Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)
Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Ember Győző: A levéltári rendezés általános kérdései / 31–96. o.
32 Ember Győző 1910-ben franciára, 1940-ben pedig (az Egyesült Államokban) angolra is lefordították. A Handleidingnek a polgári országok levéltáraiban még napjainkban is érvényesülő hatását tartalmával legalább egyenlő mértékben magyarázza a levéltári szemléletnek, a levéltártudománynak fejletlensége a mű megjelenése idején. Ennek az elmaradottságnak a bélyegét maga a mű is hordozza. Csak a hatóságoknak és a hivataloknak (legyenek azok szervek vagy személyek) az iratait tekinti levéltáriaknak, csak azokkal foglalkozik. Nemcsak a szerves fondok megbonthatatlanságának az elvét vallja, hanem a fondon belüli, az iratképzőnél kialakult rendet is tiszteli, ezért csak azzal foglalkozik, hogy miként kell az iratok eredeti rendjét, ha az megbomlott, helyreállítani, mikor lehet az eredetitől eltérő rendet mégis meghagyni. Az a kérdés, hogy az eredeti rendben milyen különböző rendszerek érvényesültek, nem foglalkoztatja. A levéltári rendezésnek nem az elméletét tárgyalja, hanem szabályait foglalja paragrafusokba, módszertani útmutatásokat, sőt inkább utasításokat ad. A kortárs levéltárosok elsősorban azt észrevételezték, hogy Hollandián kívül más országok levéltári viszonyait nem veszi figyelembe. A hoüand Handleidinghoz hasonló jellegű munka annak megjelenése után 66 évvel került kiadásra. A Német Demokratikus Köztársaság levéltári főhatósága tette közzé Ordnungs- und Verzeichnungsgrundsätze für die staatlichen Archive der DDR címen, 1964-ben, a levéltárak belső használatára. Célja az volt, hogy a NDK állami levéltáraiban a rendezési és segédletkészítési munkák számára egységes irányelveket állapítson meg. A Handleidinghoz hasonlóan nem levéltártani fejtegetéseket tartalmaz, hanem elvileg megalapozott módszertani útmutatásokat. A rendezés kérdéseivel 3 fejezetben foglalkozik. Az elsőben a levéltári intézmények anyaggyarapítási (illetékességi és gyűjtési) köréről szól, vagyis arról, hogy milyen anyag tartozik az őrizetükbe. Ehhez kapcsolódva pedig azt tárgyalja, hogy a levéltári intézmények az őrizetükben levő egész anyagot miként tagolják a fondoknál nagyobb egységekbe, miként alakítsák ki egész anyaguk tektonikáját. A második fejezetben a fondok kialakításának, szétválasztásának és összevonásának kérdései szerepelnek. Az irányelvek ugyanis a fon dóknak két fajtáját különböztetik meg: az egységeset és az Összevontat. A harmadik fejezetben végül a fondokon belüli rendezésről, a fondok belső tagolódásáról van szó. A levéltári rendezés általános kérdéseivel foglalkozó külföldi munkák második válfaját jelentő kézikönyvek közül a megjelenésük időrendjében felsorolt alábbiak a legjelentősebbek: H. Jenkinson: A manuel of archive administration. London, \922.E . Casanova: Archivistica. Siena, 1928. K. G. Mityajev; A levéltárügy elmélete és gyakorlata. Az 1946-ban megjelent mű magyar fordítása. Bp. 1954. G, A. Belov-A. J. LoginovaK. G. Mityajev-N. R. Prokopenko: A levéltárügy elmélete és gyakorlata a Szovjetunióban. Az 1958-ban megjelent mű magyar fordítása. Bp. 1960. A Brenneke: Archivkunde. Leipzig, 1953. T. R. Schettenberg: Modem archives. Principles and techniques. Chicago, 1956. Ua.: The management of archives. New York—London, 1965. Manuel d'archivistique. Paris, 1970. A. Sacerdofeanu: Archivistica. Bucuresti, 1970. Ezeknek a kézikönyveknek közös sajátossága, hogy egyrészt a rendezés elméletével alig foglalkoznak, másrészt csak a maguk országának a viszonyait veszik figyelembe. Legtipikusabb példája ennek a francia Manuel, amely a 4 legjelentősebb hazai levéltártípus kidolgozott rendszerének a vázát is közli. Kivételnek a fenti megállapítás alól a két szovjet kézikönyv és Schellenberg két munkája tekinthető. Ezek a rendezés elveivel bővebben foglalkoznak, és összevetik azokat más országokéival.
