Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)
Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - KRÓNIKA - Csapodi Csaba: Csóka János Lajos (1904–1980) / 374–376. o.
Krónika 375 most elhunyt pannonhalmi bencés történetíró, Csóka J. Lajos egyéniségének, pályájának, működésének a lényegét. 58 évi hűséges szerzetesi élet, több mint három évtizedes pannonhalmi fó'iskolai és tíz éves középiskolai tanári működés, egy hosszú élet egészét átfogó tudományos kutatói-írói munkásság adott tartalmat életének, s ezen felül - amit itt hangsúlyozottan kell kiemelnünk - 18 évig volt az ország egyik lepangosább egyházi levéltárának, a pannonhalmi főapátsági levéltárnak vezetője. Epizódként, de fontos epizódként szakította meg ezt a renden belül végzett munkásságot az, hogy 1943-46 közt a Vallás- és Közoktatási Minisztériumban mint berendelt gimnáziumi igazgató működött, 1947-ben pedig miniszteri osztálytanácsosként a tudományos ügyosztályban fontos szerepet játszott az egész ország tudományos életének irányításában. Tudományos munkássága három különböző területet ölelt föl. Először a XVIII. századi magyarországi művelődési politika foglalkoztatta. Mint a bécsi Gróf Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézet állandó belső tagja két évig kutatásokat végzett a nagy bécsi levéltárakban. Munkája eredményeként írt „Kollár Ádám és Mária Terézia iskolareformja" című műve meggyőző bizonyítása annak, hogy a Ratio educationis létrejöttében Kollárnak volt döntő szerepe. Ezeknek a kutatásoknak eredményeként született több más tanulmánya is: „A magyar tudományosság megszervezésének kísérletei a XVIII. században" (A pannonhalmi főiskola évkönyve 1942.); Kollár Ádám Ferenc hatása az államtanács magyar Kamerális tárgyalásaira. (A bécsi említett Intézet évkönyvében, 1935.); Bessenyi György és a bécsi udvar (Pannonhalmi Szemle 1936.) stb. Csóka második kutatási területe a középkori források kritikai vizsgálata. Irt a pannonhalmi alapítólevél interpolálásáról (Levéltári Közlemények 1961.), az Adalbert és Walfer-féle pannonhalmi oklevelek hitelességéről (uo. 1964.), Szent Gellért kisebb és nagyobb legendájának keletkezéstörténetéről (Középkori kútfőink kritikai kérdései 1974.) Két tanulmányban foglalkozott az Anonymuskérdéssel: „Ki volt Anonymus? " (Magyar Nyelv 1962) és „Észrevételek a P. dictus magister értelmezéséhez" (Irodalomtörténeti Közlemények 1976.) Hatalmas összefoglaló munkát írt a latin nyelvű történeti irodalom kialakulásáról Magyarországon a XI-XTV. században (Budapest 1974.). Forráskritikájában elsősorban a szöveg- és stüuskritikai módszert alkalmazta. Konklúziója: a magyar középkor történelmi tradícióját a bencések, főleg a pannonhalmiak, alakították ki. ök a szerzői a legendáknak, a korai krónikáknak, Anonymus is pannonhalmi bencés volt. Ennek következtében Csókát sokszor érte a „pánbenediktinizmus" vádja. Lehet, hogy az ő kritikai hallása túlságosan erősen a szentbenedeki Regulára és Vitára volt beállítva és olykor ott is közvetlen szöveghatást észlelt, ahol csak az egész korai középkort befolyásoló bencés szellemiség közvetett hatásáról volt szó, de ne felejtsük el, hogy a középkori írások legnagyobb részt kompiláriók más művekből, ehhez pedig szövegekre, kódexekre volt szükség. Ezeket bizonyára nem a királyi udvarban, hanem elsősorban egyik legnagyobb korabeli könyvtárunkban, a pannonhalmiban lehetett megtalálni. Harmadik_ működési területe Csóka tudományos tevékenységének a bencés rendtörténet. Mint láttuk, tulajdonképpen forráskritikai kutatásai is elsősorban bencésrendi vonatkozásúak. Szorosabb értelemben vett rendtörténeti részlettanulmányai közt a legjelentősebb „Clunyi szellemű volt-e a magyar egyház a XI. században? " (Regnum, egyháztörtéheti évkönyv 1942/43.), amelyben meggyőzően cáfolta Galla Ferenc elméletét. De nem hagyhatjuk említés nélkül a Studien und Mitteilungen zur Geschichte des Benediktiner-Ordens 1966»-i évfolyamában megjelent értekezését: Hartwik von Hersfeld. Ein Benediktiner-Diplomat im XI. Jh. és az Itália ed Ungheria c. gyűjteményes munkában 1967-ben közöltet: I benedittini e l'inizio dei rapporti lettarari itali-ungheresi. 1972-ben jelent meg kétkötetes rendtörténete: „Szent Benedek fiainak világtörténete, különös tekintettel Magyarországra." Életének utolsó napjaiban még láthatta német nyelvű magyar bencés történetét: „Geschichte des benediktinischen Mönchtums in Ungarn" (München 1980.), amely lényegesen különbözik a magyar változattól abban, hogy elhagyja az inkább népszerűsítő jellegű, a bencés rendet általában ismertető részeket és kizárólag a magyar bencések történetével foglalkozik, s ezzel nagy szolgálatot tett a magyar történelem külföldi ismertetésében. Mint levéltáros Csóka a levéltár mindenfajta tevékenységét legtöbbnyire maga végezte. Balázs Péterrel együtt készítette a levéltár Alapleltárát, később elkészült a Fondjegyzék. Rendezte a főapátsági középkori anyagot, valamint (Csóka Gáspárral együtt) a tihanyi apátsági anyagot. Élete utolsó tíz évében a Lónyay Stefánia-anyag rendezésével és feldolgozásával foglalkozott és ebből készítette egyelőre még kiadatlan munkáját a ferencjózsefi bécsi udvar belső életéről.
