Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Györffy György: Nemzetközi oklevélkiadási szabályzat / 97–109. o.

GYÖRFFY GYÖRGY NEMZETKÖZI OKLEVÉLKIADÁSI SZABÁLYZAT A Nemzetközi Diplomatikai Bizottság (Commission Internationale de Diplomatique) egyik feladatának tekinti a szövegkiadás nemzetközi elveinek meghatározását. A Bizottság elsőként a középkori oklevelek kiadási szabályzatát készítette el, s ezt 1977-ben francia nyelven sokszorosított formában megjelenttette (Normalisation internationale des méthodes de publication des documents latins du Moyen Age. Roma 1977.). A szabályzat megvitatására 1978-ban Madridban került sor; a néhány lényegbe nem vágó módosításról sokszorosított jegyzőkönyv nem készült. 1980-ban a Bizottság a gazdasági iratok kiadási elveinek meghatározását vette tervbe, s ülésszakjain egyebek mellett egy ilyen irányú szabályzat megvalósításán munkálkodik. A nemzetközi oklevélkiadási szabályzat kollektív munka eredménye, mely elsősorban az oklevélkiadásban legnagyobb múlttal rendelkező francia, német, olasz és angol gyakorlatot tartja szem előtt, de figyelembe veszi a spanyol, belga, kelet-európai és skandináv sajátosságokat is. Mabillon De re diplomatica с művének 300 év előtti megjelenése (Paris 1681) óta, amit az oklevéltan születési évének számítanak, a szövegek kiadására nem volt nemzetközi szabály, s egyes országok is csak a múlt századi nagyobb kiadványok gyakorlatai nyomán kezdtek egységre törekvő szabályzatot kialakítani. Az egységes szövegkiadási elvek megvalósulása ellen hatott az a körülmény is, hogy a kiadásnak két szélsőséges törekvés között kell megtalálnia a középutat: e szélsőségek egyik pólusán a szöveg minél közérthetőbb módon való közzététele áll, míg a másikon a betűhívséghez való ragaszkodás. A közérthetőségre való törekvés latin szövegek esetében nemcsak azt eredményezte, hogy a középkori szöveget az iskolában tanított humanista latin nyelvtani és helyesírási szabályai szerint írták át, hanem szélsőséges esetekben azt is, hogy a nem latin hely- és személyneveket, valamint vulgáris nyelvi szórványokat közérthetővé alakították. Noha az ilyen kiadványok forrásai már a múlt században is többnyire XVIII. századi másolatok voltak, melyek írói a jogi felhasználhatóság végett is ^javítottak" az eredeti szövegen, kétségtelen, hogy amikor Wenzel Gusztáv 1860-ban az Árpád-kori Uj Okmánytár I. kötetéhez írt bevezetőjében (XV. lap) kiadási elveit meghatározta, ezt írta: „a kritika kívánalmainak eleget teszünk, ha a történeti kútfők szövegeit lehetőleg híven és a maga tisztaságában előállítjuk". Wenzel ehelyütt a szöveghűséget követő Waltherr László nézetével polemizált; a kiadás jobb használhatósága érdekében „tiszta szöveget" kívánt előállítani. 7 Levéltári Közlemények 1980-81