Levéltári Közlemények, 53. (1982)

Levéltári Közlemények, 53. (1982) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Lőrincz Zsuzsa: Adatok a Heinrich Brüning-kormány tevékenységéhez / 265–293. o.

282 Lőrincz Zsuzsa így, ha a birodalmi gyűlés most kitér az összecsapás elöl, a Brüning-kormány megalakulásával megkísérelt polgári kurzus előreláthatólag csak ősszel, amikor az oly régen beígért általános pénz­ügyi és gazdasági reform megvalósítására kerül majd sor, fogja kiállani végleges erőpróbáját. A kancellár és kormánya az utóbbi időben, azonkívül, hogy kitartani igyekszik az eddigi felelőtlen baloldali gazdálkodással ellentétes pénzügyi politikája mellett, a kormányzat egyéb terén is, nem egy tettel adta bizonyságát annak, hogy továbbra is polgári, jobbrahajló kormányzati rend­szer megszilárdítására törekedik. Ezt dokumentálta mindenekelőtt Stegerwald munkaügyi miniszter, amikor - bár maga is ve­zető exponense a keresztény szakszervezeteknek - a munkanélküli biztosításának egyelőre még csak szerény reformjával le merte nyesni ennek a szociáldemokraták által minden részletében dogmatikus makacssággal védelmezett intézménynek néhány kinövését, s azzal is, hogy a munkabéreket leszál­lító oeynhauseni egyeztető ítéletet kötelező erővel ruházta fel, holott eddig munkaügyi miniszterek csak olyan egyeztető döntést tettek kötelezővé, amely emelte a munkabéreket. Ugyancsak a kormány jobboldali hajlandóságáról tett bizonyságot Bredt igazságügyminiszter a Rajna-vidék felszabadulása alkalmából előterjesztett amnesztia-javaslatával, amelyet a birodalmi gyű­lés — az egész jobboldal és a kommunisták hozzájárulásával — a javaslat alkotmánymódosító jellege miatt szükséges kétharmad többséggel el is fogadott. Az amnesztia, amely ellen a szociáldemokraták körömszakadtig küzdöttek, végre kegyelemben részesíti az ún. „Fememörder"-eket, akiknek meg­kegyelmezése érdekében a jobboldal a hazafias motívumból elkövetett bűncselekményekkel szemben engesztelhetetlen szociáldemokraták agitációja miatt mindeddig hasztalanul fáradozott. Végül - mint igen jól informált parlamenti forrásból értesülök - Wirth birodalmi belügy­miniszter is lépést kíván tenni a jobboldal felé azzal, hogy kezdeményezni fogja a porosz kormány által az elmúlt évben feloszlatott rajna—westfáliai Stahlhelm-szervezetek restitúciójának engedélye­zését. Hogy azonban a kormánynak ezzel a bizonyos mértékben a jobboldal felé hajló tendenciá­jával végre sikerül-e szüárd hidat vernie a német nemzeti párthoz, s így összegyűjti-e majd őszre, a generális pénzügyi és gazdasági reformprogram körül vívandó ütközetre azt a parlamenti többség­gel rendelkező polgári blokkot, amelynek megteremtése változatlanul főcélja a Brüning, Scholz, Schiele és Treviranus körül csoportosult politikusoknak, az ma is elsősorban attól függ, mint a kor­mány megalakulásakor, vajon sikerül-e megtörni Hugenbergnek, a nemzeti párt vezérének befolyá­sát. Érthető, ha az erre irányuló eddigi hasztalan kísérletek után, s a kormánykoalíció pártjai kö­zött sem ép ideális egyetértésre való tekintettel a centrum egyelőre tartózkodóan ítéli meg a nagy polgári kooperáció esélyeit, s ezért mindmáig óvakodott a poroszországi koalíció révén közte és a szociáldemokraták között fennálló jó kapcsolatokat feláldozni. Bizonyos azonban, hogy maga Brüning, akinek polgári koncepcióját a birodalom elnöke vál­tozatlanul támogatja, csak végső szükség-megoldásként keresné a szociáldemokratákhoz visszavezető utat, s ma is minden törekvése a parlamentáris polgári rezsim megszilárdítására irányul. Célul előtte ma is az összes polgári pártoknak olyan önálló kormányzásra képes blokkja lebeg, amely nem a szélső jobboldal engesztelhetetlen gyűlöletével állana ugyan a szociáldemokráciának máról holnapra alkotmányos eszközökkel meg nem semmisíthető hatalmával szemben, de kellő erővel rendelkeznék arra, hogy a marxizmus túlzásait, egyelőre főként gazdasági téren ellensúlyozza s akadályául szolgál­jon annak, hogy a közép polgári partjai, egyéb koalíciós lehetőség híján, egyre tehetetlenebbül le­gyenek kiszolgáltatva a szociáldemokrácia diktatúrájának. OL (K 63.) Küm Pol 1930 21fi 2554

Next

/
Oldalképek
Tartalom