Levéltári Közlemények, 50. (1979)
Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A sóügy hivatalnoksága Magyarországon a XVIII. században / 225–290. o.
A SÓÜGY HIVATALNOKSÁGA MAGYARORSZÁGON 245 Több és alaposabb a munka, de mégis rentábilis az új erők alkalmazása, mert ugyanakkor tollforgatásra alkalmas emberekben is nagy a kínálat; viszont a fizetések csekélyek, ami fontos szempont az általános írástudói elégedetlenség növekedésében. Ez a sóügyben is áll, bár itt, miután az uralkodói jövedelmek kezeléséről volt szó, fokozottan érvényesült az otthoni környezet adta megbízhatóság, a képzettség és alkalmasság szűrési szempontja. A sóügyi állások betöltésénél gyakran különleges szempontok is szerepet játszottak. Ezek a szempontok változatosak, jelentőségük különböző. Egy azonban kétségtelenül kiolvasható belőlük, és ez a dinasztiának az a szándéka, hogy számára lekötelezett hű hivatalnokságot teremtsen. így nyerte el például az eszéki sómázsamesteri állást, anyósa, az özvegy sómázsamesterné közbenjárására a vő, Dobitscher Vencel. Anyósa, Schönherrné, egykor Mária Terézia dajkája volt. Valószínű, hogy már férje is ennek az udvari kapcsolatnak köszönhette az eszéki mázsamesterséget. Amikor Schönherr meghalt, állását az özvegy, Dobitschernek szerezte meg. 62 Az ügyet ekkor már nem az Udvari, hanem a Magyar Királyi Kamara referálta, de akadály természetesen így sem merült fel. Vagy három évtizeddel később egy másik eset Kurzleben Vilmos tokaji sóellenőré. Kurzleben művelt német férfiú volt, a Savoy'sche Ritter-Akademie neveltje, aki franciául is jól tudott. Ő előbb a királyi udvar szolgálatában állott Pozsonyban — nyilván Mária Krisztina főhercegnő mellett - onnan került Tokajba 1769-ben. 63 Mégis, a közvetlen udvari kapcsolat ritkább volt. Gyakoribb eset volt a Magyar Kamara - előbb az Udvari Kamara - valamely vezető állású tisztviselőjével való ismeretség. Ezen a réven több ajánlás esett. Ezeknek nem mindig kellett közvetleneknek lenniök: sokszor elég volt a vezetőkkel ismerős személy ajánlása is. Forray András, Arad megye alispánja például 1756 januárjában magyar nyelven írt levélben számol be Grassalkovics Antalnak, a főispánnak és kamaraelnöknek az Arad megyében történő sócsempészés ügyéről. Hozzáteszi: „lassankint unt tanulgattam ki roszaságoknak módgyát": két kerületben, két év alatt 5000 mázsa só kerülte ki a hivatalos utat. Soborsinban sóhivatal kellene. Majd rátér: „Sós tisztnek penig projectálnám alázatossan régi igaz Nemes Embert, Hendrej Pál. . . Uramot a ki is már hat esztendőtül fogvást nálam Tisztartóságot cum omni dexteritate viselt és tudom, hogy a F[elséges] Camerának is híven szolgálna s szégyent nem vallanék véle." A levéllel - melynek végén Forray gálánsán, de magyar körökben még szokatlanul, kézcsókját is küldi a grófnénak, azaz Grassalkovicsnénak - elérte célját. Hendrey elnyerte a soborsini sóelosztó állását, amelyet 1767-ig viselt.* * ' 62 Schönherr János György 1720-ban lett eszéki mázsamester; 1731-ben egy ideig fel is volt függesztve, de visszahelyezték állásába. (Wien, Hofkammerarchiv, Hoffinanz, Regestratur-Protokoll 1720, fol. 592, 707 és 1731 fol. 191, 369.) Halála után az állásnak vejére való átruházása: OL Magy. Kam. Lt. Expeditiones camerales in negotio salis (E 16), 1743. dec. 15. Dl, El. 6S OL Magy Kam. Lt. Mise. (E 210) Salinaria, Fase. 74. (Tokaj) - Kurzleben tokaji szolgálata egyébként nem volt hosszú életű, mert csak 1774-ig töltötte be ezt az állást. 64 Mise. (E 210) Sahn. Fase. 72. (Soborsin) és a Calendarium Jaurinense vonatkozó évfolyamai.
