Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)
Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Székely Vera: A Belügyminisztérium tisztviselői, 1867–1885 / 573–591. o.
574 Székely Vera Az 1885 utáni évtizedekről ismereteink e szempontból jóval bőségesebbek: a dualizmus egész korszakáról ettől kezdve olyan Tiszti címtár sorozat áll rendelkezésre, amely teljes mélységében megközelítő pontossággal vetíti elénk az államigazgatás egész szervezetét. A háború vége, a forradalmak és az ellenforradalom zaklatott éveinek kényszerű szünete után 1927-től a sorozat újból megjelenik a polgári korszak második szakaszának jóformán utolsó napjáig, 1944-ig. 'A központi államigazgatás 1885 után így nem ismeretlen területe történelmünknek, ezért a további részletkutatások sem oly sürgetoek, mint a kiegyezés utáni két évtized állam- és közigazgatástörténetének vonatkozásában. S a kialakulás folyamata talán lényegesebb és érdekesebb is, mint a már működő gépezet szabályos és többé-kevésbé ismert változásainak elemzése. Vitatható ugyan — bár a kérdés eldöntésére nem vállalkozunk —, hogy 1867 kezdő vagy befejező időpontja volt-e a magyarországi polgári állam létrejöttének. A történelem logikájának szabályai a magyar társadalom és az államszervezet polgári átalakulásában is érvényesültek, de túl hosszú idő telt el az 1867-es minisztérium megalakulása és az 1848-as polgári forradalom között, amelynek bukása magával sodorta az első magyar felelős minisztériumot. Még egy győzelmes forradalom s már a hatalom birtokában is bizonyos idő után, a berendezkedés éveiben egyezségekre kényszerül. 1867-et azonban nem győzelmes forradalom, hanem kiegyezés előzte meg, s a közben eltelt két évtized alatt sok minden történt és változott az államigazgatásban is. 1849 és 1867 között ui. már megkezdődött az államszervezet polgári jellegű átalakulása, ez azonban elsősorban, a Habsburgok centralizációs törekvéseit szolgálta 2 , míg a kiegyezéshez vezető úton az első lépés — az országgyűlés összehívása mellett—éppen a feudális típusú kormányszervek visszaállítása volt. Hogy a Kancellária és a Helytartótanács már nem volt azonos az 1848 előtti önmagával, annak oka az volt, hogy a kérlelhetetlenül múló időt nem lehetett többé visszapergetni az államigazgatásban sem. Persze, az 1867-es minisztérium sem lett azonos 1848. évi forradalmi elődjével: szervezeti és személyi szálak már erősen az abszolutizmus udvari hivatalaihoz kötik, — amelyektől azonban jellegében mégis eltér. így a polgári államszervezet különböző történelmi korszakok intézményeinek keretei között kezdett kialakulni. Az 1867-ben hivatalba lépő minisztériumnak ezzel a helyzettel kellett számotvetnie és az elkövetkező években az új államszervezet végleges berendezkedését az elmúlt időszak eseményei is megszabták. A minisztériumnak bár elvi és szervezési alapja változatlanul az 1848:111. t. c. maradt, vállalnia kellett az 1867 előtti korszak örökségét, a feloszlatott udvari hivatalok, a visszaállított Kancellária és Helytartótanács nemcsak ügyköreinek, hanem tisztviselői kara jelentős részének átvételét is. Ez az utóbbi örökség évtizedekig nyomon követhető és javarésze éppen a Belügyminisztériumnak jutott. Az ország közigazgatásának fő ütőere ui. az egész polgári korszakban a Belügyminisztérium. Hatáskörébe tartozik a megyék, a törvényhatósága jogú városok, a határőrvidékek, a székek és a kerületek közvetlen felügyelete és irányítása. A főváros egyesítéséről szóló törvényjavaslat is éppen ezekben az években készült és 1871 novemberében Tóth Vilmos belügyminiszter terjesztette az országgyűlés elé. Gerő, Kempelen Béla, Nagy Iván munkái és a Századunk névváltoztatásai c. összeállítás felhasználásával. —Az adatközléseknél a Kalendáriumra a továbbiakban nem hivatkozunk. 3 Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár. Bp. 1965. 11—12. o.
