Levéltári Közlemények, 50. (1979)
Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A sóügy hivatalnoksága Magyarországon a XVIII. században / 225–290. o.
230 FALLENBÜCHL ZOLTÁN a tiszaújlaki Bakay Ádámét. 20 Egyébként a Rákóczi-szabadságharc alatt a sóhivatalok hálózatának fejló'dése megszűnt, hiszen a Recrudescunt 5. (az Udvari Kamarára), 10. (a sóáremelésre) és 18. (dikasztériumok szervezésére vonatkozó) paragrafusai erősen érintették ezt a kérdést. 21 A szabadságharcban részt vevők egyik általános óhaja pedig a szabad sókereskedés engedélyezése volt, ami lényegénél fogva ellentétes a sóhivatali hálózat további fejlődésével. A szervezet a szatmári béke után A Rákóczi-szabadságharc után az új gazdaságpolitikának megfelelően újra megkezdődik a sóhivatali hálózat helyreállítása. A regálé-jelleg, a központilag vezetett állam katonai és adminisztratív szükségleteinek megfelelően, ismét erősebb hangsúlyt kap. A sóhivatalok — a vízi úton történő szállításnak megfelelően, szinte kivétel nélkül a nagyobb folyók partján helyezkednek el. Egy 1714-ből származó kimutatás 22 a következő állomásokat tünteti fel. A Tisza mentén: (Máramaros)-Sziget, (Tisza)-Újlak, Tokaj, Szolnok és Szeged. Ehhez a hálózathoz csatlakozik a Kraszna mentén fekvő, de az erdélyi kincstartóság sóügyi szervezetéhez tartozó Somlyó is. Felső-Magyarországon Sóvár bányája képez külön egységet: a sóvári sót a Vág mentén Rózsahegy, Zsolna és Vágújhely állomásokon hozzák forgalomba; fent, Árvában Turdossin, amely nem tartozik a vízi forgalom útjába, tulajdonképpen ellenőrző állomás, melynek feladata a lengyel só behozatalának korlátozása, ellenőrzése. Az ún. Alsó-Magyarországon a só a folyamok irányának ellenében halad felfelé. Állomásai: Baja, egyben átrakóhely Eszék és Szlavónia felé, azután Pest, az ország központjában levő főlerakat, Komárom, Győr és Pozsony. A Dráva mellett Eszék, a víztől távolabb levő Kanizsa és a horvátországi szállítás központja, Légrád az állomások; a Száva mellett Brod, a Tisza és a Duna torkolatánál pedig Szalánkemén. E hálózat azután stabilizálódott, és — néhány változással — a későbbi szervezet magva maradt. Erdély és a később felszabadult Bánát a magyarországi sóügyi hálózaton kívül maradt, sóügyük az ottani kormányszékekhez kapcsolódott: Szlavónia ellenben Magyarországhoz tartozott sóügyileg is. Egy 1716-ból való státus ezeket az állomásokat sorolja fel: Máramaros-(Sziget), (Tisza)-Újlak, Tokaj, Szolnok, Szeged; Somlyó; Sóvár; Rózsahegy, Zsolna, Szmizsán (Szepes megye); Turdossin; Alsó-Magyarországon hiányzik Baja, de megvan Pest, Komárom, Győr és Pozsony. Eszék és Brod mellett új Ladiarak filia. Kanizsa mellett a Dél-Dunántúl megjelenik Pécs, de nem szerepel a jegyzékben Légrád; Szalánkemén helyett Pétervárad található a státusban, összesen 21 állomáson 96 tisztviselő, 45 segédtisztviselő, a hajdúkkal együtt 153 fő. 23 Egy részüket császári resolutio, szabályszerű kinevezés állította a helyére, részben már 1712-ben, részben a következő évek folyamán; más részüket az Udvari Kamara megbízása. Neveikből láthatóan csak kevesen maradtak a régi, a Rákóczi-szabadságharc előtti hivatalnokokból. Az 1704-es 20 OL Rationes Salinares (E 206), fasc. (Sóvár), valamint Litterae ad Cameram exaratae (E 41), 1727 - 264. 2 ' A Rákóczi-szabadságharc és Európa. (Bp. 1970) 33-46. o. (A Recrudescunt. . . szövege.) 22 Wien, Hofkammerarchiv, Hoffinanz 15. März 1714, alte Fs. Nr. 15. 389/50/2.- említi Bakács: i- m.; összesen 20 állomást említ. 23 Wien, Hofkammerarchiv, Hoffinanz 6. April 1716, Fs. rote Nr. 491, fid. 78-93.
