Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - KRÓNIKA - Ember Győző: Komoróczy György (1909–1981) / 377–378. o.

Krónika 377 lasoktól terhes világát, amelyet apróságokkal segíthettek csak a kivételesen szerencsés sorsú, az emberi gyarlóságokon esetenként felülemelkedni képes honfitársak szeretetadományai. S miközben lendületes szorgalommal, egy pillanatra sem csüggedve dolgozott hazajöveteléért, mély nyomokat hagyott benne az ó't körülvevő Latin-Amerika egzotikus világa. Csak kivételes alkalmakkor elejtett szavakkal érzékeltette rokonszenvét a tőlünk oly távoli nép egyszerű embereinek életről, emberségről, munkáról vallott felfogása, örömről és bánatról alkotott nézete, e több kultúrán átszűrődő, sajátos, az archaikus hitet és a modern elméleteket egyaránt magába olvasztó világnézet iránt. Hamar megértette szavukat. A dallamos, idegen beszéd varázsa gyorsan átsegítette a nyelvi nehézségeken. Néha felidézett hétköznapi pillanatokat, kedves epizódokat, hozzá közel álló tárgyakra szeretettel emlékezett és hangulatokat varázsolt szavával elénk, amelyeket bizonyára ott és akkor is - csakúgy mint később itthon - összehasonlított az elhagyott hazaiakkal. 1973. július 7-én végleg hazatért. A világot látott és tapasztalt ember bölcsességével és megnyugvásával kezdett munkának itthon megint. Ki tudja hányadszor kellett ismét otthont teremtenie, először Dunaföldváron, majd a fővárosban élő rokonai körében és végül egy idős, beteg asszony eltartójaként. Értette a fiatalok nyelvét, közöttük számos tisztelője maradt. Tanítgatta őket az igényes, míves munka szeretetére és talán arra is, miként lehet mostoha körülmények között, társtalanul szert tenni kiegyensúlyozott lélekre és az örökös munka fejében megnyugvásra. Töretlen munkakedvét, legyőzhetetlennek látszó akaraterejét életének utolsó másfél évében két ízben ingatta meg huzamosabb betegség. Egyszer hosszabb vívódások után vállalt műtét, másszor az emberi gondatlanság okozta sebek tették próbára lelki erejét és fizikai állóképességét. Mintha készülnie kellett volna a legnagyobb erőpróbára, a váratlanul elébe tornyosuló és kikerülhetetlen elmúlásra. Dolgos életének, levéltári szolgálatának csak egy töredékét töltötte az Országos Levéltál Igazgatási csoportjánál, ahová 1981. június 19-én bekövetkezett halála előtt, tervezett nyugalomba vonulásának napjáig még visszatérni szándékozott. Ugy képzelte, hogy egy heti szabadságának ideje alatt elvégezheti majd otthon azokat a feladatokat, amelyeket napi nyolc órás, fárasztó hivatali munkája után magára vállalt, a sokadik otthonteremtés utolsó simításainak megkönnyítéseként. Mindig egyedül, segítség nélkül küszködött a hétköznapok kegyetlenül szívós, nehezen megoldható problémáival. Azon a péntek éjjelen is váratlanul érkező rosszullét, alattomos fájdalom lepte meg. Ugy tudjuk, példamutató erőfeszítéssel dacolt az ismeretlen kórral, a kapott tájékoztatások szerint korához és a körülményekhez képest sokáig meglepően eredményesen. Ezért is bíztunk olyan makacsul felgyógyulásában. Betegágyán, a műtétek között az elvégzendő feladatok foglalkoztatták, munkatársainak ilyen vonatkozásokban gyakran üzent. Amilyen csendben és szerényen élte le életét, olyan csendben múlt el, fogyott el lassan életereje. Szeretett kolléganőnktől, példamutató szorgalmú és emberségű munkatársunktól az óbudai temetőben 1981. július 8-án szomorú szívvel, örökre elbúcsúztunk. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Káinoki Kis Tamás KOMORÓCZY GYÖRGY 1909-1981 Komoróczy Györgyöt 1928 szeptember elején ismertem meg, amikor az Eötvös Kollégiumba bevonult, és velem együtt egy négytagú, történész egyetemi hallgatókból álló „család"-ba osztották, amelyben ketten voltunk első éves „gólyák". Nyomtatott névjegyén kettős nemesi előnév volt olvasható, amelyet az ilyen címekkel szemben allergiás kollégista közösség azonnal „gólyafalvi és daruházi"-ra módosított.