Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)
Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - IRODALOM - Bándi Zsuzsanna: Sankt Elisabeth. Fürstin, Dienerin, Heilige. Aufsätze, Dokumentation, Katalog. Ausstellung zum 750. Todestag der hl. Elisabeth, Marburg, 19. November 1981–6. Januar 1982. Sigmaringen, 1981 / 341–345. o.
344 Irodalom résztvett 1236. május 1-én Marburgban Erzsébet földi maradványainak oltárra emelésében. Mint egyszerű zarándok jelent meg a sírnál, és Erzsébetnek a testről leválasztott koponyájára drágakövekkel ékesített arany koronát helyezett. Helmut Beumann az oltárra emelésről szóló különböző beszámolók alapján vizsgálja, hogy milyen meggondolások hozhatták a császárt Marburgba. Valószínű, hogy a császár az ellene fellázadt fia Henrik feletti győzelmét kívánta marburgi részvételével, a koronázás gesztusával betetőzni. Erre mutat az ezt követően Elias ferences minister generálishoz írt levele is, amelyben hangsúlyozza a ferencesek szegénységét kedvelő, a királyi gazdagság örömeit megvető, a szentek közé került Erzsébet királyi származását, s egyben kéri Eliast, hogy vegyék fel a rend confraternitasába. Frigyes magatartásához a párhuzamot aacheni koronázása évében (1215) találjuk meg. Erzsébet temetése előtt három napig volt az ispotály kápolnájában felravatalozva, s ezalatt számos tisztelője vett ereklyét róla. A sírjánál történt csodás gyógyulások hírére egyre többen siettek Marburgba. Sírja fölött a szűknek bizonyult kápolna helyén már 1232-ben új kőtemplom építése kezdődött. Oltárra emelése is ebben történt. (A német lovagrend új templomának építése 1235-ben indult meg.) Wolfgang Brückner tanulmánya Marburg mint zarándokhely jelentőségét vizsgálja. Nézete szerint a XIV. századig három nagy zarándokhelye volt a középkori Európának: Róma, Compostela és Jeruzsálem. Csak a XIV. században társultak ezekhez a hozzájuk vezető utak mellett újabb jelentős zarándokhelyek. A szentek és ereklyéik iránti tisztelet megnyilvánulásai azonban nem mindig tettek valamely helységet zarándokhellyé. Az Erzsébet-ereklyék történetét Thomas Franke foglalta össze. Renate Kroos tanulmánya az Erzsébetre vonatkozó írásos és tárgyi emlékekből a kor gondolkodására, öltözködésére és mindennapi életére von le következtetéseket. Monika Bierschenk a marburgi Szent Erzsébet-templom egyik üvegablakát veszi tüzetes vizsgálat alá és kutatja az üvegablakok eredeti művészeti programját. Robert Koch Szent Erzsébet coburgi üvegpoharáról ír. Az ún. Hedvig-poharak közé sorolható üvegpohár Erzsébet övével és kanalával együtt a XV. század második felében a szász uralkodóház tulajdona volt, s a három tárgynak különleges erőt tulajdonítottak a gyermekszülések megkönnyítésében. 1540 körül Johann Mathesius szerint az üvegpohár Wittenbergben Luther Márton birtokában volt. Leonie Wilckens az Erzsébet koporsójából származó selyemdarabok eredetét vizsgálja. Rainer Rücken egy Augsburgban, magántulajdonban őrzött díszes ujj-ereklyetartót ír le az eddiginél részletesebben. A kötet másik felét kitevő katalógus nyolc nagy fejezetre tagolódik. Az I. fejezet Erzsébet származását, magyarországi környezetét, thüringiai útjának előzményeit mutatja be. Az Árpád-ház történetét II. Andrásig bezárólag Bogyay Tamás foglalta össze, ő írta le a Magyar Országos Levéltárnak a kiállításon bemutatásra került két oklevelét, s foglalta össze Esztergom, Sárospatak, Pozsony jelentőségét a XIII. század elején. Dietrich von Apolda erfurti szerzetes Erzsébet életrajzának (1287-1297 körül) Erzsébet eljegyzéséről, hozományáról szóló részletét kommentálva Matthias Werner kiemeli Gertrud szerepét (az eljegyzés az andechs-meráni ház és a thüringiai tartománygrófi ház politikai szövetségének megerősítését szolgálta), s megemlíti, hogy egy késői hagyomány szerint Adelheid, a Nürnberg melletti Engelthal4colostor alapítója mint hárfás kísérte el Erzsébetet Magyarországról Thüringiába. A katalógus II. fejezete a thüringiai tartománygrófi családot, Erzsébet thüringiai környezetét mutatja be. Erzsébet és Lajos házasságából három gyermek származott. Erzsébet sógorai és fia, Hermann halálával a Ludowing család férfiágon kihalt. Erzsébet unokája, Zsófia fia, Henrik csak a család hesseni birtokait tudta megtartani, s ő lett az első hesseni tartománygróf. A thüringiai fejedelemcsalád tagjaira vonatkozó oklevelek nagy részét a hesseni tartományi levéltár őrzi. A bemutatott tárgyak közül az ún. Erzsébet-psalteriumot emelhetjük ki, amelyet az Egbert-psalteriumhoz hasonlóan maga Erzsébet adományozott a cividalei székesegyháznak, s most a cividalei múzeum őrzi. A katalógus III. fejezete Erzsébet, a ferencesek és Marburgi Konrád kapcsolatát mutatja be. Az oberwallufi plébániatemplomban Őrzik Erzsébet sötétbarna színű vezeklő ruháját, amelyet a legenda szerint Assissi Szent Ferenctől kapott volna ajándékba. Bár Ferenc és Erzsébet személyes kapcsolatáról nem tudunk, a ruha színe és szabása a kutatások szerint nem zárja ki, hogy Erzsébet ezt a ruhát viselte az ispotályban. A katalógus IV. fejezetéből Erzsébet és férje kapcsolatát, Lajos halálának körülményeit, Erzsébet özvegységre jutását ismerhetjük meg. Kiemeljük II. Frigyes császár 1227. december 6-án Capuában kelt oklevelét, amely részletezi a keresztes hadjáraton kitört járvány és a tartománygróf halálának körülményeit. Egyetlen példányát Imolában őrzik. A másik fontos forrás, a Vita Ludovici a reinhardsbrunni kolostorban keletkezett és egy ottani XV. századi kódexben maradt fenn. A katalógus
