Levéltári Közlemények, 53. (1982)
Levéltári Közlemények, 53. (1982) 1. - Sulitková, Ludmila: Az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. András kancelláriájának működése és személyzete : Historické študie, XXV., 1981. 175–214 / 35–78. o.
///. András kancelláriájának működése 71 Az említett jelentős nagyságrendű oklevéladás mértékeit figyelembe véve nem meglepő, hogy az egyes oklevélformák stilisztikai felépítésében nagyfokú sablonosság a jellemző, ami elsősorban annak eredménye, hogy ez idő tájt már elkerülhetetlen volt a kancelláriai formuUriumok használata; ezek létezését a XIII. század végi királyi kancellária gyakorlatában diplomatikai elemzéssel közvetve bebizonyítottuk. Többek közt már csak ezért sem lehetett túlságosan eredményes abbeli törekvésünk, hogy III. András kancelláriájának egyes jegyzőit stílusjegyeik alapján azonosítsuk; elemzésünk során törvényszerűen eljutottunk annak felismeréséig, hogy a királyi oklevelek domináns stílusát általános kancelláriai stílusként kell megjelölnünk. A fenti megállapításokkal az a tény is összefüggésben áll, hogy az oklevélbe foglalás tökéletesedő folyamata az egyszerűbb oklevélformák alkalmazásában is visszatükröződött. 168 Fontos és sajátos helyet foglalt el ebből a szempontból a szerkezetileg nagyon egyszerű Nos-oklevél, amely jogi szempontból teljesen egyenrangú volt a privilégiumokkal. 169 Az ún. ünnepélyes privilégiumok klasszikus típusa 170 már teljesen kiveszett a gyakorlatból és a királyi oklevél magas fokú diszpozitüvitással rendelkezett. Tudatában vagyunk annak, hogy ez a megállapítás semmiképp sem jelent valamiféle magyarországi sajátosságot, épp ellenkezőleg, teljes mértékben összhangban áll a korabeli összeurópai írásbeliség fejlődésének irányvonalával. Mindez aligha lett volna lehetséges az oklevéladásban részt vevő személyek egységes iskoláztatása nélkül. Ugyanakkor ismeretes, hogy a magyarországi okleveles gyakorlat már a XII. és XIII. század fordulóján jelentős mértékben rendszeressé vált, ami szorosan összefüggött az ilyen irányú összeurópai stabilizálódással, s amelynek alapját az egységes jegyzőképzés jelentette. A jegyzők iskoláztatása közép-európai viszonylatban elsősorban Párizsban és néhány itáliai központban történt 171 Az oklevelek általános formáinak paleográfiai 172 és stilisztikai egysége 173 mellett nem szabad elfeledkeznünk az intézményesen is érvényesülő és bizonyítható határokról, 168 A korábban előfordult ünnepélyes privilégiumok ellentéteként felfoghatjuk az általunk vizsgált privilégiumok mindkét fajtáját (az arengát tartalmazó és arengátlan privilégiumot) mint sajátosan egyszerű formáját a privilégiumnak. Vő. a 19. sz. jegyzettel. A korábbi ünnepélyes privilégiumokban jellegük a díszes külsőségekben is megnyilvánult. A III, András kancelláriájában készült privilégiumok egyik fajtájánál sem szerepel az invocatio (sem szóbeli, sem pedig szimbolikus formájában) és az in perpetuum formula. Ugyancsak jellemző, hogy a Nos-oklevelek esetében is a külalak, illetve a stilisztikai szerkezet vonatkozásában egyaránt egyszerű megoldásokra törekedtek. VÖ. a 169. és 170. sz. jegyzettel. 16 * Az általunk vizsgált anyagban a kéttípusú privilégiumok és a Nos-oklevelek aránya ugyan még 309:96 a privilégiumok javára, de III. András uralkodásának utolsó éveiben a Nos-oklevelek száma határozottan növekvő tendenciát mutat. 170 IV. Béla uralkodásának idején az aranybullát az ünnepélyes privilégiumok esetében használták, de később egyre ritkábban fordult elő a pecsételésnek ez a módja. Vö, a 168. sz. jegyzettel. Szentpétery: Oklevéltan, 98. 17 ' Vö. a 76. jegyzettel. 172 Vö. Hajnal I. munkájával (idézve a 76. sz. jegyzetben), aki a jegyzők egységes műveltségét bizonyítva elsősorban az írás-összehasonlításra támaszkodik. 173 Semmiképp sem hisszük azt, hogy az általunk vizsgált korszakban a privilégiumok fentiekben kimutatott sztereotip megfogalmazású nyitó és záróformuláinak a többi európai uralkodó (pl. német, cseh, lengyel) okleveleiben nem akadhatnánk párhuzamos előfordulásra, jóllehet ezt a
