Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981)

Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981) - Györffy György: Nemzetközi oklevélkiadási szabályzat / 97–109. o.

Nemzetközi oklevélkiadási szabályzat 101 Az eredeti leírása a következőket tartalmazza: a) Az oklevél anyaga (pergamen, papír stb.), több lap esetén a lapszám közlésével. b) Az oklevél mérete. Ennek megadása csak korai okleveleknél és a kancelláriai gyakorlatot megvilágítani szándékozó kiadásban nélkülözhetetlen; egyébként szükségességét az oklevélkiadó ítéli meg. Először a szélesség, aztán a magasság hossza írandó. Az oklevél lemérésének nehézségei (hajtások, ráncok, eltérő oldalhosszak) ismeretében a méretek cm-ben adandók, s a pontosság ne haladja meg a fél cm-t. Ha a plicás oklevél pecsétje elveszett és a plica kihajlott, a pergament egész hosszában mérjük. c) A pecsét színe, terjedelme, felerősítési módja, a plica terjedelme; teljes pecsétleírás jegyzetben vagy a kiadás végén is adható, esetleg a pecsét képen ábrázolandó. Az elveszett pecsétre vonatkozó ismeretek itt közlendők. d) Az oklevél állapotára, rongáltságára, olvashatóságára vonatkozó ismeretek. e) Oklevélpárok esetén az elvágás módja (chriographum, az ABC betűn történt átmetszés) említendő. f) Az oklevél mai őrzési helye és pontos jelzete. Ezeken kívül jegyzetben közölni kell a hátoldal és margó feljegyzéseit, kivált a kancelláriai jegyeket és a régi levéltári jelzeteket. Szükségtelenek az újkori levéltárosok által ráírt kivonatok. 31. A másolatok (átiratok) közlése eltérően ítélendő meg, attól függőleg, hogy van-e eredeti, vagy nincs. a) Ha van eredeti, a másolatok (és a jelentőséggel bíró tartalmi kivonatok) az eredeti után második bekezdésben időrendben sorolandók fel. b) Ha nincs eredeti, vagy ha az eredeti csak a másolatból pótlandó, kiválasztandó a legjobb szöveg. A másolatokat két féle módon lehet csoportosítani: megbízhatóság szerint, amikor is szövegösszehasonlítás dönti el, mely másolatok használhatók, s melyek többszörösen romlottak, vagy kronológiai rendben. Ha az eredeti megvan, nem feltételenül szükséges minden másolat, főként az újkoriak változatainak kiadása. 32. A másolatok (átiratok) jelölése a különféle történeti iskolákban eltér. A francia rendszer a másolatokat (B, C

} D...) megbízhatóság szerint csoportosítja. A lerajzolt másolat, mint legmegbízhatóbb az első helyre kerülő jelzettel. A német módszer szigorú kronologikus rendet követ; B, C, D. betűvel a középkori másolatokat jelölik és folytatólagosan az újkoriakat. Az olasz eljárás minden eredetiből vett másolatot B

1 B

2 B

3

, minden másodkézből vett másolatot C

l ,C

2

, C

3 betűkkel közöl, és így tovább. A másolatok leszármazási tábláját (családfáját) hasznos elkészíteni, de nem szükséges közölni. 33. Kartulárium kiadásakor a kézirat egységes módon jelölendő, s mivel szükséges az eredetikkel való összevetés, az utóbbit yi-val, a rajzolt másolatot 5-vel, s a kartuláriumot C-vel jelölhetjük. Teljes kartulárium-szöveg kiadásakor köztes módon járunk el, nagyjából az oklevél és irodalmi szöveg kiadásának módját egyeztetve. 34. A másolatok (átiratok) felsorolásában csak a legfontosabbakra szorítkozunk; ilyenkor jelölendő a „kópia" milyensége (rajzolt másolat, hitelesített másolat, ül. vidimus, közhitelű átirat stb.), dátuma vagy kora, kiállítója vagy szövegének fenntartója, mai őrzőhelye, ül. kéziratának jelzete, a másolat forrásának feltüntetése.