Levéltári Közlemények, 55. (1984)
Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori apátság hamis oklevelei / 111–139. o.
128 Jükó Zsigmond kétségbe kell vonnunk a birtoklástörténet tényei alapján. Az apátság ugyanis a XIV. században évtizedeken át pereskedett Tiburetelkéért, melynek bitorlói azt állították, hogy magvaszakadt ember jószágaként királyi adományból birtokolják, mégsem hivatkozott egyszer sem erre a perdöntő fontosságú okmányra. Jordanus apát 1347-ben a közgyűlésre egybegyűlt erdélyi nemesek vallomásával bizonyította Tiburctelkehez való jogát. 5 s Ottó apát 1369-ben a három szomszédos megye lakói között vallattatott ugyanezzel a céllal, 56 1357-ben a konvent nótáriusa: Péter magister az alvajda előtt csak az 1347. évi vallatást tudta felmutatni, és arra hivatkozott, hogy az apátságnak nincsen egyéb írásos bizonyítéka, mert okelvelei elpusztultak, amikor a századforduló belviszályai idején a monostort a királyhoz hűtlen nagyurak elfoglalták. 57 Nem került szóba ez az oklevél 1378-ban sem, amikor az alpereseket Tiburctelkére vonatkozó öszszes okleveleik bemutatására szorította az alvajdai bíróság és az iratokat a vajda felülbírálása alá bocsátotta a rajtuk látható javítások és kaparások miatt. 58 Nem hivatkozott rá a pert az apátság javára eldöntő 1379. és 1393. évi ítélet sem. 5 9 Megállapítható, hogy Károly Róbert király a magvaszakadt Tiburtius és Sándor Tiburctelke és Bénye nevű Kolozs vármegyei lakatlan birtokát 1332-ben valóban cserébe adta Ugrin fia: Jánosnak, mivel ő koppándi részjószágát az újtordai királyi hospeseknek engedte át. 60 Ezt a birtokot 1338 előtt a Hontpázmány nemzetségben' nagyhatalmú Pogány István Deme nevű familiárisa magának foglalta. Deme jogutódjai továbbra is hivatkoztak a király előbbi adományára és a tartós birtoklással szerzett jogaikra. Ezt a vitát kívánta eldönteni a fenti oklevél a magszakadás utáni háramlás kikötésével. Az előttünk ismeretes szövegekből ugyan nem állapítható meg kifejezetten, de elképzelhető, hogy az apátság ügyvédje felmutatta László vajda előtt e hamisítványt, és ez vezethetett a kedvező ítélethez. Deme jogutódai ugyanis a királyi udvarba fellebbeztek, kifogásolták az apátság részéről bemutatott jogbizonyítékok hitelességét. 1380-ban el is érték, hogy a király utasította Ottó apátot: Tiburctelkével és Bényével kapcsolatos okleveleit ne az erdélyi káptalan átiratában, hanem eredetiben mutassa be. 61 így került sor — feltételezésünk szerint — 1383-ban a konventben folyó oklevélhamisítások leleplezésére. Az 1393. évi ítélet idején tehát kockázatos lett volna ezt az oklevelet újra felmutatni: de nem is volt rá többé szükség, mert a hosszú per enélkül is az apátság javára dől el. Mindezek alapján oklevelünket 1378-79 táján keletkezett hamisítványnak tartjuk. Az apátság részéről Tiburtius javára tett adománynak hihetőleg volt valóságos magja, de erről nem készült vagy nem maradt fenn oklevél. Ennek pótlására szánták ezt az oklevelet, olyan szövegezéssel, hogy a királyi adomány ellenére is biztosítsa a kolostor jussát a valóban magvaszakadt Tiburtiusnak adott jószághoz. 55 KvOklI. 46-47. - KmLvt 17. sz. 56 Ub II. 335-336. S7 CD IX/2. 547-549. - AOkm VI. 532-534. - KmLvt 24. sz. 58 KmLvt 56. sz. S9 ZsOklI. 3107. sz. 60 DL MNML Törzsgyűjteménye 1332. III. 12. 6 'DL 28757.
