Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Gerics József: Kumorovitz Lajos Bernát köszöntése / 3–4. o.

GERICS JÓZSEF KUMOROVITZ LAJOS BERNÁT KÖSZÖNTÉSE Kumorovitz Lajos Bernát professzornak, a magyarországi segédtudományi kutatás mesterének, az utóbbi esztendők többszörös jubileumot hoztak. Tisztelői és tanítványai rendre megülték Magisterük születésének nyolcvanadik, tanári munkásságának idestova hatvanadik, egyetemi előadói tevékenységének ötvenedik évfordulóját. A történeti segédtudományok és a középkori história szinte minden aktív művelője közvetlenül vagy munkáin át tanítványa. Méltán széles tehát köszöntőinek köre. Az ő soraikat sokszorosra bővítik azok, akik középiskolásként voltak diákjai. Kumorovitz Lajos Bernát nyolcvanadik születésnapját ünnepelve, szembetűnő életpályájának gazdagsága, töretlensége, amelyet igen sok éven át tanári és kutatói tevékenységének egymástól elválaszthatatlan szálai szőttek át. Teljes élet az övé, s ezért műve sem nyolcvanadik évére teljesedett ki. Már évtizedekkel ezelőtt is ugyanígy kerek, egész pálya és életmű bontakozott volna ki méltatói számára. Amennyivel ez a mostani mégis több és teljesebb, az közvetlenül olyan emberi és tudósi erényeinek köszönhető, amelyek méltán állíthatják példaként tanítványai elé. A középiskolai tanári munkától távol kerülve, egyetemi oktatómunkája kényszerű szüneteltetése idején, volt ereje, hogy nagy hozzáértéssel, gonddal kezdjen olyan munkához, amely kutatói arcélének egyedülálló gazdagodását mutatja: a várostörténethez. Tanítványai és barátai nagyon vonzó tulajdonságának tartják közvetlenségét és puritánságát. Közvetlenségét legjobban nevezetessé vált ún. „Kálvintér formulája" példázza. Évtizedekkel ezelőtt jelentette ki és sokszorosan be is bizonyította, hogy a hozzá szakmai vagy bármilyen egyéb tanácsért fordulóknak szívesen szolgál eligazítással még a Kálvin tér akkori forgalmában való áthaladás közben is. Puritán felfogásával tudós szerénységből ad példát számunkra. Kevesen valósították meg olyan mértékben mint ő, a „rejtőzködve élni" elvét. Soha nem hajhászta a nyilvános szereplést és nem sóvárogta az érdemeinek bőven kijáró elismerést. Mégis volt része ebben is, bár nem kerülhette el, hanem méltósággal viselte a tanári és tudós tevékenysége számára nehéz, áldatlan éveket. Még középiskolai tanárként végzett tudományos munkásságáért érte 1938-ban az egyetemi magántanári képesítés, 1948-ban pedig az akadémiai levelező tagság megtiszteltetése. 1956-ban nyilvánították a történelemtudományok doktorává, az 1960-as években címzetes egyetemi tanár lett. Tanítványainak egyéniségét tanári működésének minden szakaszában nagy tiszteletben tartotta, távol állt tőle, hogy bárkit is „esküdni kényszerítsen a mester szavára". Vitát eldönteni hatalmi szóval, tekintélyének súlyával soha nem hajlandó. Félelmetes vita-ellenfél, de bármikor kész — személyválogatás nélkül — vitapartnerének az érvek meggyőző hatására igazat adni.