Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)
Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - Kubinyi András: A királyi tanács az 1490. évi interregnum idején : II. Ulászló választási feltételeinek létrejötte / 61–80. o.
A királyi tanács az 1490. évi interregnum idején 11 király és az ország kancellárai, e kettős minőségükben így szükségképpen összeütköztek az uralkodóval. A nyolc kancellár közül ugyan három hivatali idejében halt meg, 85 de kettőt az uralkodó börtönbe vetett, 86 a külföldi Beckensloer pedig Frigyes császárhoz szökött. 87 Az olasz Rangoni bíboros lényegében hasonló módon járt el: olaszországi útjáról nem tért haza és kúriai bíborosként Rómában maradt. Ez ellen Mátyás sem tehetett semmit és ezért megbízta képviseletével a Szentszéknél. 8 8 Az utolsó kancellár, a cseh Filipecz túlélte a királyt. A korábbi irodalomban eléggé elhanyagolták a kancelláriai reformoknak negatív oldalát - ezért kellett ezt most kihangsúlyoznunk. Kihatásai tulajdonképpen csak később mutatkoztak nagyobb mértékben. Mátyás kezében, rövid megszakításokat leszámítva, a kancellária és hivatalnoksága még a centralizáció hatékony eszközeként működött. 89 Az 1464-es kompromisszum azonban pénzügyi téren a királynak elég független politikára adott lehetőséget. Ezt különösen jól mutatja a kincstári reform. Míg a XIV. század közepéig a királyi bevételeket az egyik udvari méltóság, a tárnokmester kezelte, akinek a hatalma szinte a nádorét is megközelítette, 90 addig I. Károly egy új kincstári intézményt létesített, amelynek élére hivatalnok, a kincstartó került. A kincstartóság fejlődése azonban mégis követte elődjéét. 9 ' A XV. század elejétől kezdve az időközben főkincstartó címet kapott hivatalnok már állásánál fogva a bárókhoz számított — ám a legtöbb jövedelmi forrást tőle független királyi tisztviselők kezelték. 92 A pénzügyigazgatási reformot Mátyás közvetlen koronázása után kezdte meg. Egy kisnemesi, Bessenyői Bertalant, kincstartónak nevezett ki — azaz már nem /ókincstartónak. 93 Ezáltal a kincstartó újra hivatalnok lett és kinevezéséhez nem volt szükség a tanács jóváhagyására. A kincstári adminisztrációt Bessenyői két utóda reformálta meg. Valamennyi királyi jövedelemforrást központosították, a kincstárban jól szervezett központi 8 s Várdai, Matucsinai és Handó, Bónis, A jogtudó értelmiség i. m. 224-231. 8 6 Vitéz és Váradi, uo. * 81 Joseph Gottschalk, Der Breslauer Johannes Beckensloer (+1489), Erzbischof von Gran und Salzburg, Archiv für schlesische Kirchengeschichte 27 (1969) 103-119. 88 Bónis, A jogtudó értelmiség i. m. 228. 89 Vö. különösen Szilágyi és Bónis imént i. m. — A kancellária mint a centralizáció eszköze: Elekes, Rendiség i. m. 64-66. 90 Váczy Péter, A magyar királyság központi igazgatása a XI-XII. században, DomanovszkyEmlékkönyv, Bp., 1937,623-624, és a köv. j. 9 ' Hóman Bálint, A magyar királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában, Bp., 1921, 250-251. 9 2 Kubinyi András, A kincstartói hivatal története és fejlődése Mátyás király haláláig, Bp., 1952 (kéziratos előtanulmány az egyetemi tankönyvhöz). 93 Kubinyi András, A kincstári személyzet a XV. század második felében, Tanulmányok Budapest múltjából 12 (1957) 29. - Bessenyői címzése még ingadozott. Egy királyi oklevél relatiós jegyzetében 1464. június 27-én egyszerűen „magister Bartolomeus"-nek nevezi a kincstartót, Teleki i. m. XI. k. 90. - December 25-én a király „magnifico Bartholomeo de Besenyew thezaurário nostro" adatja az újévi ajándékot. Ez a címzés hibás, hiszen a nagyságos ^címzés csak báróknak járt, és így a főkincstartónak is, a kincstartónak azonban nem. Besenyői maga is adott ki ebben az ügyben oklevelet, magát azonban - mintegy a királyi oklevél magnificus-jelzője alapján - főkincstartónak nevezte. (Kassa városi Levéltár, Schwartzenbach gy. 343, 349. sz.) - Más oklevelekben viszont teljesen korrektül „egregius ... thezaurarius"-nak nevezik. Vö. pl. Esztergomi kpt. magánlevéltára, Lad. 46. fasc. 3. nr. 9.
