Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Ember Győző: Az Országos Levéltár száz éve, 1874–1974 / 13–47. o.

Az Országos Levéltár száz éve 1874—1974 21 Polgári korszakának legvégén kezdte el az Országos Levéltár a külföldi levéltárakban őrzött magyar vonatkozású levéltári anyagnak, az ún. Hungaricának a feltárását és filmrevételét. A feltárás a szlovákiai levéltárak, tehát tulajdonképpen volt magyarországi levéltárak anyagára terjedt ki. A feltárók egyben filmre is vették a feltárt anyagot. Az így készült filmek jelentették a Levéltár filmtárának az alapját. Azt, hogy az illetékességi körébe tartozó szervek irataival, keletkezésükkel, őrzésükkel, selejtezésükkel stb. foglalkozzék, az Országos Levéltár történetének polgári korszakában nem tekintette feladatának, erre kötelezve nem volt, nem is várták el tőle. Az illetékességi körébe tartozó anyaggal akkor került először kapcsolatba, amikor azt őrizetébe vette. Iratbeszállításra rendszerint akkor került sor, amikor az iratképző szervnek már nem volt elegendő férőhelye, ahol iratait őrizni tudta volna. A Levéltár nem szorgalmazta, hogy a 32 évnél régebbi anyagot gyűjtőköri szerveitől átvegye, mert a férőhely kérdése számára is állandó problémát jelentett. Különösen súlyos volt a raktárgond a Levéltár polgári korszakának első szakaszában, amikor az Országház és az Űri utcákban, az ország házának és a helytartótanácsi épületből átépített belügyminisztériumi épületnek a kisebb-nagyobb, levéltári célra gyakran nem is megfelelő, helyiségeiben kellett az őrizetébe került anyagot elhelyeznie. Pauler Gyula, az új Országos Levéltár első vezetője, majdnem 20 évvel az újjászervezés után, 1893-ban azt írta egy ismertetésben, amelyet a nagyobb közönség tájékoztatására szánt, hogy a belügyminisztérium budai épületében egy fedél alatt egyesített anyag 83 kisebb-nagyobb helyiségben van elhelyezve, amelyek között az egy ablakos szobától a 12 ablakos teremig változatos nagyságúak akadnak.

26 Hogy a raktári berendezés ilyen viszonyok között milyen lehetett, azt nem nehéz elképzelni. i Azt, hogy a Levéltár megfelelő működésének alapfeltétele egy korszerű levéltári épület, már 1874-ben történt újjászervezése előtt többen felismerték. Legyen elég csak Török Jánosnak, a régi országos levéltár vezetőjének, 1873-ban a belügyminisztériumi ankét-bizottság említett javaslatáról közzétett emlékiratából idéznem. Ebbe a bizottságba egyébként, bármennyire hihetetlenül hangzik is, az ország levéltárnokát nem hívták meg. Az akadémikus történészek és belügyminisztériumi tisztségviselők nem tartották szükségesnek, hogy egy tényleges levéltárosnak a véleményét is meghallgassák, amikor egy újnak tervezett levéltári intézmény, az ország első levéltárának alapkérdéseiről tanácskoznak. „Az érdemes szakbizottság által kifejtett magasb állást — írta a levéltári kérdésekben feltűnően tisztán látó és helyesen ítélő Török János — ezen intézet csak akkor érendi el, ha az ország azon kedvező helyzetben lesz, a szükséges költséget megajánlhatni oly külön nyilvános épület felállítására, hol a múltnak és jövőnek levéltárait a kellő összefüggésben s a kellő biztossággal lehessen állandóan s illő kényelem mellett az állam és közönség javára s a haza díszére elhelyezni. Mindaddig, míg ezen kedvező időpont be nem következik, mindazt, ami egyes levéltárak elhelyezése körül történik, csupán előkészületeknek s ideiglenes intézkedéseknek lehet tekinteni."

27 Negyven év telt el, amíg a „kedvező időpont" bekövetkezett, az Országos Levéltár részére külön épületet kezdtek építeni, s 50 év elteltével be is költözött ebbe az épületbe, a Bécsi kapu téren álló palotába, amelyben ma is működik, amely jelenleg fő épülete. 28 Pauler Gyula: A Magyar Királyi Országos Levéltár. Magyar Könyvszemle. Uj folyam. 1. k. 1893.130. p. 27 Török János: Emlékirat a felállítandó m. kir. állami levéltár ügyében. Bp. 1873.