Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A sóügy hivatalnoksága Magyarországon a XVIII. században / 225–290. o.

A SÓÜGY HIVATALNOKSÁGA MAGYARORSZÁGON 267 részleltethesse".

170 Credet szeredi sótisztviselő, gyermekei taníttatásának biztosítása érdekében fizetésemelést kér.

171 Valóban nehéz volt a gyermekekről való gondoskodás, ha a szolgálat miatt nem lakhattak együtt apjukkal. Bartha Antal tutaj mester Szegedről azzal az indoklással kéri, hogy Szolnokra kerülhessen — ahová különben való is —, hogy együtt lehessen gyermekeivel, akik a ferencrendiek oltalma alatt élnek ottan. Bartha még kisebb rangú állást is elfogadna, csakhogy együtt legyen családjával.

172 Nassotitz pécsi sóellenőr özvegye, akitől elhalt férje hátralékát követelik, azzal próbál érvelni, hogy annyira nyomorult, hogy 13 éves fiát sem stúdiumra, sem mesterségre nem tudja adni.

173 Ebből látszik, hogy bár ebben az időben a tanulás már többé-kevésbé társadalmi kényszer, a tisztviselők deklasszálódás elleni védettsége hiányos: a Kamara nem fogadta el Nassotitzné indokait. Angermayr zimonyi élelmezési tiszt 1758-ban azt kéri, hogy fiát, Ferencet akit, mivel másik négy gyermeke is van, eszközök híján sem stúdiumra, azaz iskolába, sem máshova gyakorlatra nem tud küldeni, mivel mást tanulni nincs módja, engedjék praktizálni a helyi só- és harmincadhivatalban. Fel is vették 16 éves fiát gyakornokká, hogy jó kézírást és aritmetikát tanulhasson, úgy - hogy utóbb „bey ein oder anderem Amt durch die Feder sein Brod erwerben könne".

174 Az iskolai stúdiumot tehát a sóhivataloknál kevésbé vették szigorúan; a fő dolog a gyakorlat volt. Feckersperger Antal nagyváradi sóellenőr is 1759-ben, az alkalmatlanság vádja ellen tiltakozva azt írja, hogy német ügyintézést tud vinni, de latinul nem ír „indeme ich keine Schuhen frequentiret" — azaz nem végzett latin iskolát.

175 Nem ő volt az egyetlen; szinte gyerekfejjel is kerültek, főleg tisztviselőcsaládok taníttatni nem tudott fiai az ügyintézésbe, gyakorlatra s végleges állásba is. Seeauer Krisztián sóvári mázsaszolgáról állapítják meg 1756-ban, hogy 10—12 (!) éves fiatalember, s bár törekvő és intelligens, nem kellő segítség Keller Ferenc Ádám ellenőrző mázsamester számára.

176 Mint ebből a — bár kivételes — példából is 170

Marolt kérését nem teljesítették. A következő évben azonban áthelyezték Szolnokra, ahonnan azonban vissza kellett térnie. Egy darabig a tutajon kellett laknia, mivel szállást nem kapott a városban, beteg létére, családostól. 1759 májusában, mint Szolnokon már feleslegest, visszarendelték Máramarosba. Visszatérése - írja jún. 5-én - nagy „despectus"-sal, tekintélyveszteséggel járt a számára, s anyagilag is súlyos kárral. Néhány hét múlva meghalt, özvegyet és három félárva gyermeket hagyva hátra, kiket az év augusztusában nyugdíjra javasoltak. L.: Uo., 1758 - 514, 1759 - 283. és Expeditiones camerales in negotio salis. (E 16) 1759 aug. A 3/16 (Másolati könyv 1759, 270. o.) Marold 22 évig szolgált. 17

« OL Magy. Kam. Lt., Litt, ad Cam. (E 41) 1757 - 219. 172

Uó., 1758 -93. 173

Uo., 1758 -184. 174

Uo., 1758 — 624, A fiatal Angermayernek sóügyi pályafutásáról utóbb nincs adat. Nem ismeri az élelmezési tisztek 1763. évi kimutatása sem, pedig abban a gyakornokok nevei is szerepelnek. Úgy látszik oda sem került. (Magy. Lt., Koller József kamarai tanácsos (E 182), Nr. 97.) 1 7S

OL Magy. Lt., Litt, ad Cam. (E 41) 1759 - 167. Feckerspergerrel sok baj volt. Szolnokon is voltak nézeteltérései. Azt mondták róla, hogy nem jár be hivatalába és nem dolgozik, csak sétál és kertjében fát vág. (Uo. 1758 - 240). Igazolta azonban, hogy vesebajban szenved. (Uo, 1758 -436.) Nagyváradon is voltak összezördülései. (Uo. 1759 - 37.) Azt, hogy tényleg súlyosan beteg volt, az is bizonyítja, hogy nemsokára meghalt. (Ol Magy. Lt., Benignae Resolutiones (E 21) 1760 febr. 1. Másolati könyv, Tom. 90, 65. o.) 176

OL Magy. Lt., Litt, ad Cam. (E 41) 1756 - 228. Seeauer valószínűleg régi salzkamerguti sótisztviselői család sarja volt, amelynek egyik ága von Seeau néven magas állásokat viselt ott. Johann Friedrich von Seeau szervezte újjá az 1700-as évek elején Sóvárott a sótermelést. (Schraml, i. m. 65, 69, 71, és 194. o.) A fiatalember ennek talán távoli szegény rokona lehetett.