Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - KRÓNIKA - Maksay Ferenc: A Nádasdy-levéltár (Archivum familiae Nádasdy, E 185.) leveleinek újrarendezése és új levélíró-jegyzék készítése / 325–327. o.

Krónika 325 Borsa Iván szóban is összefoglalta a referátum lényeges mondanivalóit. Ezután következtek a hozzászólások, szám szerint kilenc. G. Márásoiu, N. N. Hrisztova, V. Sfkora, E. Schetelich, D. Cedevuren, P. P. Szevosztjanov és E. Fracki sorrendben Románia, Bulgária, Csehszlovákia, az NDK, Mongólia, a Szovjetunió és Lengyelország levéltárainak egyre szélesedő' kiadványkészítő tevékenységét-vázolták fel. A magyar delegáció tagjai közül Szűcs László a magyar pártarchívumok, Karsai Elek a Szakszervezetek Központi Levéltárának publikációs munkájáról beszélt. összefoglalva a vita tanulságait, Borsa Iván kiemelte az egyes országok kiadványkészítésének sokféleségét; hangsúlyozta, hogy a publikációk készítése ma már általánosan elfogadott levéltári feladat. Fontosnak minősítette azt a fajta levéltárismertetést, amelynek az a feladata, hogy a nagy­közönséget tájékoztassa a levéltárról. Befejezésül reményét fejezte ki, hogy a jövőben több multila­terális kiadvány is fog készülni a szocialista országok együttműködésében. A konferencia résztvevői október 13-án délután látogatást tettek az Országos Levéltárban, ahol meghallgatták Varga János főigazgató tájékoztatóját az intézmény munkájáról és megtekin­tették a levéltár kiállításait. Október 14-én délelőtt tartották a konferencia záróülését, amelyen a magyar delegáció veze­tője, Molnár József elnökölt. A záróülés megerősítette, hogy a szocialista országok levéltári igazga­tóságai vezetőinek soron következő konferenciája 1984 őszén a Vietnami Szocialista Köztársaságban lesz. Megvitatták és elfogadták a napirend összeállítására helyben alakult bizottság javaslatát. Eszerint a Vietnamban sorra kerülő IX. konferencia napirendjére a következő témákat tűzték ki: - A levéltári anyag megőrzésének problémái a szocialista országokban (a referátumot a cseh­szlovák levéltárosok készítik) A számítástechnika alkalmazásának tapasztalatai a szocialista országok levéltáraiban (a referá­tumot a magyar levéltárosok készítik) - A levéltári dolgozók továbbképzésének tapasztalatai a szocialista országokban (a referátumot az NDK levéltárosai készítik) - A szocialista országok közötti szakmai együttműködés fejlesztésének perspektívái (a referátu­mot a szovjet levéltárosok készítik) A tanácskozáson megfigyelőként résztvevő Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság képvi­selője, K. Lasasimma köszönetet mondott a meghívásért és bejelentette, hogy a laoszi Levéltári Igazgatóság a következő konferenciára már teljes jogú résztvevőként kíván delegációt küldeni. Ezt a tanácskozás örömmel elfogadta. Zárszavában Molnár József kiemelte a konferencia gyümölcsöző és sikeres munkáját s reményéi fejezte ki, hogy a feltett kérdések megvitatására előmozdítja a szocialista országok levél­tárainak tevékenységét és emeli a levéltári munka színvonalát. A konferencia szakmai programjának végeztével október 14-én Villongó István minisztériumi főosztályvezető a Gellért Szállóban ebédet adott a résztvevők tiszteletére; ezután a vendégek szabad program keretében Budapest történelmi és műemléki nevezetességeivel ismerkedhettek, este pedig a Fővárosi Művelődési Ház folklór előadását tekintették meg. Október 15-én egésznapos vidéki kirándulás zárta a programot. A külföldi delegátusok ­vendéglátóik kíséretében — Veszprémben meglátogatták a megyei levéltárat (előzőleg fogadta őket a Veszprém megyei Tanács VB művelődésügyi osztályának vezetője,Navracsics Tibor is), majd Balaton­füred és Tihany nevezetességeit keresték fel. Lakos János A NÁDASDY-LEVÉLTÁR (ARCHÍVUM FAMÍLIÁÉ NÁDASDY, E 185.) LEVELEINEK ÚJRARENDEZÉSE ÉS ÚJ LEVÉLÍRÓJEGYZÉK KÉSZÍTÉSE Miután az Országos Levéltár feudalizmus kori anyaga az utóbbi évtizedek munkája során rendezetté vált, s a rendezettség szintje túlnyomórészt megfelel a mai kutatás követelményeinek, előtérbe került - a segédletkészítési és kiadványmunkák kiemelt fontosságú feladata mellett - az a feladat is, hogy a korábban rendezett irategységek közül a legértékesebbek, a legtöbbet kutatottak

Next

/
Oldalképek
Tartalom