gyakorlati kérdésként kezelték az ilyen eseteket. A mai történész szemszögéből nézve viszont annak a tisztázása a fontos, hogy az egykori valóság tükrözése az írásos emlékben mennyit torzult a hamisítás rendjén. Arra nincs adatunk, hogy az itt tárgyalt hamisítványok olyan birtokokat is célba vettek volna, amelyekhez az apátságnak ne lett volna valaminő jussa. Tehát nem a jogcím légből kapott, hanem annak igazolása nem történik forma szerint is hitelesen. A történetkutatást ma már csak egészen kivételes esetekben érdekli az egykori jogviták érdemi része. Számára teljesen közömbös, hogy a vitatott birtokhoz melyik félnek van több jussa. Az sem különösen izgatja, hogy a határleírás hol módosít valamicskét a valóságos határon az alperes vagy a felperes javára. Afelől viszont bizonyosak lehetünk, hogy a valóságos helyzettől a hamis oklevél is csupán viszonylag jelen87 DL 36403. p. 8, nr. 3. 88 ZsOkl 1.5671.-DL 42694.
