Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)
Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Trócsányi Zsolt: A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica és erdélyi hatásköre, 1719–1745 : adalék az erdélyi hatalmi struktúrák történetéhez / 171–219. o.
A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistka 215 A bizottság összetételének ismertetésénél megállapítottuk, hogy a Habsburg-birodalom pénzügyigazgatásának több nagy egyénisége foglal helyet benne (Mikosch, Hilleprand, Harruckern), s még az utánuk következők közt is találunk olyan nagy tapasztalatú, sokoldalú szakembereket, mint Kleinburg, Zuana vagy Koch. Nem látjuk értelmét annak, hogy a bizottság kimutatott teljesítménye alapján az ő ismeretes képességeiket vonjuk kétségbe. Az ellentmondás mértékén némileg enyhít a már jelzett tény, hogy az Udvari Kamara 1732-i reformja a gyakorlati megvalósulásban a referensek hatáskörébe utal számos olyan ügyet, amivel korábban a kettős bizottság foglalkozott. Ez azonban kételyeinket csak részben oszlathatja el. Változatlanul fennáll az a tény, hogy a bizottság erdélyi vonatkozású működésében nem találunk modern koncepciót. Mindez megerősíti azt a már korábban is vallott nézetünket, hogy a Habsburg-birodalom központi politikai irányítói számára Erdély az 1711 és 1740 közti időszakban (a jelen vonatkozásban az időhatár 1745-ig terjeszthető ki) eléggé egyszerű képlet. Meg kell tartani a török függéstől megszerzett országot mint a Birodalom délkeleti bástyáját - ez az alapvető katonai szempont. Ehhez igazodnak a kormányzati koncepció többi fő szempontjai is: az országból lehetőleg magas adót kell szerezni a katonaság fenntartására (ha nem is az 1690-es évek mértékében), s, a hagyományos keretek közt, de jobb igazgatási nívóval, biztosítani a kincstár jövedelmeit. Mindehhez, felekezeti és államrezonszempontbokól egyaránt, ellenreformációs tevékenység járul. Ez a koncepció nem követel többet a Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica-tól Erdély vonatkozásában, mint amennyit az előbbiekben bemutathattunk. Ebben a határtartományban e korban a Habsburg-kormányzat nem kívánt érdemi modernizálást produkálni. Bizonyos gyanúink, a bizottság kiváló szakembereinek ismeretében, még mindig fennmaradnak — ezek azonban most már a Birodalom egész kormányzatát illetik. Mikoschnak, de Harruckernnek s bizonyos idő után Hilleprandnak is kimutathatóan, csak működési mellékterülete volt a bizottság (bármilyen jelentősnek tűnik annak szerepe, nem kevéssé állandó vegyesbizottság-jellege s hatalmas területi hatásköre miatt). A Finanzkonferenz tanácsossága, Harruckern hadélelmezési feladatai vagy Hilleprand vezetői funkciója az Universalbankalitatnél meg külföldi kölcsöntárgyalásai mégiscsak más nagyságrendű feladatok, mint a Neoacquistica-terület itt ismertetett ügyeinek intézése. Mutatis mutandis ez áll Zuanaára s talán Kochra is Innen azonban csak egy lépés addig, amelyet egyelőre csak kérdésképpen merünk felvetni: vajon hány Mikosch—Harruckern— Hilleprand-nívójú szakember működött e korban a központi kamarai igazgatás egész területén? Nem az-e az egyik legfontosabb magyarázata a Habsburg-birodalom pénzügyigazgatása 1711 és 1740 közti gyengeségeinek, hogy nagyon kisszámú igazán jelentős pénzügyigazgatási szakembert kellett párhuzamosan a legkülönbözőbb feladatkörökben igénybevenni, s így elaprózódott energiáik aztán jórészt csak arra voltak elegek, hogy a birodalmi kamarai igazgatás gépezetét lehetőleg jó nívón működtessék, szervezetét időnként javítani igyekezzenek — de átfogó, a gazdálkodást magát illető reformokra már ne gondolhassanak? Azt látnunk kell, hogy a kérdés eldöntéséhez még nagyon sok részletkutatásra van szükség. Úgy hisszük azonban, hogy ezek elvégzése közelebb visz az 1711 és 1740 közti Habsburg-állam jellegének megértéséhez. Annak a kérdésnek eldöntéséhez, amely Otto Hintzeének a porosz és osztrák államfejlődés közt vont híres párhuzama óta áll nyitva: Mária Terézia uralmával kezdődik-e a Habsburg-abszolutizmus vagy sem? *
