Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Kubinyi András: Királyi kancellária és udvari kápolna Magyarországon a XII. század közepén / 59–121. o.

Királyi kancellária és udvari kápolna a XII. század közepén 73 lemzők, függetlenül attól, hogy említ-e nótáriust az oklevél, vagy sem (gloriosissimus II. Géza és IV. István alatt), végül találunk olyant is, amely csak egy nótáriusra jellemző (a sublimis et triumphaler rex Becennél

112

). Az intitulatiót II. Géza, III. és IV. István esetében több ízben kiegészíti a királyi hatalomnak az apától az uralkodóra szállásnak kiemelése. Barnabás ezt azzal is megtoldja, hogy ez örökjogon, iure hereditario, történt: „seeptra paterni regni iure hereditario obtinens" — amelyet szó szerint átvesz egy dalmát destinatarius számára kiadott, és a jelek szerint az által is fogalmazott oklevél

113 —, illetőleg „regnum paternum iure hereditario obtinens".

114 A „iure hereditario" kifejezést sem Hugo, IV. István nótáriusa (nála „paterna insignitus dignitate" szerepel

115

), sem Bécen nem szerette. Becen kétszer „paterni regni gubernacula deo auxiliante (másikban: annuente) obtinens",

116 egyszer „paterno successus solio"-t ír.

117 Mindannyiszor kiteszi a Barnabás által nem haszált „dei gratia" alázatossági formulát is, amellyel alább foglalkozunk. III. István nótáriusa különben nemcsak a „iure hereditario" kifejezéstől idegenkedett, hanem a „hereditas" szótól is. Míg örökség és vagyon értelemben mind János és Barnabás nótáriusok, mind II. Géza más oklevelei is használták,

118 Becen, 112 A címzés kerülhetett közvetlenül vagy közvetve Bizáncból Becenhez, de lehet a koronázási ordók hatása is. Vö. a bizánci császárok latin címeire: „Ioannes in Christo deo fidelis rex porphyrogenitus sublimis celsus fortis augustus et imperátor Romanorum," Werner Ohnsorge, Abendland und Byzanz. Gesammelte Aufsätze zur Geschichte der byzantinisch-abendländischen Beziehungen und des Kaisertums, Weimar, 1958, 369. Vö. még uo. 370. o. 27. j. (épp a XII. század 50—

70-es éveiben fordul elő ez a latin variáns), 375, 382, 410 (Mánuel császár 1147-es levele.) stb. — Átvehette Becen azonban közvetve is. I. Frigyes császár idejében különösen Wibald von Stablo alkalmazta a „triumphator" címet a császárról, de előfordul a „sublimis" is, Rainer Maria Herkenrath, Regnum und impérium. Das „Reich" in der, frühstaufischen Kanzlei (1138—1155), Österreichische Akademie der Wissenschaften Phil.-hist. Klasse, Sitzungsberichte, 264 Bd. 5. Abhandlung, Wien, 1969, 25—53. A császár 1162-ben a gurki püspökség számára kiadott oklevelében már előfordul, ami azért érdekes, mert egyrészt megelőzi Becent, másrészt Gurk a hazánkhoz közelebb eső Karintiában fekszik. Walter Koch, Die Reichskanzlei in den Jahren 1167 bis 1174. Eine diplomatisch-paläographische Untersuchung. (Österreichische Akademie der Wissenschaften Philosophisch-Historische Klasse, Denkschriften, 115. Bd. Veröffentlichungen der Historischen Kommission, Bd. II.) Wien 1973, 136. (Később is előfordul.) — A bíborosi testület egyik levele I. Frigyest „glorioso, illustri, magnificoet sublimi Romanorum Imperátori" címezte. Ottonis episcopi Frisingensis et Rahewini Gesta Frederici seu rectius Cronica, (Ausgewählte Quellen zur deutschen Geschichte des Mittelalters. Freiherr vom Stein-Gedächtnisausgabe, Bd. XVII,) Berlin, 1965, 640. (Gesta IV, 63.) — A „victor", „inclitus", „triumphator" címek a késői antiktól a császári epithetonokhoz tartoznak. Gesta Frederici id. kiadás, 363. o. 59. j. — A „triumphator" jelző előfordul a Magyarországon is érvényesülő királykoronázási ordo-kban, ahol szinte valamennyi, a királyi címzésekben olvasható jelzőt megtalálhatjuk. Ld. pl. az Edgar-ordo-ban: „victoriosum te atque triumphatorem" stb. Percy Ernst Schramm, Die Krönung bei den Westfranken und Angelsachsen von 878 bis um 1000, ZSRG Kan. Abt. 23 (1934) 227. stb. Ld. * még alább, 347. j. — A „sublimis" szó ugyan így nem fordul elő az ordo-kban, de annál gyakrabban találkozunk ott, és másutt az uralkodóra vonatkoztatva a „sublimare" igével. Wilhelm Kölmel, Regináén Christianum. Weg und Ergebnisse des" Gewaltenverhältnisses und des Gewaltenverständnisses (8. bis 14. Jahrhundert), Berlin, 1970, 97. 113 RA 77. — A dalmáciai oklevél: RA 79. 114 RA 85. — A „ius hereditarium" kifejezésre, értelmezésére és előfordulásaira — elsősorban ablativusos formában használták — Id. Gerhard Köbler, Das Recht im frühen Mittelalter. Untersuchungen zu Herkunft und Inhalt frühmittelalterlicher Rechtsbegriffe im deutschen Sprachgebiet, (Forschungen zur deutschen Rechtsgeschichte, 7. Bd.) Köln

—Wien, 1971, 61, 62, 114, 150, 151, 195, 197, 212. — Vö. még Karl Kroeschell, Recht und Rechtsbegriff im 12. Jahrhundert, (Vorträge und Forschungen, Bd. XII. Probleme des 12. Jahrhunderts, Reichenau-Vorträge 1965—1967, Konstanz

—Stuttgart, 1968) 316: „Dass hereditarium ius nicht das Erbrecht als Rechtsgebiet, sondern die konkrete Berechtigung ist, steht ausser Zweifel." , 115 RA 102. 116 RA 101, 107. — Az első oklevél világi, a második egyházi destinatarius számára szól. — A „gubernaculum" szót csak Becen alkalmazza, bibliai mintát követ, Prov. 1, 5; 20, 18. 117 RA 108. — Becennél egyszer fordul elő — nem királyra vonatkoztatva — a „iure hereditario" kifejezés. A király földet adott a veszprémi prépostnak „tamquam hereditario iure libere possidendam". RA 106. Talán Cornellius kancellár hatása. 118 RA 59, 72, 74, 85. — A „hereditas" szóra: Köbler, i. m. 45, 49, 61, 197.