Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Sárközi Zoltán: Az Országos Levéltár és az illetékességi körébe tartozó irattárak, 1874–1974 / 139–170. o.

150 Sárközi Zoltán kiegészítő, 1895—1912. évi általános anyagát; a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1915 és 1944 közti iratait, miután az előző évfolyamok az ostrom alatt intézményünk raktáraiban nagyrészt már elégtek. E minisztérium beszállított levéltárát is úgy jellemez­ték, mint amelynek az 1920. évet megelőző évfolyamaiból a többszöri helyszíni átselejte­zés következtében sok történeti értékű dokumentum szintén hiányzott. 51 Végül a begyűj­tők az Igazságügyminisztérium 1867-től 1905-ig terjedő elnöki és „csoport"-irattárát hoz­ták be. Az ügymenetre jellemző az alábbi idézet: „A Pénzügyminisztérium elnöki iratainak a selejtezés után visszamaradt része átvéve és helyben hagyva egyelőre a volt pénzügy­minisztériumi épületnek a LOK. rendelkezésére bocsátott raktárában; kb. 250 fm.„Nyil­vánvaló tehát, hogy az említett években a nagyobb, főleg minisztériumi irattárakban már voltak rendszeres, és levéltári ellenőrzés mellett lefolytatott iratselejtezések. Ezek befejez­tével a megőrzésre érdemesített iratokat a Levéltár vette át. Itt jegyezzük meg, hogy 1950-ben a III. osztály is megkezdte a szórványos iratbeszállításokat. 58 1951 végére a beszállítások miatt a II. osztály keretein belül ún. „költöztető csoport' megszervezésére került sor. Az éves tervben szerepelt pl. a Földművelésügyi Minisztérium teljes irattárának átvétele, a selejtezések végrehajtásának elhúzódása miatt azonban erről le kellett mondani. így csupán az 1913-1915. évi általános iratok 70 fm. anyagának beszállítása történt meg. Új elemként megjelent az osztály munkájában a gyűjtőköri szervek iratainak a helyszínen való csomójegyzékelése. Ez történt az Igazság­ügyminisztérium 1891-től 1944-ig terjedő, 748 fm-t kitevő elnöki és általános iratai, továbbá a Kúria 1882 és 1940 közti 868 fm. terjedelmű anyaga esetében. (A Kúria korábbi iratai már raktárainkban voltak.) A III. osztály az Eötvös Loránd Tudományegyetem 137 fm-t kitevő rektori levél­tárának és az Országos Földméréstani Intézet kataszteri térképeinek és iratainak be­szállításával jeleskedett. Ez utóbbiak az ún. „pénzügyi raktár"-ban 6 teljes falrészt foglaltak el. 5 9 1952-ben a II. osztály 1042 fm. iratanyag begyűjtésével rekordot javított. Az átvett fondok tarkaságából kiemelendők a Földművelésügyi Minisztérium, valamint a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium irattárainak soron következő részlegei, a Külügy­minisztérium keretei közt működő külképviseletek anyaga, a minisztertanácsi jegyző­könyvek és az országgyűlési iratok, végül a Belügyminisztérium újabban felderített vegyes iratai. A III. osztály a Vízrajzi Intézettől vett át mintegy harmadfél köbméter térkép- és iratanyagot. 60 1953-ban lehetett első alkalommal tapasztalni a Levéltárak Országos Központjának segítségét az illetékességi köri szervekkel kapcsolatos munkákban. Erről a II. osztálynak mint az Országos Levéltár egyik szervezeti egységének éves jelentése az alábbiakat mondja: sl Bélay Vilmos: Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumi Levéltár (1867) 1916-1943 (1949). Repertórium, Bp., 1963. év. 1.1. 58 OL-Y7A Magyar Országos Levéltár általános iratai (1945 után). Jelentés 1949-1950. év. S9 Uo. Jelentés 1951. év. 60 Uo. Jelentés 1952. év., továbbá Ember Győző: Az Országos Levéltár munkája 1952 első tervnegyedében. Levéltári Híradó 1952. április-június sz. 42.1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom