Levéltári Közlemények, 50. (1979)

Levéltári Közlemények, 50. (1979) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A sóügy hivatalnoksága Magyarországon a XVIII. században / 225–290. o.

FALLENBÜCHL ZOLTÁN A SÓÜGY fflVATALNOKSÁGA MAGYARORSZÁGON A XVIII. SZÁZADBAN A XVIII. század folyamán Magyarországon a császári és királyi hivatalnokság egyik igen fontos és egyben igen érdekes vonásokat mutató szakágazata a sóhivatalnokság. Szándékosan mondtunk császári és királyi hivatalnokságot; mert ez szervezetileg 1742/43-ig a császári' Udvari Kamara, a Kaiserliche Hofkammer alá tartozik, csak a nevezett évben - s ekkor is csak részben — veszi át a Magyar Királyi Kamara, a Camera Regia Hungarica, illetve Hungarico-Aulica. Az átvétel szinte személyzeti változás nélkül zajlott le.

1 Szemben tehát a többi, hazai gyökerű hivatalokkal — mint a Királyi Kancellária, a Helytartótanács, a Királyi Kamara, a Szepesi Kamara vagy később: Kassai Kamarai Adminisztráció, de a szubaltern harmincadügy vagy a birtokigazgatás is — a magyar sóhivatali hálózat eredetileg császári hivatalszervezet, azonban a magyar királyok regáléjogán épül fel, és kezdettől fogva az országterületre szorítkozik szervezetileg elkülönülve a német és cseh örökös tartományok sóügyi hálózatától. Ez a kettős jellege már alapvetően megmutatkozik, ha az egyik legfontosabb hivatalszervezeti kérdést: a személyzet és a személyzeti utánpótlás problémakörét vesszük vizsgálat alá. Hogyan alakult, élt és működött ez az új hivatalnokság? — erre a kérdésre igyekszünk felelni részletkutatások alapján. A sóhivatalnokság jelentőségét mindenütt Európában, ahol csak a sóregále alapján történt a szervezés, az adta meg, hogy a sótisztek az uralkodó egyik igen fontos jövedelmét kezelik. Ezért anyagi felelősségük, de tekintélyük is figyelemre méltó. Franciaországban például a sóraktárakban, a gabelles-ben sok szegényebb nemes is pályázik állásra,

2 mert a sóügyi szolgálat legalább tekintélyt és megélhetést ad, tehát „rangszerű". A magasabb sóügyi állásokban azonban ott is, már régóta, tetemes kauciót kívántak meg,

3 Ausztriában is tekintéllyel, privilegizált társadalmi helyzettel jár a sóügyi szolgálat, már évszázadok óta.

4 1 Az átvétel jogalapja a só- és bányaügy, valamint a szegedi inspektorátusnak a Magyar Kamara alá rendeléséről intézkedő 1741. évi 14. törvénycikk volt. (L. Magyar Törvénytár. 1740-1835. évi törvényczikkek. Szerk. Márkus D. Bp. 1901.) A tényleges átcsatolás csak 1742/3-ban ment végbe. Ennek során a császári Udvari Kamara tisztviselőkarából is többen kerültek a Magyar Kamara alá. Nagy L: A Magyar Kamara 1686-1848. (Bp. 1971) c. művében De Jean de Hanssen Antal Jánost (Nagy De Jeanne-nak nevezi), ki 1741 óta volt a Magyar Kamara tanácsosa, s aki a sóügyi igazgató rangját kapta, Mohr Felix Ignác altitkárt és Werndle Ferenc számtanácsost, sóügyi szakembert említi. Ugyanekkor . azonban még két szám tisztet is neveztek ki, a sóügyi munkálatok céljára: Venturini Józsefet és Szendrey Benedeket. Közülük az utóbbi - a rendi nemzet felé szánt gesztusként is - magyar. A császári Udvari Kamara szolgálatában álló magyar nemességet nyert Szendrey János fia. 2 Sée Henri: La France économique et sociale. Paris 1933. 86-87. o. 3 Egy „grenetier" (sóelosztó, megfelel a magyarországi salis distractornak vagy Salzversilberernek) kauciója Franciaországban már a XVI. században is

1 igen tetemes, 2400 livres. (Göhring, M.: 5 Levéltári Közlemények 1979/2 y t