Levéltári Közlemények, 48–49. (1978)
Levéltári Közlemények, 48–49. (1978) - Koroknai Ákos: A Vasárnapi Munkásképző Bizottság működése és György Aladár szerepe a munkásművelődésben : adalékok a dualizmuskori közművelődés történetéhez / 165–194. o.
174 Koroknai Ákos A tervezetet azonban a Kereskedelemügyi Minisztériumban elfektették, és csak 1898-ban került elő. György ekkor újabb tervkészítésre kapott megbízást, de csak 3 évvel korábban papírra vetett művelődéspolitikai gondolatait ismételte meg. Nem volt kétséges előtte, hogy az oktatás és a népművelés közé nem tehető egyenlőségjel, hogy a munkásság az iskolában nem szerezheti meg mindazt a tudást, amire szüksége van. Tervezete ezért nagy jelentőségű az iskolán kívüli népművelés megszervezésében. György Aladár határozottan állástfoglalt: a társadalom ún. műveltebb osztályainak kötelessége a munkások gyámolítása „azzal az őszinte tudattal, hogy tisztán emberbaráti és culturális feladatot végeznek, s működésük a politikai pártok és munkaadók speciális érdekeitől független". A politikai pártok és a munkaadók érdekeitől mentes népművelés azonban csak vágyálom lehetett. György Aladárnak tudatában kellett lennie, hogy maga szintén az állami szervek kezdeményezésére létrejött bizottságnak tagja, amelynek meghatározott célkitűzése a munkásság közéleti, politikai semlegesítése, leszerelése. György Aladár felfogásában annak a csoportnak a nézetei is tükröződtek, mely a Figyelő körül csoportosult fiatal nemzedéket jellemezte. Ez a kispolgár-értelmiség reális társadalmi célok híján publicistákra valló közhelyekben fejezte ki magát, zavaros történeti szemlélettel a nyugat-európai kultúra hazai terjesztőiként lépett fel. Materialisztikus és kozmopolita nézetek különös keveréke tapasztalható így György Aladárnál, akiben pedig az eszmékért való küzdés nem hiányzott. Az eszmei tisztázatlanság gúzsba kötő hatása azonban egyre jobban kidomborodott. 2 5 A század végén viszonylag nagy számban működtek iparos önképző egyletek, népoktatási körök, népkönyvtár-egyletek. Ezek azonban ritka kivétellel nem feleltek meg a követelményeknek. A közművelődési egyletek, polgári olvasókörök, szabad lyceumok, daltársulatok inkább a polgári középosztály igényeit elégítették ki, bár egy részük az ún. „alsóbb néprétegeket" szintén bevonta tevékenységébe. György Aladár ezeket a formákat akarta más tartalommal megtölteni és nem feltétlenül új munkásművelődési hálózatot kiépíteni. Új munkásművelődési hálózatra márcsak azért sem volt szükség, mert az egyleteket úgyis az iparosoknak, munkásoknak az a rétege látogatta, amelyiknek művelését György célul tűzte ki. Ott azonban, ahol ezek a művelődési létesítmények hiányoztak, nem vetette el újak létesítésének gondolatát sem. Országos és helyi népművelő bizottságok felállítását tervezte állami támogatással, ami naivitás volt. A felállítandó budapesti központi iroda feladatát felvilágosítások nyújtásában, körlevelek szerkesztésében, nyomtatványok szétküldésében, a népművelői publikációs tevékenységben és a segélyek szétosztásában jelölte meg. A központi szervező és a vidéki helyi bizottságok működésének megkönnyítésére „két füzetes vállalatot" kívánt alapítani, hogy az egyik sorozatban a népszerűsítő előadások gyűjteményét, a másikban az utasításokat stb. nyomtassa ki. Távolabbi célként — angol mintára — közművelődési csarnokok létesítése lebegett előtte, ahol társas összejövetelek szervezhetők; tanulószoba, népkönyvtár, helyi múzeum, játékra alkalmas nagy kert áll rendelkezésre. György Aladár a közvetlenül aktuális feladatokra készített rninimális programjában követelte a bizottsági munkakör kiszélesítését. A vasárnapi előadásokat az általános IS OL - K232 - 1899 - 2 - 6797: György Aladár memoranduma 1895. és A magyar irodalom története 1849-tól 1905-ig, szerk. Sőtér István Bp. 1965., IV. k. 432-433. 1.
