Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Székely Vera: A Belügyminisztérium tisztviselői, 1867–1885 / 573–591. o.

A Belügyminisztérium tisztviselői (1867—1885) 577 1873-ban ismét átszervezték az egész minisztériumot. A tizennégy ügyosztály helyett kilenc és a — szám nélküli — M. kir. Földtehermentesítési Alapigazgatósági osztályba sorolták az ügyeket. Az osztályokat átszámozták; a Kebelbéli osztály megszűnt, ill. beolvadt az I. Elnöki osztályba. Egyes ügyköröket összevontak; a megyei közigazgatási és háztartási, valamint az úrbéri ügyeket a III.; a városi és községi osztályokét pedig a IV. ügyosztályba. A XII. Közbiztonsági osztály ugyancsak beolvadt a VI. Közrendészeti, ill. VII. Államrendőri és közbiztonsági osztályokba. 1873-banmég egy változást vezettek be: az V. (Közalapokésphilantropia) és a VI. (Közrendészet) osztály ügyintézését ugyanazok a tisztviselők együttesen látták el, éppúgy mint 1878-ig, a VIII. (Egészségügyi) és a IX. (Árvaügyi) osztályokon is; 1881-ben az V/a (Úrbéri); az V/b (Közalapok és philantropia) és a szám nélküli Közrendészeti osztályokon is ugyanezt az összevont ügyintézési rendszert alkalmazták. 1873 után több átszervezés korszakunk végéig, 1885-ig, nem volt. A belügyi apparátus az ekkor kialakult szervezeti keretek között működött, s a következő évtizedben már csak néhány nem túl jelentős változásra került sor. 1874-ben, 1879-ben és 1881-ben az úrbéri és a közrendészeti ügyeket ismételten más osztályok hatáskörébe utalják. Megjegyezzük még, hogy a Belügyminisztériumhoz 1867 és 1885 között is több országos hatóság és intézmény tartozott. Részletes ismertetésükre e helyen nincs mód, csupán felsorolásukra szorítkozhatunk. Első helyen említjük az 1881-től önálló Földtehermentesítési Alapigazgatóságot és a Kolozsvárott működő Erdélyi kir. biztosságot. Magyarország és Erdély adminisztratív egyesítése után a megszűnt kir. biztosság néhány tisztviselőjét a Belügybe helyezik; egy osztálytanácsost (Porutiu Sámuel), egy miniszteri titkárt (Harsányi József) és két írnokot; egy hivataltiszt (Bogdánffy Ferenc) a Honvédelmi minisztérium segédhivatalába került, ahol néhány év múlva a segédhivatal aligazgatója, majd 1882-től főigazgatója lesz. A Belügyhöz tartozott továbbá a Magyar—horvát tengerparti kir. kormányzóság Fiúméban; az Országgyűlési Gyorsíróiroda; az Országos Közegészségügyi Tanács; az Országos tébolyház (a lipótmezei elmegyógyintézet); —, s végül az udvari kancelláriai, a helytartósági, s a kolozsvári országos levéltárak, majd az 1874-ben megalakult Országos Levéltár, élén Paulqr Gyula országos levéltárnokkal, és jobbára a feloszlatott levéltáraktól átvett tisztviselői karral. A felsorolt intézmények a minisztérium szervezeti és ügykörváltozásait illusztráló alábbi táblázaton nem szerepelnek. Az első évek változásai — s ez valamennyi minisztériumban hasonló módon történt—annak a korszakváltó átalakulásnak az utórezgései, amely 1867-ben Magyarországon lezajlott. A szervezeti keretek ismételt megújulása az államapparátus célszerű berendezkedését, és a fejlődés szabta követelményeket szolgálta, különösebb jelentősége a Belügyminisztériumban azonban nem volt. Az egymást követő átszervezések során az ügyosztályok hatásköre ugyan nagymértékben bővült, de a minisztérium illetékességéhez tartozó ügycsoportok száma a húsz év alatt alig gyarapodott. A személyi állomány összetétele és mozgása — különösen az átmeneti időszakokban — jóval bonyolultabb kérdés. Vizsgálata sokfelé vezet, mégis múlhatatlanul szükséges, mert a tisztviselői kar összetétele mindenkor jellemző arra a társadalomra, amelynek igazgatási funkcióit ellátja. Nagyarányú személyi változásokra — miként azt a szervezeti és ügykörbeosztásnál is láttuk — jobbára a minisztérium megalakulását követő évtizedben került sor. 37 Levéltári Közlemények