Levéltári Közlemények, 53. (1982)
Levéltári Közlemények, 53. (1982) 1. - Sulitková, Ludmila: Az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. András kancelláriájának működése és személyzete : Historické študie, XXV., 1981. 175–214 / 35–78. o.
54 Ludmila Sulitková nyújtanak támpontot az egyes jegyzői személyiségek azonosításához, elemzésük eredménye csak az lehet, hogy megállapíthatjuk, mely kivételezési (exemptiós) fordulatok azok, amelyek kétségkívül kancelláriai eredetűek. 89 Az adó- és vámmentességre vonatkozó szókapcsolatok közül az alábbi kifejezések tekinthetők kancelláriai megfogalmazásúnak: „... hanc gráciám (specialem) ... duximus faciendam ...", „... (hanc gráciám) ,.. duximus eximendos..."-( két esetben majdnem azonos megfogalmazással találkoztunk a bírósági exemptiók dispositiós magjában is) - „... ab omni exactione ... excepti penitus et exempti habeantur...", »• • • ut populi ... collectam non persolvant ...",„... nullus dare et solvere teneantur ...". A bírósági mentelmek oklevélbe foglalásában a fentieken kívül a következő kifejezésekkel találkoztunk még: „... liberi et immunes sint exempti...", „... habeantur penitus et imunes, a iurisdictione ... eximendo ...", stb. Az exemptióknak mind a két típusánál a befejezésben gyakori annak hangsúlyozása, hogy senki se merészelje megszegni a király rendeletét: „... audeat aut présumât iudicare . ..", „... impetere seu molestare ... audeat vei présumât...", „... audeat molestare ... exigere présumât...", „... recipére audeant vei présumant ...". Négy exemptiós oklevél esetében azonban bizonyos stilisztikai eltérések miatt — ezek a dispositiós és néhány más formulában jelentkeztek - nem voltunk biztosak, hogy ezek az oklevelek is a királyi kancelláriában keletkeztek, s ezért a közelebbről nem meghatározott, besorolhatatlan oklevelek csoportjában hagytuk őket. További 11 privilégium, illetve Nos-oklevél jogi tartalmát a királynak bizonyos bírósáp perekben hozott döntése jelentette, természetesen esetenként konkrét megfogalmazásban. Ezzel természetesen az is összefüggött, hogy a dispositiós mag minden esetben speciális megszövegezésű, tehát ezeknek az okleveleknek az esetében stilisztikai összehasonlításra nem alkalmasak. Sajátos eset az 1294. júl. 29-i keltezésű, arengát is tartalmazó privilégium, 90 amelyet félkancelláriai kibocsátásúnak tekintettünk. A paleográfiai és stilisztikai elemzés eredményei alapján ugyanis szinte egyöntetű ténynek tekinthető, hogy ebben az esetben a királyi kancellária írnoka az oklevélnyerő esztergomi káptalan fejlett okleveles gyakorlattal rendelkező jegyzői megfogalmazását vetette papírra. Hasonló a helyzet a ritkán előforduló, egyedi fogügyleteket rögzítő oklevelek esetében, 91 amelyek dispositióit ugyancsak a konkrét esetnek megfelelően, speciálisan szövegezték meg (ez egyformán jellemző a privilégiumok mindkét fajtájára és a Nosoklevelekre). Ezeknek az okleveleknek a tartalmi elemzésével összekapcsoltuk az oklevelek külső és belső jegyeit szemrevételező vizsgálat eredményeit, és a kölcsönös egyeztetés B 9 A megállapított tények alapján ennél az elemzésnél még inkább figyelembe kellett vennünk az egész oklevél formuláinak megfogalmazását, mint a többi oklevél esetében, és lehetőség szerint megpróbáltuk ezeket a megfigyeléseket az oklevél külső kiállításának és grafikai megjelenítésének vizsgálatából adódó felismerésekkel összekapcsolni. *°CDH, 6/1, 306-317. OSKA, Lad. 25. f. 1. no 11. 91 PL bizonyos egyházi intézmények speciális jogi védelmének elrendelése, a tizedek jóváhagyása, az oklevél címzettjének visszavétele a „hűségesek" soraiba, rendelkezés párbajokról stb. Közéjük soroljuk a városi privilégiumokat is, minthogy dispositioik megfogalmazásában az adott konkrét eset tükröződik vissza, és hiába próbálnánk összehasonlítással hasonló vagy megegyező frazeológiai egységeket, szókapcsolatokat keresni, hisz az ezekben az oklevelekben rögzített kiváltságok is minden esetben egyediek voltak.