Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Dóka Klára: A kultúrmérnöki hivatalok, 1879–1948 / 233–256. o.

A kultúrmérnöki hivatalok 235 Szepes megyei munkálatoknak nagy sikerük volt, Kvassay pályájának kezdete mégsem volt olyan diadalmenet, mint az irodalomban az utókorra hagyományozódott.

4 Az előadások és egyéb vidéki feladatok idényjellegűek voltak, a téli hónapokra nem biztosítottak megélhetést. Ezért Kvassay már 1876 végén kérte a Minisztériumot, hogy télen is tarthasson előadásokat. Adjanak neki megfelelő munkát, és a lehetőségekhez képest nevezzék ki kultúrmérnöknek. A Minisztérium ebbe nem egyezett bele. Azt javasolta, költözzék Kvassay Péklapusztára, ahol a Ferenc-csatornán öntözőtelep építése folyik, és itt egyéves ösztöndíj tartama alatt tevékenykedhet. A munkát itt Pech József irányította, akivel Kvassay szoros barátságot kötött.

s Az egy évre tervezett gyakorlat azonban csak néhány hónapig tartott, mivel Kvassayt április végén Debrecenbe, majd a Körösök vidékére hívták. 1877 és 1878 telén a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium egy évre ismét ösztöndíjat engedélyezett, azonban ezt nem kötötte állami szolgálathoz, mint korábban.

6 1878-ben Kvassay még mindig ösztöndíjas volt, amikor a Minisztérium 10 000 Ft-ot tudott biztosítani a kultúrmérnöki munkákra. Március 1-től Kvassay is állományba került, és a következő hónapokban 3 kultúrsegédmérnököt is adtak mellé (Bolla Mihályt, Barcza Károlyt, Mátrai Somát). 1880 folyamán rajtuk kívül Lisznyay Tihamért, Hervolt Edét, Buday Zádort is alkalmazták.

7 A magyarországi kultúrmérnöki intézmény megteremtésekor Kvassay a külföldi útjain megismert bádeni rendszert vette alapul. A kultúrmérnökök és segédjeik mérnöki diplomával és gazdasági ismeretekkel rendelkeztek. Magyarországon az a gyakorlat alakult ki, hogy a pályára lépő mérnökök a Nagyváradi — később a Magyaróvári - Gazdasági Akadémián tettek vizsgát. A kultúrmérnöki szolgálat igénybevétele ingyenes volt, a tervek készítéséért, a munkák helyi irányításáért a birtokosok nem fizettek. E támogatás alapján érthető, hogy az érdekeltek szívesen vették igénybe a kultúrmérnökök munkáját, hiszen az egy-egy birtokos érdekeit szolgáló talajjavítási, öntözési, alagcsövezési tervek államköltségen készültek. A kultúrmérnökök száma az igényekhez képest meglehetősen alacsony volt, így az összes feladatot teljesíteni nem tudták. Ha elutaztak egy-egy megye vagy birtokos kívánságára a terepre, a tervek készítése után más vidékre távoztak, és a kivitelezést már nélkülük kellett megoldani. A kultúrmérnöki munkák végrehajtása nem is igényelte a magasan kvalifikált, rendszerint külföldön tanult kultúrmérnökök jelenlétét, azonban képzett műszaki segédszemélyzetre itt is szükség volt. A kultúrmérnökök segédjeit rétmestereknek nevezték. Képzésük megszervezése gyakorlatilag egyidős a kultúrmérnöki intézménnyel, hiszen már 1879-től aktuálissá vált. A viszonylag kis számra való tekintettel a rét mesterképzést nem önálló iskolában, hanem egyelőre a Kassai Gazdasági Tanintézet keretein belül oldották meg.

8 Az iskola 1883-tól önállósult, és került a kultúrmérnökök felügyelete alá. 4 A kultúrmérnöki intézmény . . . i. m. 37. - Bolla Mihály: A magyar kultúrmérnöki intézmény rövid ismertetése. Bp. 1896. 3. s

OLK 168. 1880-1-332. (ad 1876-1-23514, 1877-1-1713). 6

OLK 168. 1880-1-332. (ad 1879-1-254). 7

OLK168. 1880-1-332. 8

OL Földművelésügyi Minisztérium, Ált. iratok, 1890-16-18897. (a továbbiakban: K 184.)