Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 2. - Pokluda, Zdenek: Magyarországi nemesek földbirtoklása Cseh- és Morvaországban a XV–XX. században / 235–277. o.

248 Pokluda, Zdenek XVIII. és a XIX. század fordulóján egy érdekes esettel is találkozunk Csehországban : a galántai származású Nagy Sándor egy kisebb birtokot vásárolt, s egy északcsehországi városkában, Mostban egyszerű polgárként élt. A XIX. században tovább erősödött a két ország nemessége egymáshoz való közeledésének tendenciája; a XIX. század elején házasság és birtokvétel útján jutott birtokhoz Csehországban a Somssich család, rokoni kapcsolatai alapján került ide Zichy Ferenc, egy idő után házasság hozta ide a Sándor család utolsó nemzedékét is. Egy rövid időre birtokra tett szert Csehországban a Pálffy és a Pejacsevich család is. A XIX. század elején a rokoni kapcsolatok már a magyar állam keleti vidékeiről származó családokat is hozzásegítették a cseh királyság területén való letelepedéshez: pl. a Kálnoky, Sztáray családot; s végül a Gyulay család egyik tagjának letelepedését is a rokoni kapcsolatok segítették elő. A Habsburg-monarchia utolsó fél évszázada viszont a nemesi nagybirtok fokozatos hanyatlását is magával hozta; ezenkívül a régi feudális birtoktulajdonosok között új nevek — vállalkozók és meggazdagodottak — is kezdtek feltünedezni — nemesi címmel vagy anélkül — mint pl. a Sina, Dräsche, Springer, Schöller, Dreher család, melyek fokozatosan nagy vagyonra tettek szert egyidejűleg Csehországban, Ausztriában és Magyarországon. Ebben az időben viszont számos, régi magyar arisztokrata család tagja is érkezett a cseh országrészekbe: a XIX. század közepén és még a XX. század elején nagy kiterjedésű feudális birtokon telepedtek le Pálffyék; megérkezett a Dercsényi család; egy rövid időre megjelent Karátsonyi Aladár, később Orsich Erzsébet; nagy birtokokkal rendelkeztek a magyar Festetich és Andrássy családokba nősült, ül. ide férjhez ment cseh nemesi családtagok is. Az Osztrák—Magyar Monarchia bukásával a nemesség privilegizált helyzetének maradékát is elvesztette; a XX. század 20-as éveiben Csehszlovákiában végrehajtott földreform jelentős mértékben aláásta a hanyatló régi nemesi társadalom gazdasági pozícióit. Volt nagybirtokaik töredékén a nagybirtokosok azután egészen 1945-ig tartották magukat, néhányan azok közül a családok közül is, akik a bevándorolt volt magyar nemesi családok leszármazottai voltak: így a Serényi, a Kálnoky, a Pálffy, a Festetich, az Orsich, a Dercsényi család egyes tagjai. Befejezésképpen néhány általános jellegű megállapítást szeretnénk tenni. Elsőként meg kell nézni, hogy az adott általános történelmi kereten belül hogyan zajlott le a magyar feudális elemnek a cseh területekre való áttelepülése. Figyelembe véve azt, hogy a közvetlen szomszédság egy bizonyos fluktuációs mozgás természetes feltételeit már eleve megteremtette, meg kell állapítani, hogy a magyar nemességnek a cseh korona országaiba való áttelepülése ehhez képest viszonylag későn kezdődött. A magyar feudális urak első csoportja, amely — ideiglenesen vagy feltételesen — bizonyos feudális tulajdonnal rendelkezett, a XV. század közepe táján érkezett, meglehetősen sajátos külső körülmények közepette. A természetes mozgás kezdetei csupán a XV. század második felében figyelhetők meg. Az 1450 és 1550 közötti időszak a fokozatos és folyamatos fejlődés jegyében zajlott le. Az áttelepülés fejlődésének csúcspontja az 1550 és 1650 közötti időszakra esik: a cseh országrészekben ebben az időben jelenik meg azoknak a magyar családoknak csaknem a fele, akik egyáltalán itt valaha birtokra szert tettek. Az e korban tapasztalható fokozódó mozgás először a török expanzió hatására Magyarországon végbement belső eltolódásokkal és néhány más tényezővel (1550—1610), később, a harmincéves háború időszakában (1618—1648) pedig a nemesség vándorlásának általában is gyakoribb voltával függött össze. A XVII. század második felében folytatódott a folyamatos bevándorlás, de a bevándorolt családok száma ekkor már általánosan csökkenő tendenciát