Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - KRÓNIKA - Komjáthy Miklós: Bognár Iván (1927–1981) / 373–374. o.

Krónika 373 politikai hatalmában való részesedése között. Mestdagh ezenkívül bejelentette, hogy szép gyűjteménye van a hazájában található magyar protestáns pecsétekró'l. Az előadásokból és a hozzászólásokból kitűnt, hogy az azonos ipart űzők a középkori Európa legkülönbözőbb országaiban lényegében hasonló motívumokkal díszítették pecsétjeiket. A felhasznált jelvények közt leginkább szerszámok (munkaeszközök), a gyártási folyamatban felhasznált anyagok, késztermékek, olykor vallási motívumok fordultak elő. Yves Metmanmk a mesterségpecsétek jelentőségéről szóló értékelő előadása is ezeket a jellegzetességeket hangsúlyozta. A 18-i program befejezéseként Yves Metman, a Francia Levéltárak Baráti Körének a nevében a Régi Országház étteremben vacsorát adott az ülés részvevőinek és a meghívott magyar szakembereknek a tiszteletére. Szeptember 19-én délelőtt folytatódtak az előadások.E sorok írója a modern kori pecséttan egy elhanyagolt forráscsoportjára, a magyarországi levéltárakban őrzött pecsétnyomókra hívta fel a figyelmet, E. Gönner a pecsétek megőrzésének és másolásának az egyes kérdéseiről beszélt, Martini és Bechetti pedig közös előadásban ismertették a Vatikáni Levéltárban folyó reprodukciós munkákat, s illusztrációként néhány jól sikerült aranybulla és egyéb pecsétmásolatot is bemutattak. Az ülésszakot a szigíllográfiára vonatkozó újabb művek bemutatása zárta le: E. Gönner a német, M. Dogaru a román, Yves Metman pedig a francia munkákat ismertette. A tudományos program befejezése után szeptember 20-án a Bizottság tagjainak a többsége közös esztergomi kiránduláson vett részt. Megtekintették a Bazilikát, a régi királyi palotát, a Keresztény Múzeumot és — Pákozdy István mb. igazgató vezetésével - a Bibliothecát. Itt a Pecséttani Bizottság iránti kedves figyelmességből külön e célra összeválogatott, néhány pecséttel is kiegészítették a könyvtár állandó kiállítását. A Nemzetközi Pecséttani Bizottság budapesti ülése komoly mértékben hozzájárult nemzetközi kapcsolataink erősítéséhez, s méltán öregbítette a magyar szfragísztika hírét a világ különböző országainak pecséttani kutatói előtt. Bertényi Iván BOGNÁR IVÁN 1927-1981 u , _, Egy barátom temetésén a búcsúztatót mondó kolléga beszédében felelevenítette a régi rómaiak emberséges, szép szokását. A hozzátartozó, a jóbarát halálának hírét nem úgy jelentették, hogy mortuus est, meghalt, hanem, hogy vixit, élt. Bognár Iván halálának hírét aligha jelenthették volna úgy, hogy élt. Kedves kollégánk és barátunk nem élt, szenvedett. Szenvedett 53 évet. Születésétől vagy legalábbis öntudatra ébredésétől halála percéig. Sohasem emlegette, én legalább sohasem hallottam tőle, miképpen döbbent rá a bénító tényre, hogy nem osztozhatik pajtásai, a gyermek- és ifjúkor önfeledt szórakozásaiban, hogy nem ismerhette a kirándulás, az erdőn, mezőn barangolás örömeit, de még a csendes séta idegnyugtató kikapcsolódását sem. Nyilván, már igen-igen korán befelé fordult. Szinte még gyermekként, fiatalemberként a hajlott kor rezignált bölcsességével húzódott könyvei, vigasztalan életének vigasznyújtó barátai közé. Rengeteget olvasott, anyanyelvén kívül németül, angolul, oroszul. Bírta a latin nyelvet is. Az olvasás számára nem puszta időtöltés, nemcsak figyelemelterelés volt. Mindaz, amit olvasott, legsajátabb kincsévé vált szellemének. Bár a kifejezés fizikai nehézségeivel egyre többet küzdött, tanulságos volt hallgatni, amint jól megalapozott és olvasmányaival színesített világnézetéről, korunk és elmúlt évszázadok súlyos problémáiról beszélt. Meggyőződéses marxista, megingathatatlan materialista volt. A felszabadulást 17 évesen érte meg. 19 éves korában belépett a Magyar Kommunista Pártba s tagja volt annak, majd a Magyar Dolgozók Pártjának 1956 tragikus őszéig. A nagy megrázkódtatás után nem lépett vissza, mert egy-két dologban nem tudta magáévá tenni az újjá szerveződő párt programját. Hadd mutassak rá, hogy ebben is lelki erejének, amellyel nehéz sorsát viselte, tiszteletreméltó nagysága nyilatkozott meg. Ha valaki, szegény, elköltözött barátunk úgy érezhette, hogy igénybe vehetné a leghatalmasabb társadalmi,