Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)
Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Sárközi Zoltán: Az Országos Levéltár és az illetékességi körébe tartozó irattárak, 1874–1974 / 139–170. o.
144 Sárközi Zoltán ciájú fondok nagyobb része azonban sértetlenül megmaradt a felszabadulás utáni korszak számára. Az eddig elmondottak látszólag azt bizonyítják, hogy az Országos Levéltár közel egy évtized leforgása alatt átvette és lényegében megmentette a kapitalizmus kori kormányhatóságok fondjainak zömét. A valóság azonban ennél sokkal szomorúbb. A fondok ugyanis nem érintetlenül, hanem a különböző korszakok divatja szerint, szakszerűtlenül átselejtezve, megcsonkítva, sokszor legértékesebb részük elvesztése után kerültek intézményünk őrizetébe. Tudjuk pl., hogy a Pénzügyminisztérium iratainak java része nagyfokú selejtezéseknek esett áldozatul. 2 9 Hasonló módon megcsappant a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium iratainak összessége. Amint azt Kiss Dezső megállapította: „A Minisztérium megszűnése után (1889. június 15.) az általa létrehozott iratokat az ügykör szerint illetékes minisztériumok között osztották fel. Az irattárak gyakori költöztetése, de különösen az 1910-es és az 1920-as években végrehajtott nagymérvű selejtezések következtében az iratok nagyobb része megsemmisült. Ennek következménye az, hogy egyes tételek iratai teljesen hiányoznak, nincsenek meg minden évből, vagy csak egy-két irat van meg évenként. Legtöbb hiány az általános (földművelési, ipari, kereskedelmi, vám- és tengerészeti) iratoknál tapasztalható, legkisebb a Posta- és Távírda osztályoknál." 30 Nem különbözött ettől lényegében a Földművelésügyi Minisztérium legkorábban beszállított évfolyamainak sorsa sem. Az iratselejtezések alkalmával itt is csak ügyviteli szempontokat érvényesítettek. Ezért a történelmi és gazdasági vonatkozású értékes iratok nagy részét egyszerűen kidobták. 3! Végül hasonló bánásmód jutott osztályrészül a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium iratainak. Ezek zömét 1918-ban a jogutód Kereskedelemügyi Minisztérium selejteztette át. Ezzel azonban helyrehozhatatlan károkat idézett elő. 32 Az 1874-től 1945-ig tartó hosszú évtizedek levéltári gyakorlata a külső szervek vonatkozásában alapvető hiányosságokban szenvedett. Nagyrészt helyesen állapította meg erről Ember Győző, intézményünk volt főigazgatója: „Azt, hogy az illetékességi körébe tartozó szervek irataival, keletkezésükkel, őrzésükkel, selejtezésükkel stb. foglalkozzék, az Országos Levéltár történetének polgári korszakában nem tekintette feladatának, erre kötelezve nem volt, nem is várták el tőle. Az illetékességi körébe tartozó anyaggal akkor került először kapcsolatba, amikor azt őrizetbe vette. íratbeszállításra rendszerint akkor került sor, amikor az iratképző szervnek már nem volt elegendő férőhelye, ahol iratait őrizni tudta volna. A Levéltár nem szorgalmazta, hogy a 32 évnél régebbi anyagot gyűjtőköre szerveitől átvegye, mert a férőhely kérdése számára is állandó problémát jelentett." 33 E fejtegetés több vonatkozásban helyesbítésre szorul. Az 1922. évi XIX. törvénycikk 9. §-a igenis előírta a beszállításokkal egybekapcsolt, kötelező iratselejtezést, i9 Bélay Vilmos és Kardos Kálmán: A Pénzügyminisztérium Levéltára (1867-1944.) Repertórium, Bp. 1960. 5-6. 1. 3 ° Kiss Dezső: A Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium Levéltára (1867-1888). Repertórium, Bp. 1958. 9.1. 31 Kiss Dezső: Földművelésügyi Minisztériumi Levéltár 1889-1945. Repertórium, Bp. 1961. 60. és 100-101.1. 32 Kardos Kálmán: A Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium Levéltára (1867-1888). Repertórium, Bp. 1958. 12.1. 33 Ember Győző, i. m. 21.1.
