Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A sóügy hivatalnoksága Magyarországon a XVIII. században / 225–290. o.

A SÓÜGY HIVATALNOKSÁGA MAGYARORSZÁGON 259 ki 1735 óta működött, sóellenőr fia volt: apja, mikor 24 évi szolgálat után elhunyt, összesen 37 forintot hagyott rá.

131 Ez kevesebb, mint amennyit egy átlag iparos a gyermekeire hagy ebben az időben. De a régi cseh nemesi családból származó Worzikowsky von Kundratitz János, tokaji sóellenőr, ki „in denen fürgewesten kostbaren Campagnien" 20 évi katonáskodása alatt és Tokajban is, felélte atyai örökségét — ennek nagyságát nem ismerjük - 450 forintos fizetése mellett is „Mittellosen standes"-ként jellemzi magát. Igaz, Worzikowsky von Kundratitz az előző évben többet kínálóként alkudott a kamara tulajdonában levő Patay-kúriára, tehát kellett valamelyes készpénzének lennie; ekkor azonban, úgy látszik, házán kívül már nem volt más vagyona, ezt pedig nem számította.

132 Ugyancsak vagyontalannak találták 1753-ban Prukmayer Károly Rudolf sóinspektort is. A Máramarosban vagyontalannak ismert inspektorról azonban kiderült, hogy Nagybányán a postamesternél 400 forintja van kölcsön.

133 Ez az eset is mutatja, milyen nehéz a tényleges vagyoni helyzet megismerése, mert az is feltehető, hogy a tisztviselők, a felsőbbségnél sajnálatot akarva kelteni maguk iránt, a ténylegesnél kedvezőtlenebbnek festették anyagi helyzetüket, ami mindenesetre igen kockázatos volt számukra, így saját vallomásaikat mégiscsak többé vagy kevésbé hitelesnek kell elfogadnunk. A sótisztviselők vagyoni viszonyaira nehéz is egységes helyzetképet rajzolni. Bizonyos, hogy voltak közöttük jómódú, sőt gazdagnak mondható emberek is: a zöm mégis szegény volt. Az Udvari Kamara sóügyi igazgatásának korszakában élesebben különíthetők el a vezető állásokat betöltő, gazdag hivatalnokok a többiektől, a kisebb, kauciót nem követelő állások viselőitől. Az előbbiek jobbára az osztrák nemességből kerülnek ki, annak vagyonos részéből — például Hugg tokaji sóhivatali főnök vagy Neffczern János rózsahegyi sóperceptor s még néhányan —, a valóságban azonban a helyzet bonyolultabb. A sótisztviselők közt vagyonban jelentős a különbség, társadalmi helyzetben azonban kevésbé. A mázsaszolgák egy része is nemes család sarja: maga a későbbi híres Neffczern Farkas Konrád is a XVIII. század első éveiben mázsamester Turdossinban.

134 A Krenn von Krennsfeld nemesi família tagjai pedig sose emelkedtek a mázsaszolgai rangnál magasabbra — nyilván, mert nem volt pénzük a kaució letételére. Felvetődik a kérdés: mennyi készpénzvagyonnal kellett rendelkeznie egy vezető állású tisztviselőnek az 1710-es években, a sóügy kuruckori újjászervezése utáni években? Az egyik prominens sóhivatalnok Edelbeck Rudolf perceptor kaució-ügye idején 1719-ben szó került erről. A megkívánt kauciót, 4000 forintot ő maga képtelenségnek minősíti s valóban, ilyen nagy összegű óvadék letételéről később is csak elvétve van szó.

135 A már pár éve állásban levő, s közben felmentett, Bécsbe visszatért perceptor végül is elérte, hogy az összeget a felére mérsékelték. Az az érve, hogy nem adhatja oda rninden pénzét, mert az ország e részeiben nem lehet el, ha nincsen hitelképessége - arra mutat, hogy volt ennyi vagyona. Ez elég nagy összeg, de nem szabad elfelejteni, hogy egészen magas állású hivatalnokról van szó. A legtöbb tisztviselőnek sokkal kevesebb vagyona lehetett, összehasonlítva ezt az átlagos, 131

Uo., 1758 -795. 132

Uo., 1757 - 207. és 1758 - 807. 133

OL Magy. Kam. Lt., ProtocoUum cameralis consilii (E 1), 1753. év 255, 675, 858, 1205, 1576. o. 13 4 Wien, Hofkammerarchiv, Handschrift 777. 13 s

Uo., Hoffinanz Ungarn, 24. Juni 1719.