Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - IRODALOM - Csizmadia Andor: Szőcs Sebestyén: A kormánybiztosi intézmény kialakulása 1848-ban. Értekezések a történeti tudományok köréből, 65. sz. Budapest, 1972. / 146

146 Irodalom Az utolsó fejezetben Kállay István a városi gazdálkodás pénztőke felhalmozási lehetőségeit tárgyalja. Kimutatja, hogy a városi pénztárakban kétségtelenül felhalmozódott tőke a városi visszahúzó erők hatására nem vált ipari, kereskedőtőkévé, hanem a hamarabb megtérülő, uzsoratőke formáját vette fel. Ennek is volt azonban fejlesztő hatása: a céhes ipart s a feudális mezőgazdaságot is segítette. Kár, hogy nem utalt a városok által kezelt árvavagyonok s ezek keretében levő tőkék szerepére a városi gazdálkodásban. E kérdés vizsgálata valószínűleg sokkal jelentősebb, mint eddigi ismereteinkből következik s ezért célszerű kiegészítése lenne a városi gazdálkodásról szóló kutatásoknak. Mindenesetre igen hasznos volt szerző fáradozása a Mária Terézia kori városi gazdálkodás és igazgatás vizsgálata kerül. Most már világosan látni lehet Mária Terézia uralma alatt is a magyarországi városok vagyoni erősödését, gyarapodását. Végleges ítéletet — erre a szerző is utal — csak az egész XVIII. századi magyarországi gazdasági fejlődés ismeretében lehet majd hozni. Ennek az ítéletnek kialakításához Kállay István monográfiájával mindenesetre jelentős mértékben járult hozzá. Csizmadia Andor SZÖCS SEBESTYÉN: A KORMÁNYBIZTOSI INTÉZMÉNY KIALAKULÁSA 1848-BAN Budapest, Akadémiai Kiadó, 1972. 215 1. Értekezések a történeti tudományok köréből, 65. sz. A közigazgatástörténeti kutatások újabban örvendetesen fellendültek. Köszönhető ez bizonyára az Országos Levéltár tervszerű — különösen a hivataltörténetre vonatkozó programjának, ugyanakkor a történettudományi kar tanszékei is inspirálnak olyan doktori disszertációkat, amelyek a közigazgatástörténet körébe tartoznak. Ez utóbbi keretbe tartozik Szőcs Sebestyén ittlevő értekezése, mely 1848—49 forradalmi éveinek és szabadságharcának egyik legfontosabb közigazgatási szervét, a kormánybiztosi intézményt hozza elénk. A kérdéses témával e sorok írója is foglalkozott, amint arra szerző is többször utal, de — bár áttanulmányozta az Országos Levéltárban levő kormánybiztosi levéltári forrásanyagot — nem az intézmény történetének megírását tűzte ki célul, hanem azt mint jogintézményt, pontosabban mint közigazgatási intézményt kívánta e forradalmi korszak állami mechanizmusába beállítani. A történettudomány művelőinek számára még igen sok tennivaló van az intézmény történeti hátterének, megjelenésének, kapcsolatainak, politikai jelentőségének s a forrásanyag közzétételének területén. Ennek egy részét végezi el Szőcs Sebestyén könyvalakban is közzétett bölcsészdoktori értekezésében. Mivel a kormánybiztosi intézmény anyaga rendkívül gazdag, a szerző kénytelen értekezésének időbeli keretét leszűkíteni és csak annak 1848. évi kialakulásával foglalkozik. Ezt azonban a maga teljességében tárja fel, kezdve a feudális kor végén gyakorivá váló ún. királyi-biztosi intézmény 1848. évi felújításával, s megvizsgálva, hogy a kormány megalakulása után miként alakul át az intézmény most már kormánybiztosivá, amely a lassan működő, egyébként is korlátolt hatáskörrel rendelkező s főképpen még feudális vonásokat, sőt forradalomellenességet magukon hordozó helyi szervek helyett, megfelelő pouvoirral s egyben forradalmi lendülettel állhat a szabadságharc feladatainak szolgálatába. Szerző időbeliteg és területileg nyomon kíséri a különböző kormánybiztosok megjelenését, tevékenységét mind a Felvidéken, mind a Délvidéken, itt a Jellacic-vezétte horvát mozgalom, főleg a szerb nemzeti mozgalom leszerelésére. Elkíséri a kormánybiztosokat a Részek és Erdély visszacsatolási problémáihoz, végül szemügyre veszi a sajátos biztosi kiküldetéseket 1848 tavaszán és nyarán. Az egyes fejezeteken belül egyénenként foglalkozik a kormánybiztosokkal és részletesen tárgyalja a tevékenységükre vonatkozó irodalmi és levéltári anyagot. Ez a roppant széles körű adatgyűjtés és forrásanyag gondos feldolgozása szerzőnek nagy erőssége és az egyes kérdésekben, vagy személyekkel kapcsolatban kutatók számára különösen hasznossá teszi a kötetet. Célszerű lenne, ha szerző alkalmat találna arra, hogy a kormánybiztosi intézmény további fejlődését — különösen a Honvédelmi Bizottmány s Kossuth irányítása alatt — nyomon követné, hiszen ez a szakasz az intézmény kiteljesedése, melyben a szabadságharc vitelének egyik leghasznosabb közigazgatási segítőjévé válik. E korszak kezdetén írja Kossuth egy levelében Beöthynek: „Ne nézd kormánybiztosi hatáskörödnek alaki követelményeit és határait, hanem igenis küldetésednek anyagi és érdemleges természetét. A te hivatásod megmenti a hazát..." A szabadságharc idejének feldolgozása jól egészítené ki szerző alapos és igényes munkáját. Csizmadia Andor