Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - KRÓNIKA - Pálffy Ilona (1905–1974) / 191–192. o.

Krónika 191 Budapesten halt meg, hosszas szenvedés után, 1973. október 29-re virradóra. A térbeli távozással egyre kisebb lesz az, aki elhagy benünket, az időbeli távolság mintha megnövelné a távozó alakját. Árnyék borul a nem kedves vonásokra, hogy annál tisztábban tűnjék elő az, ami nemes, igaz, szép és jó volt az elköltözöttben. Az élet és a mulandóság mesgyéjén érezzük a maga teljességében egy nagy gondolkodó megállapításának tökéletes igazát. „Az élet a halál tükrében szép, jó és igaz. A halál az élet tükrében szép, jó és igaz." A halál teszi visszavonhatatlanná, megismételhetetlenné, ezért utolérhetetlenül kívánatossá, széppé, jóvá és igazzá életünket. Szép, jó és igaz volt Varga Endre élete is. Nemcsak azért, mert mindig törekedett az esztétikai szépre, mindig sokra tartotta a magatartásbeli, szép formákat, s mindig igyekezett készséges, jó barátja, megértő, figyelmes főnöke lenni kollégáinak. Alaptermészete volt a segítőkészség és kollegialitás s valami, régimódi, néha szinte kissé avultnak ható gavalléria. A szó legnemesebb értelmében vett demokratizmus és igazságszeretet jellemezte. A megbántottaknak és megtámadottaknak mindig védelmére kelt. Nem nézte, nem fontolgatta, származik-e ebből baja, vagy sem? Érzékeny, sőt túlérzékeny lélek volt. Ezért vigyázott nagyon arra, hogy mindenkinek megadja a neki járó tiszteletet és megbecsülést. Ezt azonban magával szemben is elvárta másoktól. S ha nem kapta meg, az nagyon letörte. A tiszteletlenség, neveletlenség, fölényeskedés és modortalanság, jutott légyen ez kifejezésre bárminő formában is, végtelenül bántotta. Érzékenységénél csak túlzott lelkiismeretessége volt nagyobb. Szüntelenül küzdött a határidőkkel, mert számára a minőség mindeneknél előbbre való volt. Életét a munka töltötte ki. Ha valamit vállalt, azt még egészsége rovására is teljesíteni igyekezett. Ahogy nem nézte, barátai védelmében mi baj érheti, úgy magát nem kímélő odaadással teljesítette mindenkor kötelességeit is. Már nagyonnagyon beteg volt, amikor még bejárt kedves munkahelyére, az Országos Levéltárba s hanyatló erejének végső megfeszítésével emelgette a fasciculusokat, hogy a Curia történetéről írt kötetét újabb adatok feltárásával tökéletesítse. Van valami jelképes abban, hogy az, aki egyéleten át prolongálgatta készülő művei terminusát, halála után több munkával is gazdagítja majd történettudományunkat. A hosszú öregkor tele, ahogy Horváth János mondja, könnyen behavazza, elfeledteti a férfikor buzgó munkásságát. Varga Endre őszének szép termése tevékeny életének emlékét sokáig fenntartja. Gyermek- és ifjúkoráról ritkán beszélt; ha szólt is, valami lehangoltság csengett ki szavaiból. A szülői ház melegének, fényének hiánya egész életére rányomta bélyegét. Innen lehetett, hogy nagyon sokra értékelte a barátságot. S ha abban csalódott, megkeseredetten és alig engesztelhetően őrizte lelkében a fájdalmat. Sokat csalódott életében. Utolsó éveit a halálos kór okozta testi szenvedések keserítették meg. Végül is azonban kegyes volt hozzá a sors. Haláltusa nélkül, csendesen aludt el Örökre. A halál az élet tükrében szép, jó és igaz. Varga Endre csendes halála is szépnek, jónak és igaznak tűnik sivár ifjúsága, csalódásokban gazdag, hajszolt munkában eltelt élete múltán és utolsó évei gyötrő szenvedéseinek árnyékában. Komjáthy Miklós PÁLFFY ILONA 1905—1974 1974 májusában érkezett a hír, hogy rövid — mindössze néhány napi — betegség után meghalt Pálffy Ilona, az Országos Levéltár egykori munkatársa és osztályvezetője. Csaknem huszonöt éve már, hogy megvált a Levéltártól. Fiatalabb éveiben azonban több mint két évtizedig volt intézetünk dolgozója. Budapesten született 1905-ben a tudós geológus Pálffy Móric leányaként. Nem követte a családi: hagyományt, őt nem a természettudomány vonzotta, hanem a hazai történelem művelését tűzte maga elé célul. Egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte 1923 és 1927 között, majd a Klebelsberg által alapított bécsi Magyar Történeti Intézet tagjaként két évet töltött Bécsben. Levéltári kutatás mellett a bécsi egyetemen is hallgatott három szemesztert. 1929 novemberében nevezték ki az Országos Levéltárhoz s itt szolgált 1950 nyaráig. Levéltárosi munkájának első, 1944-ig terjedő szakaszán referensszolgálatot látott el és közben szorgalmasan tanulmányozta a magyar történelem statisztikai jellegű forrásait. Mint referensnek neki is osztoznia kellett sok kollégája sorsában: nemesi családok genealógiája, címere, előneve tárgyában kellett szakvéleményeket készítenie a belügyminisztérium részére. Ismeretes, hogy 1944 előtt a Levéltár referenceszolgálatának ez volt a legtöbb munkát igénylő ága, több tudományos munkatárs szinte teljes mun-