Levéltári Közlemények, 47. (1976)
Levéltári Közlemények, 47. (1976) 2. - Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár személyzete, 1874–1903 / 217–245. o.
Az Országos Levéltár személyzete 1874—1903 221 hivatalszolgákból állt. Ezzel a kis fizetésű, nagyrészt kiöregedett s az évek során egyre fogyó számú személyzettel a régi irattárakként kezelt kormányhatósági levéltárak csak a legszükségesebb kezelői és kisegítői teendőket tudták ellátni. A segédhivatali színvonalat és besorolást csak néhány vezető haladta meg. Köztük az országos levéltár vezetője, Török János volt a legnagyobb formátumú egyéniség. Széchenyi István egykori bizalmas tanácsadója, a negyvenes évektől a modern mezőgazdasági oktatásügynek hazánkban elméleti és gyakorlati megalapozója, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület lapjának, a Magyar Gazdának éveken át szerkesztője, akit agrártörténetünk ma az első modern magyar agrárközgazdászként tart számon, a szabadságharc után súlyos börtönfogságot szenvedett s utána nem folytathatta közgazdasági tevékenységét. 1866 végén, 59 éves korában az országos levéltár allevéltárnokává nevezték ki, mintegy rehabilitációképpen. így került kapcsolatba a levéltárüggyel. Bár sem történész, sem közigazgatási szakember nem volt, ezen a területen is megállta a helyét, széles látóköre, nagy műveltsége folytán hamarosan megszerezte a munkaköréhez szükséges szakmai tájékozottságot. 1870-ben, Kovachich József Miklós országos levéltárnok nyugalomba vonulása után reá bízták a levéltár vezetését. 10 Török János nehezményezte, hogy nem hívták meg a levéltárügy reformjának tervét kidolgozó „ankétbizottságba", bár erre beosztásánál fogva (egyébként a Magyar Tudományos Akadémiának is tagja lévén) számot tarthatott volna. A bizottság megalakításával megbízott Horváth Mihály történész, országgyűlési képviselő azonban a tagokat a Magyar Történelmi Társulat egyes tagjaiból válogatta össze. A belügyminisztérium pedig csak az elnök és a jegyző személyét jelölte ki, saját kebelbéli tisztviselői közül. így aztán az országos levéltárnoknak csak az a lehetősége maradt, hogy utólag fejtse ki véleményét és emlékiratban reflektáljon a bizottság javaslataira. 11 A levéltár felé kívülről közeledő, azt a maguk céljaira átalakítani kívánó történészekkel szemben Török belülről nézte a levéltárat. Ismerte a levéltári anyag belső ellenállását, a levéltári munka személyi feltételeit, s nem volt idegen számára a teljes létbizonytalanság előtt álló személyzet jövőt illető szorongása sem. Feleslegesnek és kivihetetlennek minősítette az összpontosítandó levéltárak anyagának egybeolvasztását és a bizottság által javasolt mesterséges, tárgyi osztályok létrehozását, ehelyett e levéltárakat „egyelőre" addigi történeti kereteikben kívánta meghagyni és belőlük kialakítani a levéltár egyes osztályait. (Az első osztály a régi országos levéltár lett volna.) „Ezen felosztás szerint — írja — természetesen nem lenne alkalmazható az államlevéltár személyzetének azon összpontosító szervezése sem, melyet a szakbizottság javaslatba hozott, hanem minden osztály élére kellene egy levéltárnokot, egy allevéltárnokot állítani, s ezekhez a szükség szerint egy vagy két lajstromozót adni, mi összesen 18—24 főnyi személyzetre rúgna ... 12 " (Török e javaslatában már a kincstári levéltár, sot az addigi tervezés során számításba sem vett kúriai levéltár összpontosításával is, összesen hat osztállyal számolt.) Török utalt arra, hogy a kormánynak rendelkezésére áll „a levéltárak tényleges vezetőinek nem csekély" tapasztalata s kifejezetten említette Suhajdy Györgyöt, a helytartótanácsi levéltár szerény hivataltiszti besorolású vezetőjét, aki mellé segítséget kell adni, olyan személyeket, akiket „e nagyobb fizetésre érdemes férfiú ideje10 Veres Miklós: i. m. 62—63. 1. 11 Török János: Emlékirat a felállítandó magyar kir. államlevéltár ügyében. Bp. 1873. 12 Uo. 10. 1.
