Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 2. - Vajay Szabolcs: Temesvár Anjou-kori címere : Hertzeg István főbíró 1582. március 8-án kelt magyar nyelvű levelének pecsétje / 223–233. o.

Temesvár Anjou-kori címere 231 vezette hadát ismét délirányba: 1365. február 2-án még Budán keltez, május 16-án Aradon és ugyané hó 30-án már Viddin alatt táborozik.

41 Itt vehette hírét seregei győzelmének az egyesült bolgár-patharénus és török-pogány hadakon.

42 Ez volt az első magyar—török fegyverkeresztezés, amit annyi sok századon át még majd megannyi követ Viddinből a visszaút Budára — ahová Lajos megérkezte június 15-én már bizonyított

43 — mindenképp Temesváron át vezet. Temesvár kellett hogy lett légyen — sokkalta inkább, mint 1358-ban Bosznia vagy 1359/60-ban Szerbia esetében — a Bulgária ellen vonuló sereg hadtápközpontja is és — mindenesetre — a diadalmas hazatérés egyik stációja. A királyi város érdemeit jutalmazó címeradományt tehát ehhez az időponthoz lehetne lélektanilag leginkább kötni. Amennyiben a feltételezés helytáll, úgy Temesvár címeradománya 1365 júniusának első felére lenne tehető. Maga az oklevél bizonyára csak leírta, de még nem ábrázolta az adományt, éppen úgy, mint az 1369-ben kelt kassai sem.

44 Képszerűségében csak pecsétre alkalmazásakor jelenik majd meg. Ez az alkalmazás, adminisztratív szükségleti okokból, azonnali kellett hogy legyen. Ez egyrészt magyarázza a XIV. század derekára időzíthető körirat-tipológiát, másrészt a „társadalmilag aktuális" bogumil sárkány-motívumnak az in situ ábrázolásokat olyannyira megközelítő plasztikai kezelését.

45 Lélektani meggondolások egy ennél még lényegesebb további feltételezést is megengedhetnek. Az első magyar—török összecsapás a bolgár bogumilok elleni hadjáratból adódván a „félhitű" ellenfél szimbólumát a közfelfogás csakhamar átvitte a sokkalta jelentősebb „hitetlen" ellenfél jelképezésére. A Zsigmond idején már általánossá vált „sárkány — török" jelképlet tehát alkalmasint egy korábbi „sárkány = bogumil" egyenlegből szélesült azzá, amivé századokra lett. E szimbolikái kiteljesedésnek válnék ekként nyitójává Temesvár címere, ahol az adományozott sárkány még bogumil előképű, de már a törökön nyert első győzelmet is jelenti. A történelem csak nagy ritkán észlelhető lélektani rezdüléseinek, a korabeli közhangulatot emberközelbe hozó, önmagát feltáró példája ez. Lajos bolgárföldi győzelmének mégsem virradhatott másnapja. Már a reákövetkező esztendőben egy Drinápoly vívására induló szerb sereg végzetes vereséget szenvedett a Marica-folyó partján.

46 A rögvest táborba szálló Lajos ismét eljut Temesvárig; ottléte október 6-án bizonyított.

47 Ez azonban már csak defenzív jelenlét és 41 Ráth i.m.,62. 42 E győzelemről nem maradt közelebbi leíró feljegyzés, de tényét egy 1372-ben kelt oklevél visszapillantón említi, mikor is az uralkodó a hadjárat egyik hajdani résztvevőjét adományban részesíti: Ipse Magister Ladislaus Doboka, strenuus miles, nobiscum et exercitu nostro viriliter contra saeuissimos et infideles Thorcos et Imperatorem de Tyrna, ipsosque inuadendo, perpetrauit actus militares, nobiles et honorificos ibidem exercendo propter fidem Christianitatis et gratiam serenissimi principis Lodouici, regis Vngariae,.., vö. Stephanus Katona: História Critica Regum Hungáriáé stirpis mixtae, X. Budae, 1790. 393, Ne CDXXXI. 43 Ráth i. m., 62. 44 A XIV. századból eleddig ismert valamennyi magyar címeradomány pusztán leíró. Időrendileg utolsójuk az 1401. április 24-én kelt Semsey címer (vö. Czobor Alfréd: A Semsey család címereslevele 1401-ből. Turul LVII, 1943.79—81), míg az első ismert miniátori kifestés az 1405. április 15-én kelt Haraszthi-Tétényi címereslevelen látható (vö. Dénes Radocsay: Gothische Wappenbilder auf ungarischen Adelsbriefen, Acta Históriáé Artium V., 1958. fasc. 3/4,351. — A kassai címer szövegezésére lásd fentebb, a 32. sz. jegyzet hivatkozásait. 45 Nem elképzelhetetlen, hogy a pecsétfaragó maga is részt vett a hadjáratban, s műve ekként a közvetlen tapasztalás személyes élményéből fakadt. 46 Dr. Germanus Gyula: A török első föllépése az Aldunán és az első török—magyar összeütközés. Századok XLIV. (1910). 41—49. 47 Ráth i.m., 63.