Levéltári Közlemények, 46. (1975)
Levéltári Közlemények, 46. (1975) 1. - Kubinyi András: Királyi kancellária és udvari kápolna Magyarországon a XII. század közepén / 59–121. o.
Királyi kancellária és udvari kápolna a XII. század közepén 109 baj is van. Hitele ugyan kétségtelen, mégis bizonyos mértékben kirí a többi királyi oklevél közül. Már fenn is utaltunk arra, hogy királyi oklevelek tanúnévsorába szinte kizárólag csak a főpapokat, esetleg néhány királyi prépostot, valamint a király legjelentősebb világi tanácsadóit, a comeseket tüntették fel. Itt azonban pécsi kanonokok, sőt pécsi hospesek tanúskodnak, comes pedig egyetlen egy sem fordul elő 371 akkor, amikor ebben az időben már általában eltűnnek a tanúk, és csak korjelző méltóságsort találunk. 372 Fejérpataky különben azt is megállapította, hogy „az oklevél szerkezete igen laza, elbeszélése naiv". Szerinte ez azzal magyarázható, hogy az actum és a dátum között hosszabb idő telt el. 373 Mezey ezt az oklevelet a magánjogi írásbeliséggel hozta kapcsolatba, és analógiaként utalt az északfrancia, és a vele szomszédos birodalmi területek praxisára, ahonnan a XI. század második felétől lotaringiaiak, vallonok és flamandok vándoroltak Magyarországra. 374 Érdekes módon erről a területről ki tudunk mutatni az 1181-es oklevéllel egy mind tartalmilag, mind szóhasználatilag rokon oklevelet. Tíz évvel korábban, 1171-ben adta ki Barbarossa Frigyes császár Lüttichben és a lotharingiai herceg által a lüttichi püspöknek zálogba adott földnek a püspök káptalana számára való továbbadását foglalta írásba. 1171 Lüttich 37S 1181 Froa asszony Baranyában Quoniam ex defectu nature humane in memóriám rerum preteritarum per temporum successus de facili surrepit oblivio, dignum est scripto supportari et confirmari, quod inter legitimas contractum est personas Úgy vélem, hogy az 1181-es oklevél idézett szakaszából nem kell feltétlenül III. Béla magánjogi írásbeliséget bevezető reformját keresnünk, hanem ez megmagyarázható a korszak Európa-szerte használt oklevélformuláiból is, sőt esetleg utalhat egy vallon származású pécsi klerikus otthoni emlékeire is. Annál is inkább, mert ezt az oklevelet pl. Székely György is felhasználhatta a pécsi és környéki vallon hospesek létének igazolására. 376 RA 136: „que racionabili pietatis studio sacrosanctis ecclesiis conferuntur, ut memorie posterorum tenaciter inhereant et inviolata permaneant, provida statuit antiquitas ea privilegiorum firmitate perpetuari." A 13l-es oklevélben esetleges intézkedésre utaló különbség a „regia auctoritate ... proposui" szavak használata. Kérdéses azonban, hogy jogunk van-e egy általános topos esetében ezeknek nagy jelentőséget tulajdonítani. 371 RA 130. 373 Tanúk: RA 128 (mindkettőben főemberek), 137 (nem a királyi udvarban állították ki), 146 (hamis), 147. — Méltóságok: RA 126,129 (gyanús), 131,133,136,138,139,140,142,143,144,148 (hamis), 151 (hamis), 152, 154, 155, 157 (hamis), 159 (hamis). — A RA 135-nél nem állapítható meg, hogy tanúkról vagy korjelző méltóságokról van szó. — Amennyiben az 1181-es (RA 130) oklevél valóban egy nagyjelentőségű királyi reformot jelentett volna be, akkor nyilván előkelő tanúk szerepeltek volna. Az oklevél különben majdnem egybeesik a korjelző méltóságokra való végleges áttéréssel, érdekes, hogy épp ebben a „reformoklevélben" ez sem mutatható ki. 3 ' 3 Fejérpataky, III. Béla i. m. 30. 374 Ld. fenn, 369. j. és Ladislaus Mezey, Anfänge der Privaturkunde in Ungarn und der Glaubwürdigen Orte, Archiv für Diplomatik, Schriftgeschichte, Siegel- und Wappenkunde 18 (1972) 292— 293. — Mezey gondolatébresztő tanulmányával, amely munkám első fogalmazása után jelent meg, sajnos helyhiány miatt itt részletesebben nem foglalkozhatom. 3 ' 5 W. Koch i. m. 148. o. 201. j. 376 Székely György, A székesfehérvári latinok és a vallonok a középkori Magyarországon, Székesfehérvár évszázadai, II. k. Középkor, szerk. Kralovánszky Alán, Székesfehérvár 1972, 61. Quecumque instituta vei conventiones inter diversas personas sollempniter contrahuntur, dignum reputamus, ut scipto diligenter annotentur, ne per sucessiones temporum transeant in oblivionem mentium et a memoria hominum deleantur.
