Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 1. - Borsa Iván: A Magyar Országos Levéltár Mohács előtti gyűjteményei, 1882–1982 / 3–19. o.

4 Borsa Iván gyűjteményes jellegűeket. Ezzel a célkitűzéssel olyan típusú levéltári gyűjteményt vázolt fel, amely akkor jön létre, ha egy levéltár különböző fondjaiból — legtöbbször alaki jegyek alapján - lényegében a levéltári proveniencia elvének „házi" megsértésével egyes iratokat (okleveleket, térképeket, tervrajzokat) emel ki, hogy azokat külön kezelt gyűjteménybe egyesítse. Ilyen típusú, a levéltár által saját fondjaiból létrehozott gyűjteménnyel szinte minden levéltár rendelkezik. A Pauler Gyula által felvázolt célt Óváry lipót allevéltárnok valósította meg váltakozó munkatársak segítségével mintegy hat évi munkával. Kiemelték az Országos Levéltár akkori állományából elsősorban a Magyar Kamara archívumának nagy gyűjteményeiből (Neoregestrata acta, Acta ecclesiastica, Acta ecclesiastica ordinum et monialium, Acta Jesuitica, Acta Paulinorum), az erdélyi fiscalis levéltárból, a levéltár által őrzött letétekből stb. a Mohács előtti iratokat, okleveleket. (Kivételt jogi megfontolásból csak a táblai perek és az Acta post advocatos irataival tettek.) A kiemelt eredetiek és másolatok keltezését feloldották, ideértve a teljes szöveggel átírt és a kivonatosan, de keltezéssel együtt átírt vagy említett okleveleket is. Ezekről „utaló-lap"-nak nevezett időrendi mutatólapot készítettek, az okleveleket pedig a bennük átírt legrégibb oklevél keltezése szerint rendezték, amikor is az eredetiek találkoztak esetleges másodpéldányaikkal és másolataikkal. Az okleveleket ezután sorszámmal látták el. Az egyenként borítékba rakott eredetiek borítékai faládikákba kerültek, a másolatokat viszont boríték nélkül csomókban helyezték el. Több nehézség leküzdése után ez a munka fejeződött be 1882 februárjában. Ekkor 24 382 egységből állt az új gyűjtemény, amelyben minden egységnek egyszerű, félreérthetetlen jelzete volt. Ez a helyzet az előző állapothoz képest lényegesen megkönnyítette mind a kutatást, mind pedig az irodalmi hivatkozást, s részben az egyes darabok kiemelését is. A kutatást év—hó—nap rendben őrzött időrendi mutató is segítette.

4 Bár Óváryék gondosan előkészítették a kiemelés munkáját, hamarosan kiderült, hogy több, főleg átírt, oklevél elkerülte figyelmüket. Ilyenek az egyes állagokban azóta is bukkannak fel. Kiderült az is, hogy a Magyar Kamara archívumában elhelyezett Nádasdy levéltár és néhány más állag, amelyeket eddig nem vettek figyelembe, szintén tartalmaz Mohács előtti darabokat. Amint ilyenek kézbe kerültek, tüstént besorolták azokat a gyűjteménybe. Ez a gyakorlat azóta is következetes. A gyűjteménynek egyfajta gyarapodása tehát a felállítás befejeztével szinte folyamatosan adódott, de ide kell számítani az Országos Levéltár által vásárolt, kapott, avagy letétbe átvett Mohács előtti okleveleket is. Néhány szót kell szólni egy sajátos gyarapítási módról is, amely nem a darabok nagy száma miatt érdekes, hanem azért, mert annak az igénynek közel 100 évvel ezelőtti jelentkezését mutatja, amely arra irányult, hogy az Országos Levéltár ne csak saját állományából, hanem más levéltárak okleveleiről készült írásos vagy fényképmásolatokkal is gyarapítsa Diplomatikai Levéltárát. Az így — alkalomszerűen - bekerült kéziratos és fényképmásolatok mennyisége nem haladja meg a néhány tucatot. E gyarapodásoknál lényegesen nagyobb volt a közjogi intézkedések következtében az 1880-as években az Országos Levéltárba került erdélyi és horvát—szlavóniai oklevelek száma. Az erdélyi káptalan és a kolozsmonostori konvent hiteles helyi levéltárával, továbbá Khuen-Héderváry Károly horvát bán intézkedése következtében a Magyar 4 Vo. 293-298.