Levéltári Közlemények, 46. (1975)

Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Nagy István: Departamentum, referáda, büró a Helytartótanács ügyintézésében, 1783–1848 / 129–139. o.

DEPARTAMENTUM, REFERÁDA, BÜRO A HELYTARTÓTANÁCS ÜGYINTÉZÉSÉBEN 1783—1848 A nagy hatáskörrel rendelkező, sokféle közigazgatási feladat elvégzésével megbízott helytartótanács munkájában már a működés kezdeti éveiben (az 1720-as, 1730-as években) szükségessé vált a fejlettebb, differenciáltabb ügyintézés létrehozása. Először a bizottsági rendszer segítségével kísérelték meg az ügyek szakszerűbb, alaposabb elintézését. A fontosabb és a helytartótanácsot rendszeresen foglalkoztató ügyek előkészítésére állandó bizottságokat állítottak fel. Az állandó bizottságok száma egyre növekedett, 1754-ben már 10 állandó bizottság működött a helytartótanácsnál. A bizottságok jelentés vagy jegyzőkönyv formájában javaslatokat dolgoztak ki a tanácsülés számára, e javaslatok alapján döntött a tanács. A fontosabb ügykörökben az állandó bizottságok nagy jártasságot, szakértelmet sajátítottak el, úgyhogy javaslataikhoz a tanácsülés rendszerint minden további nélkül hozzájárult. A bizottsági ügyintézés tehát, legalábbis az ügyek előkészítésénél, már a helytartótanács ügykörének szakcsoportokra való osztását eredményezte. (Ez a szakcsoportokra való osztás később majd az irattárban, a tárgyi iratállagok létrehozásánál is érvényesül. A tárgyi iratállagok ügyköre többször azonos egy-egy bizottság ügykörével.) A bizottságok 1754—1769-ig túlnyomó szerepet játszottak a helytartótanács munkájában, a külön bizottsági ülések azonban az ügyintézést lassúvá tették.

1 , Az ügyintézés meggyorsítása, de a szakszerűség további növelése céljából is, a bizottsági ügyvitel 1769 után visszaszorult, s helyébe kialakult az előadói rendszer. A tanácsosokból kijelölt előadók az elnök döntése alapján azonos természetű ügyekkel foglalkoztak, ezekről rendszerint szóbeli jelentésben számoltak be a tanácsnak, és csak a fontosabb, bonyolultabb ügyekről terjesztettek elő írásbeli jelentést. Szóbeli vagy írásbeli javaslataik alapján döntött a tanácsülés. Bonyolultabb, hoszszasabb tanulmányozást igénylő ügyeknél maguk a tanácsos-előadók készítették el a titkárok helyett a tanácsi döntés után a fogalmazványokat is. Az előadók csak az ügyek előkészítésével foglalkoztak, a döntés joga mindig a tanácsülésé volt. Fontosabb ügyköröket 1769 után is bizottságok intéztek, ilyenek voltak a vallásügyi, úrbéri, tanulmányi, számvevői és a gazdasági bizottságok. Mindegyik bizottságba 6—7 tanácsost osztottak be. Az előadói rendszer e biztottságokon belül is érvényesült, az ügyeket itt is kijelölt előadó-tanácsosok referálták. Az úrbéri és tanulmányi bizottság munkája meglehetősen elkülönült az ügyintézés egyéb részétől, irataikat is külön kezelték, külön ülési jegyzőkönyveket, külön segédköny1 Ember Győző, A m. kir. helytartótanács ügyintézésének története. Budapest, 1940. 20—29. A bizottságok c. fejezet.