Levéltári Közlemények, 50. (1979)
Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A sóügy hivatalnoksága Magyarországon a XVIII. században / 225–290. o.
242 FALLENBÜCHL ZOLTÁN Képzettség, kvalifikáció, előmenetel Az iskolai képzettség a sóügy hivatalnokainál az Udvari Kamara idejében hivatalosan, úgy látszik, még nem volt írásban lefektetett követelmény. Azonban az idoneitás, az alkalmasság ekkor is fontos szempont. A perceptomak és a contrascribdnak az ügyvitelhez természetesen olyan gyakorlatra volt szüksége, amelyet iskolában csak nehezen (az itt-ott fenntartott arithmetikai osztályokban) lehetett megszerezni. A „Stylus", az írásbeli fogalmazási készség olyan követelmény volt, amely nem teoretikusan, de gyakorlatilag kizárta a kinevezésre számba jövők közül azokat, akiknek latin iskolai végzettsége vagy legalábbis néhány osztálynyi alapvetése nem volt meg, ha a retorikáig nem jutottak is el. Ténylegesen tehát az iskolai végzettség megkövetelése nélkül is túlnyomóan olyanok töltötték be a sóügy magasabb állásait, akik a latin gimnáziumot elvégezték, sőt néha a főiskolát, az egyetemet is megjárták. Az 1600-as és 1700-as évek fordulóján például Hugg Kristóf tokaji sóhivatali vezetőről („Amtmann") tudjuk, hogy előbb a bécsi egyetemre járt; 54 de később sem hiányzanak a hasonló színvonalú hivatalnokok. A zöm képzettsége mindenesetre megrekedt a latin iskola, a stúdium elvégzésénél, és utána gyakorlatban sajátították el az állás betöltéséhez szükséges ismereteket. Vagy praxis útján, vagy előbb már valamilyen más hivatalban ismerték meg az ügyvitelt. Általában három útja volt a sóügyben szükséges ügyviteli ismeretek elsajátításának. Az első: az irodai vagy számvevőségi gyakorlat. Sóellenőr, sópénztáros, sóelosztó többnyire előbb valamelyik irodában vagy számvevőségen volt járulnok és az esetek nagy részében már iroda- vagy számtiszt is. Ha volt megfelelő kauciója, pályázhatott az állásra: ekkor viszont már a képzettsége is megvolt annak betöltésére. A második mód a helyben való gyakorlat. A stúdium befejezése után a fiatalember — rendszerint az apa vagy egy rokon támogatásával — egy alsóbb sóügyi állásban — mint mázsáló, mázsaszolga esetleg mint kerülő — kezdi el pályafutását; esetleg itt gyűjti össze, vagy házasság révén szerzi meg hozományként a kauciót, s már gyakorlottként pályáz meg és nyer el felsőbb állásokat. Végül a harmadik mód: előzetes gyakorlat nélkül is lehetett magasabb sóügyi álláshoz jutni: udvari összeköttetés vagy hadi érdem kellett hozzá. így jobbára kiszolgált tisztek kerültek állásba, például Klohomer nemesi felkelő tiszt vagy a cseh Worzikowsky de Kundraticz hadnagy 55 az 1750-es években. Az ilyen kegyként adott — bár a kaució elengedése nélkül nyújtott - állásbetöltéseknél az új hivatalnoknak helyben kellett beletanulnia új foglalkozásába. Természetes, hogy a volt tiszteknek is volt már előbb iskolai stúdiuma, csak az ügyvitelt kellett még elsajátítaniuk. Teljesen műveletlen, képzetlen ember nem remélhetett a sóügyben magasabb állást. S4 Christoph Hugg 1681-ben szerepel a bécsi akadémia növendékei között. L.: Die Matrikel der Universität Wien. Bd. V. 1659/60-1688/89. Bearb. v. Franz Gall u. Marta Szaivert. Wien-Köln-Graz 1975.98.0. 5 s Klohammer Mátyás körmendi sóellenőr előbb a Károlyi-lovasezredben volt mintegy 15 évig zászlós. Nemességét 1756-ban erősítették meg. (OL Magy. Kanc. Lt. Libri Regii (A 57) XLIV. köt. fol. 296.) Kundratitz kapitány volt; mintegy 20 évig szolgált előbb a hadseregben. (Magy Kam. Lt., Litt, ad Cam. (E 41) 1758 - 807.) A kauciót is elengedték neki. (L. még: Magy. Kam. Lt. Commissio in negotiis salariorum, adjutarum, jubilationum et quiescentae status (E 699). 1781-1782. 2. köt. Lajstrom és mutatókönyv, 38-284.)
