Levéltári Közlemények, 47. (1976)

Levéltári Közlemények, 47. (1976) 1. - IRODALOM - Komjáthy Miklós: Nehring, Karl: Matthias Corvinus, Kaiser Friedrich III. und das Reich. Zum hunyadisch-habsburgischen Gegensatz in Donauraum. München, 1975. (Südosteuropäischen Arbeiten 72) / 121–123. o.

122 Irodalom .Haus-, Hof- und Staatsarchivnak. Pályája végén azonban, a világháború kitörése előtt igazgatója volt.) — Milano, Modena és Velence levéltárai viszonylag nem sok adattal szolgáltak. Az Országos Levéltár Középkori Gyűjteményéből a Bécsből kapott okleveleket értékesítette. Magyar anyagának túlnyomó része azonban az Egyetemi, az Akadémiai és az Országos Széchenyi Könyvtár másolatgyűjteményein, ül. kódexein alapszik. A Brno-i Egyetemi Könyvtárban Nehring Mátyás királyi kancelláriájának eddig ismeretlen registruma másolatára bukkant, benne Mátyásnak 130 levelével. (A leveleskönyvről folyóiratunk 1972-es évfolyamának 85—95. lapján írt részletesebben.) — Ha még megemlítem, hogy Nehring kutatott Párizsban, Gentben (Belgiumban) és Zürichben is, nagyjából képet adtam a műve alapjául szolgáló, lelkiismeretes forrásfeltáró munkáról. Megállapításainak tehát megvan a biztos, kútfői fedezete. Művének középpontjában, mint a címből is kiderül, III. Frigyes német-római császár és I. Mátyás magyar király diplomáciai és katonai ellentétei állanak, amelyek mindkettejük külpolitikájában elsőrendű szerepet játszottak. Nehring érvelése szerint Mátyás életének legfőbb célja uralma törvényességének a keresztény világ leghatalmasabb uralkodója, a német-római császár által való elismertetése és családi dinasztia alapítása volt. Ezért nemcsak nagy anyagi áldozatokat hozott, hanem országa egész katonai potenciálját, főképp uralkodása második felében, e cél szolgálatában mozgósította. A török veszedelem nagyságát a maga egészében nem ismerte fel, vagy ha fel is ismerte, megelégedett a déli határvidék védelmével. Ugyanakkor nemcsak balkáni harcait, amelyeket atyja dicsőséges hadjáratainak emléke színezett, hanem még Csehország meghódítását is, elsősorban a kereszténység egyetemes érdekének tüntette fel, hogy ezzel is közelebb jusson uralma legitimitásának legmagasabb szintű elismertetéséhez. Nehring mindezeken túl a magyar királyi udvar kultúrájának európai szintre emelését, könyvtárának a Mediciekével és a Vatikánéval vetekedő, sőt, bizonyos tekintetben azokét felülmúló gazdagságát is Mátyás családi politikája eszközeként tünteti fel. Ezzel szemben hadd idézzem e kérdésben legnagyobb tekintélyünket, Csapodi Csabát („A Corvina könyvtár története" című tanulmánya a Bibliotheca Corviniana, Magyar Helikon kiadásai. Budapest, 1967. 17.1.): „Vajon pusztán a hatalom fitogtatása, üres pompaszeretet, utánzási vágy volt a király indítéka?... A történeti tények mást mondanak: a Corvina Könyvtár szervesen beletartozik a magyar művelődés fejlődéstörténetébe, a magyarországi könyv- és könyvtártörténetbe... a Bibliotheca Corviniana egyáltalán nem valami könyvmúzeum volt, hanem az emberi szellem nagy alkotásainak összegyűjtésére törekvő, tartalmi értékek kedvéért létrehozott könyvtár." Nehring úgy látja, hogy Mátyás udvarának reneszánsz ragyogásával is, az akkori felfogás szerint, származásának alacsonysága miatt ingatag uralmát kívánta legitimálni. Bár szerzőnk sem tagadja III. Frigyes császári udvarának elmaradottságát nagy ellenfelével, Mátyáséval szemben, de lényegében minden eddigi méltánylójánál pozitívabban értékeli a császár politikáját. Legfőbb érdemének azt tartja, hogy az 1463-as bécsújhelyi szerződéssel megvetette a Habsburgok magyarországi uralmának alapját. Ugyanakkor — s ez műve végső konklúziója —• szerinte Mátyás királyt nem cselekedetei, nem politikája, amelyet végzetesen elhibázottnak tart, hanem a magyar historikusok tették nemzeti hőssé. Mégpedig nem egészen méltán hisz, ahogy Nehring mondja, „der Ungar" megfeledkezvén atyai örökségéről, elhanyagolta a török visszaszorítását, s országa erejét a nyugati harcokra pazarolta. Vajon igaza van-e a német történetírónak? Válaszképpen hadd hivatkozzam Elekes Lajosra, aki maga is „hatásában károsnak, a feudális politika értékelési körén belül is hibás lépés eredményének tartja a cseh háborút. („A középkori magyar állam története megalapításától mohácsi bukásáig". Budapest, 1964. 258. 1.) Egyszersmind azonban nyomatékosan és helyesen utal arra, hogy a Habsburgok magyarországi trónigényei „úgyszólván folyamatosan fenyegették a magyar királyság belső és külső biztonságát, nem egyszer... éppen a török támadások veszélyének súlyosbodásakor" (uo. 259. 1.). Mátyásnak védekeznie kellett. Nyugati hadjáratainak sikerei (mint ahogy voltak sikerei) — Elekes szerint is —• „objektíve a török elleni védekezés feltételeinek megjavítását" jelentették (uo.). Ebből a szemszögből kell megítélnünk Mátyás erőfeszítéseit uralma legitimitásának elismertetéséért is. Egy olyan világban, az akkor már hanyatlóban, amelynek azonban éppen III. Frigyes volt jellegzetes képviselője, s amelyben az uralom legitimitása még igen nagy szerepet játszott, különös lett volna, ha a magyar király ragyogó képességeivel, csillapíthatatlan tudásvágya kielégítésére legkiválóbb munkatársai segítségével teremtett könyvtárral, kora kitűnő tudósaival, diplomatáival büszkélkedő udvarának fényét nem használja fel 111. Frigyesnél különb királyi voltának dokumentálására. Az egykorú források valóban nem fukarkodtak a nagy uralkodó tetteit, alkotásait dicsőítő jelzőkkel, de a valóság nemigen maradt el e jelzők mögött. Nem vitás, hogy mindaz a szel-