Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 1711-1765 33 Dunáninnennek és a Dunántúlnak együttesen Alsómagyarország volt a neve. A hivatalok egy része a határon túl, osztrák területen működött. A további évtizedekben a fenti területi csoportosítást megtartották. 1757-ben a főhivatalok így oszlottak meg az egyes területek között: Alsó-Magyarország 38 FelsŐ-Magyarország 21 Arad-Szegedi kerület 8 Horvátország 10 Szlavónia 10 összesen 87 Szlavóniában és a Tengermelléken csökkent lényegesen a hivatalok száma, másutt némileg növekedett, összességében alig különbözött az 1715. évitől. Olyan kiterjedt, az ország egész területét behálózó hivatalszervezettel, amilyen a harmincadhelyeké volt, az ország egyetlen központi hatósága sem rendelkezett, maga a magyar kamara sem. A harmincadhivatali szervezet kiterjedtségéből következett, hogy e hivatalokat olykor más jellegű igazgatási feladatokra, például birtokigazgatásra is felhasználta a magyar kamara, olyan esetekben, amikor a többféle igazgatásra nem lett volna érdemes több külön hivatalt fenntartani. A harmincadhivatalokban rendszerint mindig volt pénz, amelyet még nem fizettek be a magyar kamara központi pénztárába. Ebből következett, hogy a magyar kamara a harmincadhivatalokat fiókpénztárai gyanánt is felhasználta, utasította őket, hogy meghatározott összegeket meghatározott célokra, illetve személyeknek fizessenek ki. Ilyen esetekben a harmincadosok pénz helyett a nyugtákat küldték be a magyar kamara központi pénztárába, ahol azokat mint pénzbevételeket könyvelték és számolták el. Azokban az években, amikor — miként látni fogjuk — a kincstári jövedelmek pénztári kezelését kivették a magyar kamara hatásköréből és más szervre bízták, természetesen a harmincadjövedelmet sem a kamara kezelte. Időszakunkban, azaz 1711 és 1765 között, voltak a magyar kamara történetének olyan periódusai is, amikor nemcsak a harmincadjövedelem pénztári kezelését, hanem a harmincadhivataloknak az igazgatását is kivették — egészben, vagy részben — a magyar kamara hatásköréből. Az 1720-as évek második felében a bécsi udvari kamaránál az az álláspont alakult ki, hogy egyes kincstári jövedelmeket előnyösebb bérbeadni, mint kamarai igazgatásban kezelni. Nem új gondolat volt ez a kincstári kormányzat történetében, a középkortól kezdve az újkor századaiban is többször folyamodtak ehhez a megoldáshoz, rendszerint akkor, amikor a kamarák gyengének bizonyultak az alájuk rendelt hivatalok illetve hivatalnokok irányítására és ellenőrzésére, amikor a rosszul működő hivatalszervezet költségei a jövedelmek túl nagy részét emésztették fel. 1726-ban az uralkodó hozzájárult a bécsi udvari kamarának ahhoz a javaslatához, hogy a magyar kamara illetékességi területén fekvő kincstári birtokokat, illetve az itt szedett földesúri vámokat és harmincadokat bérbe kell adni. A magyar kamara kifejtette ugyan aggályait a harmincadok bérbeadásával szemben, de eredménytelenül. 1728. január 1-től kezdődően az illetékességi területén levő, azaz az 3 Levéltári Közlemények 1983/1-2