Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 1711-1765 5 5 országgyűlésen, tehát a rendiség képviselőinek a részvételével hozott törvényeknek az érvényesülését is meghiúsította. Az uralkodói abszolutizmus számára döntő fontosságú kérdés volt, hogy a megyékre milyen befolyást tud gyakorolni, a megyék kormányzati apparátusát miként tudja a maga szolgálatába állítani. Erre a célra, nem számítva az országban állomásozó katonaság fegyveres erejét, szinte egyetlen eszközként a főispánok szolgáltak. Nem volt tehát számára közömbös, hogy a megyék élén kik a főispánok, és milyen mértékben készek az uralkodó által meghatározott célok megvalósításában közreműködni. Tanulságos megnézni, hogy időszakunk utolsó évében, 1765-ben, amelyet a fel­világosult abszolutizmus magyarországi periódusa kezdetének tartunk, kik voltak az ország megyéinek a főispánjai. Időszakunkban, miként már korábban és még későbben is, a szűkebb Magyar­országot 4 kormányzati kerületre osztották: a Dunán innenire és túlira, valamint a Tiszán innenire és túlira. A 4 kerület megyéi és azok főispánjai 1765-ben a következők voltak: 1. Pozsony megye 2. Nyitra megye 3.Trencsén megye 4.Turócmegye 5. Bars megye 6. Hont megye 7. Zólyom megye 8. Liptó megye 9. Árva megye 10. Nógrád megye 11. Esztergom megye 12. Pest-Pilis-Solt megye 13. Bács-Bodrog megye Dunáninneni kerület gróf Pálffy Károly ajtónállómester Gusztinyi János nyitrai püspök gróf Illésházy József báró Révay József báró Koller Ferenc gróf Koháry Miklós gróf Erdó'dy János gróf Illésházy József gróf Erdó'dy Antal gróf Grassalkovich Antal lovászmester Tersztyánszky József (administrator) Szvetics Jakab (administrator) gróf Batthyány József kalocsai érsek Dunántúli kerület 1. Mosón megye 2. Sopron megye 3. Vasvár megye 4. Zala megye 5. Veszprém megye 6. Győr megye 7. Komárom megye 8. Fejér megye 9.Tolna megye 10. Somogy megye 11. Baranya megye gróf Eszterházy Ferenc kancellár herceg Eszterházy Miklós ifj. gróf Batthyány Ádám gróf Althan Mihály Koller Ignác veszprémi püspök gróf Zichy Ferenc gyó'ri püspök gróf Zichy István (administrator) gróf Nádasdy Ferenc horvát-szlavón-dalmát bán Klimó György pécsi püspök herceg Batthyány Károly Klimó György pécsi püspök

Next

/
Oldalképek
Tartalom