Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 1711-1765 29 Az 1760-as években azután, amikor a Habsburg abszolutizmus felvilágosult szakaszába lépett, a bécsi udvarban, elsősorban az államtanácsban, nem voltak megelégedve a magyar kamara extenzív gazdálkodásával. Egyrészt nagyobb arányú telepítésekkel az intenzív műveléshez szükséges munkaeró't kívánták biztosítani, másrészt olyan művelési ágak, például ipari növények bevezetését szorgalmazták, amelyek mind a mezőgazdaságot, mindpedig az ipart és a kereskedelmet lettek volna hivatva fellendíteni, természetesen nem csupán Magyarországnak sajátos, hanem az egész Habsburg birodalomnak egyetemes érdekeit tartva szem előtt. Az államtanácsban az 1760-as években a kincstári birtokok más vonatkozásban is szóba kerültek. Az államtanács egyik tagjának, báró Borié Egyednek, aki a magyar ügyekkel a legtöbbet és a legalaposabban foglalkozott, volt az az elgondolása, hogy az uralkodónak mindazokat a gazdasági és társadalmi reformokat, amelyeket Magyarországon meg akar valósítani, először a kamarai birtokokon kell bevezetnie. A kamarai példára, annak sikerére lehet majd hivatkozni, ha a reformok országos bevezetésére kerül sor. Ezzel az elgondolással együtt járt az a célkitűzés, hogy a kincstári birtokokat nem szabad - a magyar törvények intenciójának, a nemesség érdekének megfelelően — eladományozni, hanem kamarai kezelésben kell tartani. Az államtanács kezdeményezésére nagyarányú, levéltári kutatásokon alapuló akció indult meg a lappangó királyi birtok — és egyéb felségjogok felderítésére, azzal a céllal, hogy az uralkodót megillető jószágokat és egyéb jövedelmeket a kincstár visszaszerezze, minél több birtokot vonjon kamarai igazgatás alá, hogy felvilágosult reformterveit rajtuk valósítsa meg, példájukra hivatkozva fogadtassa országosan el. Borié elgondolása, hogy az ország nagy részét kincstári birtokká tegye, és a rendi ellenállást a felvilágosult reformokkal szemben a birtokokra hivatkozva küzdje le, vagy legalábbis gyengítse, túlságosan utópisztikus volt ahhoz, hogy megvalósulhatott volna. Annyi eredménye azonban kétségtelenül lett, hogy a kincstári birtokok száma nem csökkent, hanem nőtt, hogy e birtokokat benépesítették, korszerű gazdálkodást folytattak rajtuk, ami nemcsak magának a kincstárnak, hanem az egész ország gazdasági életének a javára vált. A kamarai birtokgazdálkodás szorosan összefüggött az országban állomásozó katonaság élelemmel, elsősorban gabonával való ellátásának a kérdésével. Az ellátás elsősorban elszállásolás és a lakosság által nyújtott élelmezés útján történt, de szerepet játszottak benne a központilag fenntartott uralkodói gabonatárak, a domus annonariák is, hasonlóan a szórványosan épülő kaszárnyákhoz. Az állandó hadsereg megszervezése után a katonai élelmezésügynek, a res annonariának, a jelentősége megnövekedett. Ennek intézésében katonai és kamarai szerveknek egyaránt volt szerepük. Az élelem szállításában pedig a kincstári birtokok termése jött elsősorban számításba. A hadsereg élelmezésének szervezeti kereteit, ezek alakulását, pontosan még nem ismerjük. Mária Terézia uralkodásának kezdetén a Bécsben működő hadélelmezési főhivatal feladata volt a katonai élelmezésügy megszervezése, amely főhivatal az ugyancsak bécsi főhadbiztosságnak és az udvari kamarának a felügyelete alá tartozott. Volt olyan időszak, amikor a magyarországi - ide értve Szlavóniát és a Bánátot is — katonai élelmezésügy intézését bérbeadták. Ezt a bérleti szerződést 1748-ban felbontották, és a katonai élelmezés ügyét 5 évre a magyar kamara hatáskörébe utalták. Az 5 év elteltével ezt az