Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 1. - Maksay Ferenc: A levéltári anyag történeti-statisztikai feldolgozásának hazai eredményei, módszere, problémái / 51–67. o.

MAKSAY FERENC A LEVÉLTÁRI ANYAG TÖRTÉNETI-STATISZTIKAI FELDOLGOZÁSÁNAK HAZAI EREDMÉNYEI, MÓDSZERE, PROBLÉMÁI* A magyar levéltárak kialakulásuktól fogva mindmáig nagy tömegben őriznek számszerű adatokat és számszerű feldolgozásra alkalmas adatokat, s ebben egyáltalán nem különböznek Európa más levéltáraitól. Ilyen természetű adatfelvételek már évszázadokkal ezelőtt is készültek, javarészt az államigazgatás, a városi, egyházi vagy uradalmi igazgatás céljaira, mindenekelőtt a várható és a befolyt jövedelmek (meg a kiadások) regisztrálására, azután annak a népességnek a számontartására, amelytől az összeiratók bármit is elvártak, és megannyi más célra. Kontinensünkön különösen megélénkült ez az adatösszeíró tevékenység a felvilágosodás idején, amikor az ún. politikai aritmetika, majd a bontakozó statisztika mesterei az élet mind több területéről gyűjtöttek adattömegeket és ettől reméltek segítséget országuk s mindenekelőtt a gazdasági élet jobb irányításához. Magyarországot a felvilágosodásnak ez a hulláma a XVIII. század közepén érte el, hogy nyomában egyre rendszeresebben készüljenek a lélekösszeír ások, a jelentések mezőgazdasági és bányászati termelésről, a külkereskedelemről, az árakról, s hogy végül az 1780-as években elkészüljön az országos kataszteri felmérés és a népszámlálás is. Ismeretes, hogy ez a statisztikai buzgalom, amelynek megannyi egykori könyvtermése is volt, a múlt század első felében sem hagyott alább, s közvetlenül vezetett át a modern, szervezett statisztikai szolgálatnak az 1867-es évvel kezdődő korszakához. Amilyen jól kiszolgálták mindezek a tömegadatok megrendelőiket, annyira nem jutottak el később, amikor ti. már levéltári anyag lett belőlük, a történetírók kezébe. Hogyan is érdekelhették volna számszerű adatok azokat, akik a feudalizmus hosszú évszázadain át csak országuk látványos eseményeinek történetét kívánták ábrázolni, s akiknél az ábrázolás hátterében dinasztikus koncepció vagy az egyetemes keresztény egyház (esetleg a katolikus vagy a protestáns ideológia) érdekeinek harcos szolgálata állott? Ezeknek a történetíróknak (sokáig csak krónikaíróknak) a levéltárakból elsősorban csak színes leírások meg közjogi vonatkozású iratok kellettek. A többi, figyelemre is alig méltatott irat közül legfeljebb egy-egy érdekesnek minősülő levelet használtak fel. Magyarországon, akárcsak Európa más országaiban, ismét csak a felvilágosodás hozott ezen a téren is érzékelhető változást. Egyik leginkább reprezentatív hazai történettudósa, Johann Christian Engel volt az első, aki nagymennyiségű számadatot tartalmazó *Az Országos Levéltár továbbképző konzultáció-sorozatán elhangzott előadás. 4*