Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 2. - KRÓNIKA - Balázs Péter: Az általános levéltárak 1972-ben és 1973-ban / 353–380. o.

358 Krónika által országosan az azonos képzettséggel és szolgálati idővel rendelkező, azonos értékű munkát végző dolgozók bére között 500—1000 forint közötti különbségek is jelentkeznek. 1972-ben Jenéi Károly osztályvezető és Páhi Ferenc igazgató, 1973-ban Balanyi Béla, Komo­róczy György, Soós Imre és Takáts Endre igazgatók nyugdíjba vonultak. 1972-ben a Magyar Orszá­gos Levéltár restauráló csoportjának élére Laurenszky Gusztávné került, 1973-ban pedig a Bács me­gyei Levéltár vezetését Iványosi Szabó Tibor, a Hajdú megyei Levéltárét Gazdag István, a Heves me­gyei Levéltárét Kovács Béla, a Veszprém megyei Levéltárét (mb. igazgatói minőségben) Madarász Lajos és a Zala megyei Levéltárét Simonffy Emil vette át. A két esztendő alatt több levéltári dolgozó részesült kitüntetésben, illetve kitüntető elismerésben. Soós Imre a Munka Érdemrend arany, Horváth Ferenc, Komoróczy György és Lengyel Alfréd ezüst fokozatát kapták. A Szocialista Kultúráért kitüntetésben Nagy István, Muzsnai Lászlóné, Tö­rök Mária, Lőrincz Zsuzsa, Szinkovich Márta, Dancs Istvánná, Bálint Ferenc, Ortutay András, Kiss Mária, Klausz Jenőné, Szabó Sándor és Maries István, a Kiváló Dolgozó kitüntetésben Darvas Pe­temé, Jancsik Vilma, Dzubay Lászlóné, Nagy Rezsőné, Surányi Istvánné, Fazekas Kálmánné, Verő­cei Istvánná, Csöke József, Radnai Józsefné, Borsos Lajos és Elekes Lajos részesültek. Miniszteri di­cséretet Bálint Béláné kapott. Egyéb kitüntetésben K. Balog János („15 év a haza fegyveres szolgála­tában" szolgálati érem), Balanyi Béla (Arany János emlékérem), Szabó Ferenc (Márki Sándorról el­nevezett megyei helytörténeti-honismereti alapítvány plakettje), Kanyar József (Kaposvári „Társa­dalmi munkáért" c. plakett), Ortutay András, Vissi Zsuzsa, Török János („Ezeréves Esztergomért" oklevél) és Kiss Mária (Megyei Tanács elnöki dicséret) részesült. A levéltári munka fokozottabb erkölcsi megbecsülését jelentené, ha — más közművelődési terü­letekhez hasonlóan — az arra érdemes dolgozók speciális levéltári kitüntetésben is részesülhetnének. Örvendetes jelenség, hogy a levéltárakban egyre több a fiatal dolgozó, ami egyúttal az ifjúsággal való fokozottabb foglalkozást is megköveteli. Varga Endre, a Magyar Országos Levéltár volt h. főigazgatója 1973-ban, Boros Lajos, a Szol­nok megyei Levéltár kezelője 1972-ben elhunyt. Emléküket kegyelettel megőrizzük. II. A LEVÉLTÁRAK SZAKMAI MUNKÁJA • A gyűjtőterület felügyelete A gyűjtőterülettel kapcsolatos feladatok 1972-ben és 1973-ban egyaránt kiemelt jelentőséget kaptak annak következtében, hogy az új iratkezelési rendszer bevezetése mind e szabályzatok vélemé­nyezésével, mind .a gyakorlati kérdésekben való eligazításban fokozottan igénybe vette az Új Magyar Központi Levéltárat és a tanácsi levéltárakat. Sajnos, az iratkezelési szabályzatok levéltárba érkezése a vártnál lassúbb ütemben halad, s csak az 5 éves terv végére várható, hogy — nem egy esetben külön, sőt többszöri sürgetésre — a levéltárak valamennyi történeti értékű iratokat is létrehozó szerv szabályzatát megkapják. A jelentések ugyan­akkor arra is rámutatnak, hogy a beérkezett szabályzatok nem érik el a kívánt színvonalat, a korszerű iratkezelési és irattári munkát ezek alapján aligha lehet megszervezni. A levéltárak a beérkezett sza­bályzatokat általánosságban hiánytalanul véleményezték, de még nem mérhető fel, hogy a szervek a kért korrekciókat elvégezték-e. 1973 végén valamennyi tanácsi levéltár bekapcsolódott az új tanácsi iratkezelés bevezetésének előkészítésébe. Az új iratkezelési rendszer bevezetésével párhuzamosan fokozottabban kellett figyelemmel kí­sérni a gyűjtőterület iratkezelési-irattári munkáját, ami a helyszíni megbeszélések és ellenőrzések szá­mának erőteljes növelését igényelte. Sajnos, a közületi gépjárművek használatát korlátozó 1972. évi kormányrendelet következtében a levéltárak még a korábbinál is hátrányosabb helyzetbe kerültek. Több tanácsi levéltár gépkocsihasználatát a fenntartó tanács megvonta. Jelenleg csupán a Magyar Országos Levéltárnak és a Pest megyei Levéltárnak van saját gépkocsija, kilenc megyében (Baranya, Békés, Borsod, Fejér, Hajdú, Nógrád, Szabolcs, Szolnok és Tolna) a levéltár heti egy—előre megha­tározott — napra gépkocsihasználattal rendelkezik. Ennek ellenére a levéltárak — átérezve az ügy fontosságát — növelték az ellenőrzések számát. A tendenciát az alábbi számadatok szemléltetik: Meglátogatott szervek Ellenőrzések Év száma 1970 1971 1972 1973 2424 3420 3533 3661 ­2931 3905 4264 4171

Next

/
Oldalképek
Tartalom