Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Borsa Iván: Anyagvédelem az Országos Levéltárban, 1874–1974 / 127–138. o.

Anyagvédelem az Országos Levéltárban 135 áttetsző, tűzálló és régi papír vagy szövet-anyag eredetiségét meghagyva, azt moshatóvá teszi és törékenysége megszűnik". A beadványt köröztették a levéltári tisztviselők között „tudomásul és esetleges észrevételeinek közlése végett", de ilyen nem adódott, s az ügy válasz nélkül irattárba került.

38 1941-ben a hajdúböszörményi református leányiskola, 1947-ben pedig a múzeum fordult a Levéltárhoz, hogy mit tegyen összehajtogatott, száradt pergamen oklevelével. Az elsőre adott válasz óva intett a szakszerűtlen beavatkozástól, míg a másik azt közölte, hogy ,,a Levéltár ilyen esetekben az Országos Széchényi Könyvtár iratrestauráló üzemét szokta igénybe venni".

39 Meg kell jegyezni, hogy nem maradt adat sem írásban, sem emlékezetben arra vonatkozólag, hogy restaurálási munkát a Levéltár akár a Széchényi Könyvtárral, akár más intézménnyel végeztetett volna. A második világháborúban a Levéltár anyaga súlyos károkat szenvedett, sok volt a romok alól kiásott vagy repesz által szaggatott iratcsomó és kötet. A Levéltár tisztviselői már nem voltak közömbösek az iratrestaurálás kérdései iránt. Amikor 1947. március 26-án a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa maximális és minimális költségvetés összeállítására hívja fel a Levéltárat, ebben találkozunk először egy könyvkötő és iratrestauráló műhely felszerelésére vonatkozó konkrét igénnyel. Ettől kezdve ez az igény minden költségvetés összeállításakor szerepelt. Az 1949. évi igények összeállítása érdekében a Levéltár kikérte a Széchényi Könyvtár Könyvkötő és Restauráló Osztálya vezetőjének véleményét is, de az új műhely ismét kimaradt a költségvetésből

40 A Magyar Tudományos Tanács támogatása azonban lehetővé tette, hogy 1949. október 18-án munkába álljon az iratrestauráló műhely vezetője.

41 A kazánház fölötti teremben elhelyezett restauráló és könyvkötő műhely rövidesen megkezdte működését a vezetőn kívül még négy restaurátorral és egy könyvkötővel. Szinte kizárólag iratok és kis számban térképek restaurálását végezték (pecséteket nem) az akkor Európában általánosan alkalmazott, a könyvkötői gyakorlatból kisarjadt eljárással. Az eljárás lényege abban állt, hogy két igen vékony (ún. kondenzátor) papír közé ragasztották búza- vagy rizskeményítővel a sérült iratot. Az így restaurált iratok állapota azonban néhány év múlva már nem volt minden esetben megnyugtató, ezért 1954-től a műhely már csak két restaurátorral és egy könyvkötővel dolgozott. Az 1956-os tűz után nagy számban maradt olyan levéltári anyag, amely a tűz következtében kiszáradt, törékennyé vált, de egykori szövegét teljesen vagy jelentékeny részben megtartotta. Sürgető szüksége merült fel egy olyan új restauráló műhely megszervezésének, amely az eddiginél több iratot tud restaurálni jobb eljárással.

42 Komoly segítséget jelentett a jugoszláv levéltárosok szövetségének kollegiális ajándéka, amely modern iratrestauráló gépet (laminátor, impregnátor) juttatott 1957 első felében a Levéltárnak. E gép egyszersmind biztosította a korszerű eljárást is. Az eljárás lényege, hogy a sérült iratot (megfelelő fertőtlenítés és tisztítás után) műanyag fóliával és 38

0L-Y1 -1927 -1206. 39

OL -Y7 -1947 - 117. 40

OL -Y7 -1948 - 704. 4

'OL - K 726 - 1949 - 1546., 1949 - 955. OL sz. A műhely helyreállításának befejezése és berendezése 1949-1950 fordulóján folyamatban volt. (OL -Y7 -1950 - 284., 604., 619., 674.) 42

A Levéltárak Országos Központja 1957 áprilisában fejlesztési tervet dolgozott ki. (OL - Y 7-1957-314.)